Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-12-06 / 48. szám

366 oldal.

EVANGÉLIKUS ÉLET

1936. december 5.

hatják ezt a könyvet, mert benne sok olyan dolgot megtapasztalnak, amelyet jó, ha a jövendőben sem nélkülöznek.

A könyv 142. oldalán egy mesét olvasunk, amelynek ez a címe: »Az Egyéniség Vára«. Azt hiszem, hogy Teológiánkon sokáig fognak erről beszélni a filozófiai és szisztematikai órakon.

* i

Herczeg Ferenc: Pro Libertate.

Már a napisajtó eléggé méltatta ezt a könyvet s érthető okokból túl is értékelte, de azt nem mondotta el a könyvről, ami minket evangélikusokat érdekel. Csak három mondatot kapok ki a kétkötetes műből. ‘ /

Az I. kötet 11. oldalán írja/ s adja a kis Rákóczi Ferenc szájába ezt a mondást az író: »Igaz-e, hogy Imre bácsi öregapja lókupec volt Késmárkon?« Ä legújabb történeti munkák nem írnak hízelgőén Thököly Imréről, de azért egy kissé bosszantóan van ez a mondat megfogalmazva. Ha pedig ez tényleg teljes egészében megfelelne a valóságnak, tudni kell azt, hogy a 17. és 18. században más arisztokratáink is csináltak ilyen nagy karriereket.

A II. kötet 43. oldalán írja a haldokló Thököly jeleneténél, mikor egy baráttal beszélget: »Megvigasztalhatlak szent ember: Én a lutherista prédikátorok fecsegésében sem hiszek.« Nem tudja senki sem ellenőrizni azt, hogy ez valóban így történt-e, nem is vitázunk felette. Aki ezt ma leírta, ezért bizonyosan vállalja á felelősséget.

A harmadik nem nagyon történethü megjegyzés pedig az, hogy Rákóczi hadseregének kilenctizedé kálvinista volt. Itt nyilvánvalóan elírta magát a szerző.

Nem csodálkoznánk e kitételek után azon, ha öntudatos evangélikus emberek meggondolnák azt, hogy járassák-e az Uj Idők-et, amelyben a regény először megjelent s amelynek Herczeg Ferenc a szerkesztője.

Dr. H• Gaudy László.

Miért nem ünnepelhetik a katolikusok október 31-ikét?

(Folytatás.)

Viszont 1529 után, amikor a török újra legyőzte a magyarságot, és megvetette lábát a magyar földön, protestánsok és katolikusok egyaránt kívánják a török kiűzését. Luther azt akarja, hogy V. Károly 50—60 ezer főnyi hadsereggel és ugyanennyi tartalékkal induljon a török ellen, hogy Kelet-Európa magára hagyatva el ne pusztuljon. (U. o- III. 110.) Bizony Luther és a protestánsok éppen úgy szorgalmazták a török elleni háborút, mint a pápaság. (Legfeljebb pénzzel nem tudták támogatni, hiába »foglalták le a katolikus vagyonokat«.) Ez éppen olyan pont, ahol teljesen egységes volt a vallásilag megoszlott Európa. Rosszul szolgálja a testvériség ügyét, aki felekezeti érdekből még ezt a meglevő egységet is darabokra akarja törni.

Protestáns bűnül rovatik fel a cuius regio illius religio elve is. Vádoltatnak tehát prot. őseink azzal, hogy birtokaikon csak a protestantizmus terjedését tették lehetővé (26. 1.) a katolicizmust pedig elnyomták. Köztudomású, hogy a cuius regio elv tipikusan középkori, mellyel letagadhatatlanul éltek mind a két oldalon. A katolikusok is, meg a protestánsok is. (Hóm.—Szekf. Magy. tört. IV. 100.) De nagy volt a különbség az elv alkalmazásában. A prot. főurak ilyen és ehhez hasonló rendeleteket adtak ki birtokaikon: »A mi birtokainkon levő szentegyházakra szorgalmatos gondja legyen, hogy azokban mindenütt igaz keresztyén lelki tanítók legyenek, kik Istennek igéjét tisztán és igazán hirdessék és a szakramentumokat szolgáltassák... A községet is reá kényszerítse, hogy Isten igéjének hallgatásában és tanulásában szorgalmasak legyenek.« (Thurzó Sza- niszló utasítása udvarbírájának. Fenti mü IV. 97.) Súlyosabb eset, amikor az evangélikus város nem engedi be falai közé a katolikus papot, a legsúlyosabb pedig az, amikor egyiket, másikat pár napra bebörtönzik. Kár volt tehát a protestáns főurakról azt állítani, hogy pusztán birtokéhségböl lettek protestánsokká. Aki jobban megvizsgálta a kérdést, így nyilatkozik róluk: »A legtöbb nagyúr, aki a protestantizmushoz állott, vallásos hévvel dolgozik »az új hit« terjesztésén, s magának is állandóan lelki szükséglete lesz az »új hit« embereinek tanításával élni.« (U. o. III. 251.) Szöges ellentétül álljon itt, hogy a katolikus egyházi vagyont hogyan rabolta pl. a r. k Báthory nádor. (U. o- III. 244.)

Katolikus részről ellenben ágyukat szegeznek a kassai templomnak, (itt az állam a birtokos és ö alkalmazza a cuius regio elvét), mert az evangélikus vallású város nem akarja átadni templomát Eger városából menekülni kénytelen Szuhay rk. püspöknek. (U. o. III. 365.) A magyargyűlölö nagy katolikus Kollonics érsek 1672-ben 1200 osztrák katona segítségével erőszakosan veszi el a protestáns városok templomait. (U. o. IV. 188.) Közben Erdély ben, amelynek protestáns jellege letagadhatatlan, a szabad vallásgyakorlat mellett döntenek. (U. o- III. 264—265.)

A protestáns többség tehát úgy dolgozik, hogy lehetővé tegye a különböző vallásuak egymásmelleit élését. A katolikus többség viszont az államhatalom fegyveres erejével »térít«, hamis vádak alapján címeres bűnösök sorsára juttatott egy sereg protestáns lelkipásztort, gályarabságra ítélve őket. A kegyetlen kínzások miatt közülük — Hóman—Szekfü szerint több —, valójában 12 halt mártír halált, (tehát nem egy, mint Bükéi állítja). A protestánsok ellen alkalmazott inkvizíció annyira ismert, hogy nem kell róla külön beszélni. —I A törvényekről szólva pedig a protestáns szellemben hozott törvények — mint a Bécsi béke I. artikulusa —, kimondják a szabad vallásgyakorlatot. (U. o- IV. 95.) A katolikus szellemű törvények ellenben megsemmisítik a protestánsok vallásszabadságát (1691, 1701, 1731. törvények és rendeletek.). — Bizony kár volt a cuius regio elvet és az erőszakoskodásokat a tények ismerete nélkül protestáns bűnül felróni.

Megcsendül a protestantizmussal szemben a nemzetiségi vád is. A polemikus írásdüh egyszerűen nemzetiségi egyházzá akar degradálni bennünket, kijelentve, hogy »saját akaratukból csak a németek és a tótok lettek protestánsokká Magyarországon.« (28. I.) A mi toliunk éppen olyan türelmes, mint szívünk. Nem nevezzük ezt történelemhamisításnak Csak egyetlen tényre mutatunk rá. A hajdúk, akiket Bocskay fogadott zsoldjába, kezdettől fogva protestánsok. (U. o. III. 372—73.) T. i. teljesen független emberek lévén, rájuk nem alkalmazhatták a cuius regio elvét. A reformáció után pedig nem igen lettek az emberek itt saját akaratukból katolikusok. — Itt említi Bilkei azt is, hogy a protestantizmus csak törökjárta területeken terjedt, a törökmentes területek pedig katolikusok maradtak, őszintén kérem Bilkei Ferencet, máskor, ha tollat vesz kezébe, ne légből kapja állításait, mert így lépten-nyomon bla- málja magát. Többek között Vas megyét említi, mint olyan területet, ahol török hiányában nem gyökerezett meg a protestantizmus. Nos, én Vas-megyében egész sor tősgyökeres magyar községet mutatok, ahol csak mutatóban, vagy kis számban találunk római katolikusokat. (Pl. Kissomlyó, Duka, stb;) — A török pedig nem gyűlölte a katolikust sem jobbár*, mint a protestánst, csak egy volt fontos neki, hogy adót fizessenek és időnként végigrabolhassa őket. A török hódította területen két okból terjedt a