Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-12-06 / 48. szám
362. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. december 6. Az egyház missziói munkájáról szóló törvénytervezet. A püspöki kar nevében benyújtotta D. Kapi Béla püspök. 1. §. A magyarországi evang- egyház a Krisztus missziói parancsát (Máté 28: 18—20.) az egyházhoz intézett parancsolatnak tekinti s ennek engedelmes- kedve, a Szentírásnak, saját történelmi múltjának és a jelen idő szükségleteinek a bizonyságaitól áthatva, a missziói munkát törvényesen szabályozott egyházi feladatai közé sorolja. Ezen munkának támogatását az egyház minden hívétől elvárja, annak végzését pedig az egyházi tisztviselők hivatásbeli kötelességévé teszi. Az egyházi tisztviselő a felsőbb egyházi ^ hatóság részéről elrendelt missziói munka elmaradásáért fegyelmileg felelős. 2. §. Az egyház missziói munkája, az egyház lényegében gyökerező hivatásánál fogva — saját tagjainak lelki építésére, evangéliomi egyházi öntudatának erősítésére, a keresztyén társadalom bajainak gyógyítására, a nem keresztyén népeknek Krisztushoz vezetésére vonatkozik. Felöleli az egyházi evangelizációt, a ifjúság egyházias nevelését, a szegénygondozást, a diakónus- és diakonissza-képzést s az evangéliomban kötelezővé tett különféléi szociális munkát. 1 ■ 3. §. A missziói munka irányítása és ellenőrzése a püspök joga és kötelessége. 4. §. Az egyház az országos belmissziói munka végzésére lelkészi állásokat szervez, intézményeket létesít és azok fenntartására költségvetésébe évenként határozott összeget vesz fel s a belmlissziói intézmények fenntartására külön missziói alapot létesít. Az egyetemes egyházon kívül azonban bármelyik alsóbbfokú egyházi önkormányzati testület, az egyetemes egyház által megerősített alapszabályokkal működő egyesület és szövetség is jogosult és ameny- nyiben anyagi ereje és egyéb lehetőségek ezt megengedik, köteles missziói intézeteket létesíteni és fenntartani, avagy más irányú szervezett missziói munkát végezni. Működésűk azonban az egyetemes közgyűlés által megállapított egységes irányelvek szerint történik. t 5. §. Az egyház önkormányzati testületéi által a missziói munka végzésére alkalmazott lelkészek és más missziói munkások az egyház felügyeleti (E. A. 95., 122. §-a) és fegyelmi (Törvénykezési javaslat 21—24. §-ai és 34. §-a) hatósága alá esnek. Amennyiben missziói intézeteket e törvény alapján egyesületek és szövetségek létesítenek és tartanak fenn, alapszabályaikban tartoznak kimondani, hogy a náluk alkalmazott missziói munkások szintén az egyház felügyeleti és fegyelmi hatósága alá esnek és missziói munkásokat csak ezen feltétel mellett alkalmazhatnak. 6. §. Belmissziói munkások (pl-: diakónusok, diakonisszák, ifjúsági titkárok, szegénygondozók, stb.) képzése, az egyházi tisztviselők ilyen irányú elméleti és gyakorlati továbbképzése, az egyetemes közgyűlés által megállapított egységes irányelvek szerint, az egyházkerületek feladata. 7. §. A magyarországi evang- egyház feladata idegenbe szakadt híveinek lelki gondozása mindenütt, ahol azt a körülmények szükségessé teszik és a nemzetközi viszonyok megengedik; úgyszintén a Magyarországon lakó, külföldi honos evangélikusok lelki gondozása a szükséghez képest. 8. §. A magyarországi evang- egyház kötelességének ismeri a világ evangéliomi egyházainak kül- missziói munkájában való részvételét. A külmissziói munkát vagy a külföldi testvéregyházak ilynemű munkájába való bekapcsolódás, vagy önállóan, saját szervei útján végzi. A külmissziói munka szervezetét az egyetemes közgyűlés állapítja meg. 9. §. A missziói készség nevelése céljából minden évben, minden egyházközségben missziói nap tartandó. Jegyzetek a zsinati javaslat VII. törvénycikkéhez. A törvénykezési eljárásról szóló VII. t.C. elsőrangú jogászi munka .úgy törvényszerkesztési, mint anyagi jogi tekintetben. Gyakorlati szempontból azonban — eltekintve több apróbb részletkérdéstől — néhány módosító javaslatot teszek: éspedig az egy házközségi bíráskodás, a fegyelmi eljárás vizsgálati része, továbbá a választások megtámadására vonatkozó rész tekintetében. Ezenkívül szükségesnek tartom a törvénykezési részbe belevonni a lelkészi becsületszék intézményét és annak e réven törvényes sanctioval való ellátását. Az egyházközségi bíráskodás tekintetében teljességében elfogadhatónak tartom Dr. Oncsik Pálnak az Evangélikus Élet ezévi 38. számában megjelent közleményében adott azon javaslatát, hogy a bíráskodást ne iá presbitérium, hanem különálló bíróság végezze az 500 lelket meg nem haladó egyházközségekben is. Az ott adott indokolás jó gyakorlati megfigyeléseket tartalmaz, melyek nagyon is meg- fontolandók. * A törvénytervezet 55.-62. szakaszai rendelkeznek a vizsgálat lefolytatásáról. A javaslat e része általában fenntartja az E. A. eddigi rendszerét. Már az Evangélikus Élet 1935. évi 19. számában rámutattam, hogy ez a rendelkezés feleslegesen megdrágítja és egyben meglassítja az egész eljárást. Ugyanis úgy az E. A., mint a jelenlegi tarvezet is kimondja, hogy a közvádló a vizsgálat során jelen lehet, indítványokat tehet, — szóval belefolyhat a vizsgálat menetébe és irányításába. Most következik egy gyakorlati tapasztalat: nagyon kevés egyházmegyénk van olyan, ahol a törvényszék tagjai között gyakorlati és főleg bíráskodással foglalkozó jogászok volnának feles számmal. Az esetek legtöbbjében a bíróságban gyakorlati jogász vagy egyáltalában nincs, vagy legfeljebb egy, ha kerül. Most az elnökségnek választania kell, mit csináljon: ha a gyakorlati jogászt vizsgáló bírónak alkalmazza, akkor nem lesz a tanácsban szakképzett jogász, bíró: —r ha nem alkalmazza vizsgáló bírónak, — ez esetben a vizsgáló bírói teendővel lelkészt, vagy tanárembert kell megbíznia, ki viszont nem ismervén a jogszabályokat és a gyakorlati jogalkalmazás technikáját — az esetek legtöbbjében nem fog teljesen megfe- lelő munkát végezni. Emellett úgy a közvádlónak, mint a vizsgáló bírónak napidíját és készkiadásait fizetni kell. Ezzel szemben mit látunk? Az államhatalom, melynek megfelelő szakképzett munkaerő és megfelelő anyagi fedezet áll rendelkezésére, maga is az eredetileg a bűnvádi perrendtartásban megalapozott vizsgálóbírói intézményt és vizsgálati eljárást az idők folyamán, de különösen a törvénykezes egyszerűsítéséről szóló törvény életbeléptetése óta, teljesen visszafejlesztette és ma már ott tartunk, hogy az esetek túlnyomó többségében a nyomozást foganatosító, illetve vezető ügyész (egyházj ogilag közvádló) a saját hatáskörében lefolytatott és megtartott nyomozási eljárás alapján készíti el vádindítványát és adja be közvetlenül a törvényszéknek. Ha tehát az államhatalom maga — minden erre vonatkozó felkészültsége és megalapozottsága ellenére — nem látja szükségét a vizsgálati eljárás és vizsgáló bírói intézmény feltétlen alkalmazásának, még ke- vésbbé lehet célja ennek fenntartása, illetve alkalmazása egyházunknak, mely ezt a nehézkes és költséges eljárást sem anyagiak, sem megfelelő munkaerő tekintetében megnyugtatóan ellátni nem tudja. Indítványom tehát ez: »A fegyelmi eljárásnak a vizsgálatra vonatkozó része dolgoztassék át akként, hogy a vádirat készítéséhez avagy az eljárás esetleges megszüntetésére irányuló javaslat megtételé
