Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-10-04 / 39. szám
292. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. október 4. A jubiláló püspök a három óra hosszáig tartó es sok meleg szeretetet és megbecsülést sugárzó üdvözlő beszédekre együttesen válaszolt. Hálás és szerény szavakkal köszönte meg a felé áradó szeretetet. Nem a méltóságot köszönöm meg, melyet egyházkerületem húsz év előtt nekem adott, — mondotta — hanem a szolgálatra való alkalmat. Sok ,ez a túlbecsülő szeretet, megaláz engem. Imádkozom, hogy Isten oltalmazzon meg az elbizakodottságtól. A kegyelem oltára elé borulok, melyről eddig is kaptan\ minden erőt és minden áldást. Az este tíz órakor végződő ünnepély után közös vacsora “volt, melyen az első köszöntőt D. Ka'pi Béla mondotta a kormányzóra. Másnap reggel az egyházkerületi közgyűlés részletes munkája kezdődött. D. Kapi Béla beterjesztette 53 nyomtatott oldalra terjedő részletes püspöki jelentését, melynek gondolataival és adataival külön fogunk foglalkozni. A püspöki jelentés tárgyalását a püspök hosszabb beszéddel vezette be. Ezután a különböző bizottságok jelentései és előterjesztései következtek, melyek során a soproni tanítóképző igazgatójává Rozsonday Károlyt választották meg. Kérvények és felebbezések elintézése után a jubileummal kapcsolatos közgyűlés véget ért. Szórványkérdésekről. in. Néhány esztendővel ezelőtt az egyik szórványra igyekeztem kerékpáromon szembefuvó erős tavaszi széllel küzködve. Veríték szakadt rólam. Egy motorkerékpár rohant el mellettem. A rajtaülő férfi visszanézett, enyhe gúnnyal mosolygott rám köszöntést intve: az egyik szekta egyszerű iparosemberből átformált prédikátora volt az illető. A szekták fürgék, haladnak a korral, hatalmas szórványterületüket motorkerékpárral száguldják be, míg én egy helyen tartok írásmagyarázatot vagy hitoktatást az út fáradalmaitól kimerülve, addig ők naponként négy-öt helyen jelennek meg s végzik kötelességeiket. Tíz esztendő óta küzködöm hét községből álló missziói területemen, szórványaimon. Tíz esztendő óta érlelődik bennem az az óhaj: vajha megérnénk azt az időt, hogy a hatalmas szórványterületeken evang. lelkészeink ne lennének kénytelenek kerékpárokkal napi 80—90 kilométereket futni, saját egészségüket tönkretenni s amellett minimális eredményeket vagy éppen semmi eredményt sem tudunk felmutatni! Tíz esztendő óta járok az egyik szórványközségbe. Minden alkalommal híveink névre szóló meghívót kapnak a havonként tartott istentiszteletre: száz lélekből alig jelenik meg tizenöt. A magyarázat igen egyszerű: ugyanabban a községben van nyolc nagyobb uradalom. Híveink cselédemberek. Mindegyik uradalomban nyilvántartok 2—3—4 evang. családot, néhány gyermeket. Ezek közül négy-öt ízben, ha megjelenik az istentiszteleten 2—3, a többiek nem jelennek meg, hiszen 4—5—6 km-t kellene megtenniük a községig. Hiába küldözöm a meghívókat címükre, tíz esztendő alatt egész vagyon ment el postára, teljesen eredménytelenül. Sajnos, nem élünk már abban a boldog korban, amikor híveink a harmadik, negyedik községből is elzarándokoltak evangélikus templomainkba. Megkíséreltem az egyes uradalmakban egy-egy evangélikus családnál tartani írásmagyarázatot. Az eredmény gyönyörű volt. Az egyszerű cselédszoba zsúfolásig megtelt hívekkel, érdeklődő másvallá- suakkal, természetesen jórészben nőkkel, hiszen a férfi férfiúi méltóságán alulinak tartja, hogy az ilyen istentiszteleten résztvegyen! Ezek között még missziót is lehetne teljesíteni! — — De akkor nékem nem hét helyen kellene istentiszteleteket tartani, hanem legalább harmincöt-negyven helyen széjjel az uradalmakban. — Akkor eredményes lenne működésem. Hitoktatásnál ugyanez az eset. Szórvány- területemen van vagy 25 állami és tanyai iskola. Ezekben az iskolákban van 50 körüli evangélikus gyermek egyesével, kettesével, néhol négyesével. Legtávolabbi tanyai iskola 26 km-nyire van, a legközelebbi 6 km-nyire. Az egyes iskolák egymástól átlag 6—8 km-nyire vannak. Kíséreljünk meg itt evangélikus öntudatot nevelni a gyermekekbe, amikor a kerékpáron kimenő lelkész napokon keresztül kerékpárján ül szebb időben és már a harmadik helyen a testi kimerültségtől magyarázatában akadozik, saját gondolatait nem képes követni, a hitoktatást valósággal átkinlódja. S ha a hitoktatónak kín a kimerültsége miatt a hitoktatás, a szerencsétlen béresgyereknek még nagyobb kín. Azt szoktuk mondani: az anyagyülekezet köteles a szórványellátás fuvardíjairól gondoskodni. Nagyon sok esetben és nálunk is ez frázisként hat. A missziói központ — mely anyagyülekezet, 180 lélekkel bír — a többiek szétszóródva tanyákon és szórványközségekben élnek. Évenként 200 pengőt veszünk fel szórványutiköltségekre a költségvetésben, mely összeget mindég átlépjük, az elmúlt esztendőben is közel 130 pengővel! Közlekedési eszközöm egylovas szekér, csupán az utóbbi időben kétlovas szekér és kerékpár, néha vonat. Az eredmény minimális. Az istentiszteleteinkre csak az illető községekből jönnek össze a hívek, a tanyákról, uradalmakból úgyszólván senki. Nyugodt lélekkel merem mondani: istentiszteleteink 80o/o-ban eredménytelenek. Hitoktatásom pedig legalább 60<yo-ban eredménytelen. Kapnak hitoktatást, részesülnek vallásunk ismertetésében, de az minimális! Hol van még a hívek látogatása a szórványokon, tanyákon, uradalmakban? Erre már igazán nincs költség. Vájjon felmutathatok-e eredményt, amikor szétszóródott híveimet nem ismerem?! Egyházmegyénkben (Csanád-csongrádi egyházmegye) így gondozunk mi 2369 szétszóródott lelket, s részesítünk 380 gyermeket a szórványokon hitoktatásban. Egyházmegyémben a legnagyobb szórványterület a battonyai szórványterület, lélekszámban is, távolságban is, s az eredmény, dacára talán a
