Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-06 / 48. szám
1936.. december 6. EVANGÉLIKUS ÉLET 363. oldal. hez szükséges adatok beszerzése bízassák rá a kirendelt közvádlóra, ki azt egyébként a javaslatban helyesen lefektetett formák és anyagi rendelkezések betartásával végezze el s tegyen javaslatot, illetve adjon vádindítványt a törvényszék elnökségének.« Ezzel a vádlotton sérelem nem esik. A vizsgálat során. valamint a törvényszéki eljárás során a törvényjavaslat annyi befolyást biztosít a vádlottnak, hogy annak mindenkor van módja és alkalma a védelmére szükséges bizonyítékokat előterjeszteni, vágj’ beszereztetni. Viszont ezen mód mellett a közvádló — aki a tervezet rendelkezése szerint csakis gyakorló ügyvéd lehet, tehát nyilvánvalóan szakképzett ember — dolgát a lehető rövidséggel és kellő pontossággal fogja tudni elvégezni, miáltal biztosítva van egyrészt az eljárás gyorsasága, másrészt annak pontosabb, jogilag megalapozottabb elvégzése s emellett — ami szintén nagyon lényeges — annak olcsósága is. Felhívom a figyelmet arra, hogy ezen módosítás egyáltalában nem fog semmiféle rendszerbeli változást okozni a javaslaton, annak vezérlő irányelvét nem érinti, maga a módosítás néhány szónak vagy mondatnak kicserélésével keresztül vezethető. És mégis gyakorlatilag nagyon sokkal viszi előbbre a javaslat életbe való átültetését. • A választások megtámadása esetén követendő eljárást tárgyaló 115—134. §-ok tekintetében a következő módosító javaslataim vannak: A 119. §. kötelezőnek mondja ki, hogy a panasz beadásával egyidejűleg 500 pengő költségbiztosítékot kell letétbe helyezni. Ezt a rendelkezést ilyen formában helytelennek tartom. Mindenekelőtt nem lehet figyelmenn kívül hagyni a 116. §. azon rendelkezését, hogy a választást megtámadhatja a felettes egyházi hatóság, vagy maga a választást megejtő közigazgatási alakulat presbitériuma. Nincs semmi értelme vagy gyakorlati célja annak, hogy na Ilyen ú. n. hivatalbóli megtámadás szükségessége áll elő, akkor az illető hatóság esetleg önmagánál tegyen le költségbiztosítékot. E rész tehát módosítandó akként, hogy hivatalból való megtámadások esetén költségbiztosítékot letenni nem kell. Súlyosnak és gyakorlatilag a megtámadások lehetőségének kizárását eredményezőnek vélem az 500 pengő költségbiztosíték egy összegbeni letételét. A legtöbb kisebb egyházban lehetetlen előre ennyi összeget ösz- szehozni s épp e körülmény sok esetben fog egyes érdekcsoportokat szabálytalanságok elkövetésére inspirálni, mert tisztában vannak azzal, bármit tesznek, az 500 pengőt az ellenpárt nem bírja összehozni. Felfogásom szerint elegendő voln3 a kereset beadásával egyidejűleg 100—200 pengő letételét kívánni meg, mely összeg fedezné a vizsgálat lefolytatásának költségeit. Ha azután a lefolytatott vizsgálat eredménye szerint szükség van további eljárásra, úgy annak lefolytatása további költség- letételtől volna függővé tehető. Természetesen a vizsgálat lefolytatása tekintetében itt is fenntartom a fegyelmi rész vizsgálati eljárására elmondottakat. Szükségesnek tartom a 120. szakasz kiegészítését azzal, hogy az a tisztviselő, kinek választása megtámadtatik, tisztében nem járhat el a megtámadási per elintézéséig, illetve az hivatalába csakis az esetben iktatható be, ha a megtámadásra kitűzött 15 napi határidő eredménytelenül telt el. Azt hiszem, szükségtelen bővebben reá mutatnom arra, milyen bonyodalmakat és károkat okozott az E. A-nak ily irányú hiánya, midőn a megválasztottat azonnal hivatalába iktatták s azután utóbb a választást megsemmisítették. Természetesen a szöveg- egyeztetö bizottság figyelme felhívandó arra, hogy a Il-ik törvénycikkbe ennnek megfelelő intézkedést iktasson be. Helytelennek tartom a 123. §. 2-ik bekezdésének azt a rendelkezését, hogy a vizsgálatot levezető kiküldött kötve van a megtámadó és illetve a védők előterjesztéséhez és azon túlmenő nyomozást nem végezhet. Nyilvánvaló, hogy különösen a kisebb egyházközségekben nem igen kerül megfelelően képzett ember, ki a megtámadási keresetet avagy annak megalapozására szükséges tényeket és adatokat kellő formába tudja önteni és előterjeszteni. Ha tehát a vizsgálatot vezető kötve van a formákhoz és nincs módjában az eljárás során észlelt szabálytalanságokat megállapítani, avagy a mutatkozó részbizonyítékokat végigvezetve a tényleges szabálytalanságot kivizsgálni, úgy semmi célja és értelme az egész eljárásnak. Végtére egyházi szempontból nem lehet és nem szabad, hogy közömbös legyen az: a lefolytatott választás milyen hatalmi, vagy egyéni eljárások eredménye és ha az magasabb egyházi szempontból megítélve tényleg olyan volt, mely alkalmas a hívek többségében az egyház érintetlenségében s a törvények tiszteletében való hitét megingatni, ott nem lehet és nem szabad megállni vagy szemet hunyni csupán azért, mert az esetleg tájékozatlan vagy kellő intelligenciával nem bíró hívő sereg nem tudta az ő lelki egyensúlyát felborító ténykedést kellő jogi formák között megjelölni és minősíteni. Ugyanezen gondolatmenetből folyik a 124. §. ellen emelt azon kifogásom is, hogy az eljárás a vizsgálat befejezése után külön kérelemre folytatható. E rendelkezés ellentétben áll a törvénykezési eljárás többi részének rendelkezésével s ennek a választási ügyekben való alkalmazását sem jogi, sem gyakorlati célszerűség nem indokolja. Emellett az eljárást fölöslegesen meghosszabbítja. Megint csak kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy az egyháznak nem lehet célja, érdeke a jogi formákkal való fontoskodás, hanem igenis az egyetlen cél, hogy kiküszöböljön az egyház életéből minden széthúzásra vagy kontroverziára alkalmas momentumot. Ha tehát a vizsgálat során olyan adatok állapíttatnak meg, melyek alapján a választás megsemmisíthető, úgy az eljárás minden további nélkül folytatandó; — ha pedig a vizsgálatot vezető azt állapítja meg, hogy a megsemmisítésre megfelelő adatot nem talált, úgy tegyen megszüntető javaslatot. — De semmiesetre sem lehet és szabad az eljárást félbeszakítani, módot adni a feleknek arra, hogy esetleg az egyház kárára, az egyházi érdek ellenére egymással paktumot köthessenek, avagy a formák és szövevényes eljárás nem ismerése folytán jogos igényeiktől pusztán formai okokból elüttessenek. Már ismételten rámutattam arra az Evangélikus Élet hasábjain, hogy a lelkészi becsületszék felállítása s annak a törvénykezési eljárás keretében sanctioval való ellátása olyan közóhaj, mely elől a zsinat nem térhet ki. Kifejtettem azt i$, hogy a becsületszéki eljárásnak csakis olyan esetekben van helye, midőn az ügy a törvényjavaslat 35. §-ában felsorolt fegyelmi vétségek egyike alá sem vonható és mégis a lelkészi kar úgy érzi, hogy az illető méltatlanná lett a lelkészi talár viselésére. Ezen elgondolás mellett a lelkészi becsületszék, mint esküdtszék működne s a lelkészi becsületszék által kimondott »bűnös« verdikt után a törvényszéknek csak egy feladata lehet: az állásvesztés kimondása. Sokan vitatkoztunk erről. Mégis mindezeken túl nem tudtak s nem tudnak meggyőzni ezen beállítás helytelenségéről, vagy szükségtelenségéről. Legutóbb is, midőn egyik gyűlésünk alkalmával erről szó esett, azt a kifogást emelték ellene, hogy jogilag a kér dés nem oldható meg, mert egyrészt a becsületszéki eljárásnak való alávetés jogi formája nehéz, másrészt a bíróság keze nem köthető meg, hogyan ítéljen. Kezdem ez utóbbival. Az állam büntetötör- vénykönyve ismeri a bíróságnak adott utasítást: eltekintve attól, hogy az úgynevezett esküdtszéki eljárásban a szakbíróság kötve van az esküdtek verdiktjéhez, a rögtönítélö bíróságra vonatkozó törvény kifejezetten is kimondja, hogy ha és amennyiben a hatósága alá tartozó ügyben
