Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-09-27 / 38. szám

284. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. szeptember 27. ünnepélyek, hangversenyek bemutatására is al­kalmasak volnának. A katolikus egyházban úgy a zenei szakfelügyelet, mint a tanfolyamok meg vannak. Azon püspökségekben, ahol ezt kellő szigorral keresztülvitték, hatalmasan előre vitte az egyházi zene ügyét. A kántorképzés folytatásaképen kellene felállítani a protestáns egyházzenei főiskolát. Papiroson ez régen meg van, de a gyakorlat­ban oly követelményekkel lép fel, hogy erre kántortanító nem iratkozhatik be. Az egyház­zenei főiskola »papír-tervezete« elvétette acélt, orgonaművészeket akar' nevelni, pedig csak jó egyházkarnagyokra van szükség, akik a na­gyobb városok kántori teendőit és elemi- (kö­zép-) iskoláink énektanítását ellátnák. Ha ez a zenei főiskola a katolikus zenei főiskola tan­tervéhez hasonlóan módosulna, volna növen­déke, mint ahogy a katolikusnak sok hallga­tója van. Ez a főiskolájuk szépen fölvirágoz- tatta egyházi zeneművészetüket, Aki ma pro­testáns egyházi karnagy akar lenni kántori ok­levéllel, kénytelen beiratkozni a katolikus fő­iskolára (mint ahogy ez a múltban! már meg is történt!). Mi is szorgalmasan tanultuk annak idején a katolikus gregoriánt és liturgiát, de a protestáns egyházi zenéről ki gondoskodott volna? Az egyház-zenei főiskolánk növendékei megszeretvén a zeneművészetet, bizonyára ma­gasabb képesítést szereznének (orgonaművészi oklevél, zeneszerzés, stb.). Nem volna teljes az egyházi zene prog- rammja, ha nem szólnék a liittudomány-egye- tem hiányzó egyházzenei tanszékéről. Külföl­dön külön orgonaművész (szép nagy orgonákkal felszerelve!) tart állandó zenetörténeti, korái - tani, orgonalógiai, zeneesztétikai, stb. előadá­sokat. Időnként hangversenyeken mutatja be az egyházzenei irodalmat. Nálunk nagy szeren­cse, ha a teológusnak zenei hallása van, de még nagyobb szerencse, ha a korálok közül néhányat tud. Itt is külön köszönet illeti a Theológiai Otthon agilis vezetőjét, aki pótolja az egyetem ebbeli hi- nyát, Az egyetem hirdetett egyházzenei órákat ezek azonban nem voltak kötelezők, előadójuk pedig műkedvelő muzsikus, tehát nem zenei szakember volt. A református teológiának külön zenetanára van, aki a hallgatókat nemcsak a zsoltárokra, de liarmóniumozni is tanítja. Nem beszélve arról, hogy kötelező a zenei hallás- vizsgálat. Az egyházi zene főpropagálói az egyházi énekkarok. Csak egy jellemző adat: »Az Evan­gélikus Népiskola« vegyeskarokat hirdetett (a Fasori Evang. Énekkar műsorából). Az egész országban csak három vegyeskar érdeklődött a kották iránt. Budapest 4 ismertebb énekkarát is hozzászámítva, 7 (azaz hét) énekkarunk van, melyek egy-egy Bach-korált, régi mo­tettákat tudnak előadni. A többi még ilyen fokon sincs. Pedig még legjobb énekkarunk is igen messze van nívó tekintetében a katolikus egyházi énekkaroktól! A csupán lelkesedésből összeverődött, sokszor énektudást nélkülöző énekkarok vezetői igen nehéz munkát végez­nek. Egy-egy kórus begyakorlása 7—8 gya­korló órát. is felemészt, (jó kórusnál ez egy fél óra!), hogy juthat idő egy kántáta megtanu­lásához? A protestáns egyházi zenének Ma­gyarországon alig van múltja, ez magyarázná meg valamelyest híveink visszahúzódását az énekkarokba való belépéstől, de ez magyaráz­ná meg, miért nem támogatja erkölcsileg, de anyagilag is az egyházi muzsikát? A buda­pesti katolikus egyházi énekkarokat a Szé­kesfőváros, mint kegyúr évi 116,613 pengővel támogatja, ebből a Mátyás templom ének- és zenekara 45,055 P-t, a Szent István Bazilika ének- és zenekara 37,755 P-t, a Belvárosi Plé­bánia ének- és zenekara 33,803 P-t kap. Mit tudnánk produkálni, ha ennek az összegnek csak egy tizedét kapnánk meg! A fenti énekka­rok a legjobbak között foglalnak helyet. Ná­lunk' a szervezésben és fenntartásban az egy­házközségeken kívül a Luther szövetségeknek kellene hathatósan közreműködni. Budapestnek meg kellene alakítania »Az Evangélikus Egy­házzenei Társaságot«, melynek célja Bach kan­táták, oratóriumok, passiók előadása, illetve azok anyagi támogatása. Részt kérünk mi is a Székesfővárostól az egyházi zene támogatására! Anyagi áldozat nélkül kultúrintézménye­ink, az Operaház, Nemzeti Színház régen cső­döt mondottak volna. Nekünk is minden eszközt meg kell ragadni, anyagi áldozatokat meghoz­ni a komoly egyházi muzsikáért. Ezeket elmondtam azért, hogy egyházi zenénk állapotára felhívjam a figyelmet, fő­leg a komoly zene barátainak. Legyenek segít­ségünkre a Musica Sacra felvirágoztatásáért indított harcunkban. Peschko Zoltán. Szüleim katolikusok. Szeptemberi történet. Kezdődik a tanév s kezdődik a nagyvárosi vallástanítás. Nem­csak Budapest, hanem az ország minden ré­széből jön az ifjúság a főváros iskoláiba. Egy tizenhatéves, eddig vidéken tanult leánynöven­dék szülőinek foglalkozását és vallását kérdem s a növendék azt feleli: édesanyám született római katolikus, édesapám pedig egy fél évvel ezelőtt tért át a katolikus vallásra. Erre a bejelentésre a már konfirmáció után levő nagy lányok nyugtalan kérdezősködéssel tekintettek egymásra. A kínos hangulatot ma­ga a leány is átérezte s a következő magya­rázatot adta: Édesapám jó evangélikus volt, hiszen édesanyám után nekem is különben ka­tolikusnak kellett volna lennem, de az történt, hogy a szülőfalumban a pap miatt sok hívői kitért az egyházból. Ezzel a helyzetet menteni akaró mondattal azután még jobban belesodród­tunk a kérdésbe s velem együtt a növendékek természetesen arra gondoltak, hogy a lelkész a gyülekezet megítélése szerint valami hibát

Next

/
Thumbnails
Contents