Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-13 / 49. szám
1936. december 13. EVANGÉLIKUS ÉLET 373. oldal: nem lehet a szó mellett kicsinyítő képző. Nem csak azért. mert nem magyaros. hátiéin azért se, mert a német szövegben a Wärt lein nem a szót akarja kicsinyíteni, hanem azt akarja kifejezni. hogy az Isten igéjéből a legkisebb szó is elég arra. hogy letörje a világ urát. A negyedik' versszak azután a legtömörebb. leglendületesebb, de egyúttal a legnémetebb. Azért a legnyugodtabb lélekkel le lehel mondani szószerint való fordításáról. A magyar és német kifejezésmód közöli ugyanis szélsőséges különbségek . vannak. A magyar a határozol/ világosság nyelve. Ezért szereti a főnevet. Ez a józanság magyarázza, hogy a magyar nyelv az egyesszámot használja és az igeragozásba ti a jelentő módot. A német ellenben szívesen burkolózik elvontságokba. Főnév helyett használja ia melléknevet, ami határozatlanabb. Az igeragozásban a határozatlanság iránt való előszeretete abbéd is látszik, hogy a feltételes módot szereti és van is hozzá egy sereg módbeli segítő igéje. Így teljesen át kel! önteni az ilyen sorokat is: »Und wenn die Welt voll Teufel war. End wollt uns gar verschlingen. Es soll uns doch gelingen.« A legerősebben áll előttünk: ez a kérdés a negyedik versszak elején. Ez az első három verssor a német népköltés egyszerű, szinte játékos bájával és lírai burkoltságával nem fordítható szószerint magyarra. Az a fordítás. amely leghívebben követi az eredeti szavát, legmesszebb esik az eredetinek érzelmi tartalmától és hatásától. Hamvas József. A társadalom elgépiesítése. Igen, ma a gépek korát éljük. Az emberi őrével takarékoskodunk, miért is azt ott. ahol csak lehet, kíméljük. Az emberi munkát géppel végeztetjük el. Az embernek inkább csak a gép helyes kezelése a tulajdonképpeni hivatása. Nem csoda tehát, ha egyébként végzett munkája is gépies, azaz megszokottságon alapuló lesz. amelyből többé-kevésbbé vagy sokszor egészen hiányzik a lélek. Többnyire tehát a megúnás közönye vesz erőt rajta és csak életösztöne sugallatára, vagyis szükségből dolgozik. A léleknek azonban egészen különálló, sajátos törvényei vannak, amelyeknek be nem tartása működését ideig-óráig elzsibbasztja ugyan, ha azonban öntudatra ébred, jogait is annál erélyesebben követeli. Mivel pedig ehhez hivatásának gyakorlása közben alkalma alig nyílik, öntudatának bizonyítására hivatásán kívül igyekszik teret találni. Kétségtelen, hogy vágya, .hite, akarata utat tör valahol és valamikor, ekkor azonban összeütközésbe kerül a megélhetésért küzdő anyagi emberrel és ennek gyarló földi alkotásaival. Az igy kifejlődött küzdelem legtöbbször váltakozó szerencsével folyik. Hol az anyagi ember van felül, megélhetési igényei kielégülést nyervén, hol pedig lelkének öröktől fogva és örökké tartó jussa diadalmaskodik. Minden attól függ, hogy mi nagyobb az emberben, lelki vagy anyagi igénye, illetve ereje-e. Azt hiszem, hogy ez az utóbbi, t. i. az anyagi igény érdemetlenül bár. de nagyobb szerepet játszik az emberi életben. Az anyagi megélhetés, jólét valami közvetlenül tapasztalható érzés, ellentétben a lelkivel, amelynek lényege, eredményei nem nyilatkoznak mégolyán szembeszökő módon. A jellem tulajdonképpen e két tényezőnek egymással szemben kifejtett küzdelméből alakul ki. így van ez az egyes ember életében, azonban a társadalom életében másképpen alakul. Más az egyes lélek, más a tömeglélek. Az egyes legfeljebb önmagáért felelős. És a tömegéit talán senki sem? De igen, a tömegért mindnyájan, közösen vagyunk felelősek. Igaz hogy ez homályos meghatározás, amely mögé el lehetne bújni, ha... lelkiismeret nem volna. A közös felelősségérzetet ez a lelkiismeretesség ébresztgeti. l)e mikor ez a lelkiismeretesség is a különböző keresztyén és nem keresztyén életfelfogásban — hogy világnézetekről ne beszéljek — gyökeredzik! Aat pedig tapasztalnunk kell, hogy a közvetlen, szellemi érintkezés és a gyors közlekedés világában a népek jeliemén felépülő, illetve abból táplálkozó életfelfogások egymásrahatása is behatói)!) lévén, a lelkiismeretésség fogalma még tágabb, még ruganyosabb lesz. És a szabad versenynek sokszor a kíméletlenségig megnyilvánuló hatása, amelynek a lelki ismeret elhallgattatásában olyan fontos szelepe van, még többet árt. A társadalomnak eme nagy életharcában nézetem szerint csak két megoldás lehetséges, még pedig vagy a lelki, erkölcsi, társadalmi és esztétikai életben is az egyeduralmat meghonosítani, vagy pedig az említett területeken uralkodó felfogásokat külön-külön, sőt egymással is összehangolva, azokat a gyakorlati élet számára megvalósíthatókká tenni. Mind a kettőnek a teljes sikere a végtelenségben van. De melyik megoldás mégis a jobbik? Az egyeduralmi megoldás egy, a tökéletességet eml>eri fogalmak szerint erősen megközelítő egyénen múlik. Addig tehát, amíg ilyen vagy ehhez hasonló bebizonyítottál« nincs, erről beszélni nem lehet. Marad a másik megoldás a maga ólomlábakon járó részletsikereivel. Amíg az egyeduralmi, vagy legalább is részben egyeduralmi törekvések sok érdemes embert némaságra, visszavonulásra kárhoztatnak, addig a másik emberben az erők összemérése az az eljárás, amely végeredményben a helyesebb megoldás kijegecesedését idézi elő. Ez is sok küzdelemmel járó, hosszantartó eljárás, amely alatt itt is sok érdemes kiesik