Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-09-27 / 38. szám
1936. szeptember 27. EVANGÉLIKUS ÉLET 283. oldal. elvégezheti bármelyik, intelligensebb egyháztanácsi tag, akit erre vagy az elnökség felkér, vagy a presbitérium kijelöl s akinek ezt el kell fogadni. Viszont a megalakulásnál meg kell adni a vádlottnak a visszautasítás jogát akként, hogy a tanácsba 6 bíró hivandó be, akik közül a vádlott kettőt, míg az elnökség egyet utasíthat vissza s megmarad ekként az ötös tanács, benne az elnökség két tagja s a három bíró. Dr. Oncsik Púi. Egyházi zenénk súlyos problémáiA szarvasi énekeskönyvvel felmerült viták megmutatták, hogy van az egyházi zene problémái iránt érdeklődés, sőt javaslatokban, gondolatokban sem volna hiány. De minden lelkesedés kialszik, mert nem történik semmi. Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy mi hangzik el a templomban, nemcsak a szószékről, de a kórusról is. És ahogy nem szabad elhangzani olyan beszédnek, amely nem a templomba való, ép úgy a rádió korában nem lehet a kóruson sem szabad tetszés szerint bármit játszani. Az egyházi zene Isten szolgálatában áll. A megszentelt hangok az egyházi év bánatának, örömének kifejezői. Míg az élő szó elsősorban az értelmen keresztül, addig a legfenségesebb beszéd, a muzsika, az érzelmen keresztül hat. A zenei imádság akaratlanul belevésődik az emberi lélekbe, a művészi egyházi zene fogékonnyá, termékennyé teszi a lelket az Ige befogadására, de meddővé, terméketlenné teheti a rossz muzsika. Nézzünk csak végig kántorainkon, soknak fogalma sincs zenéről és egy falu »zeneszakér- töje«! A képző növendékei ritkán hoznak magukkal zenei tudást, amit ott a tömeges zenetanítás mellett, heti 1 órában tanulnak 5 év alatt, megfelel 2‘> évi zenetanulásnak. Evvel a kis tudással olyan munkát végeznek, melyet S évi zenetanulás után lehetne csak szakszerűen ellátni. A kántori oklevelet a múltban gyakran könnyelműen adták ki. És milyen anyag került ki a képzőkből! Egyik állami intézetben a protestáns egyházi muzsikát egy csak csellózni tudó, német tanár tanította, csak azért, mert véletlenül evangélikus volt. A képesítő vizsga elnökei lelkészek voltak, akiknek az egyházi zenében igen sokszor semmi jártasságuk nem volt. Szerencsés véletlen volt, ha a korátok ismeretein kívül kicsit értettek a zenéhez. Az ebből az intézetből kikerült kántorok ép csak az »Erős várunk«-at tudták valamelyest eljátszani. Ez csak egy szomorú példa! Sok helyen még ennyit se tanultak a kántorok. Az egyház végre egynéhány éve megszüntette a vizsgákat. Ma kántori oklevelet csakis a három evangélikus tanítóképzőben lehet kapni. Sajnos, még itt is sokat lehetne tenni a nívó emeléséért. A kántori oklevél megszerzésének nagyobb súlyt kellene adni. A képesítő vizsgaelnökök a kerület püspökei, illetve azok megbízottai. Míg azonban a tanítói képesítő vizsga elnökei, (úgy az egyházi, mint az állami) a kérdezett tantárgyakhoz nemcsak általános műveltségüknél, de sokszor szaktudásuknál fogva is hozzá tudnak szólani, addig a kántorképesítő vizsgaelnöke véletlen, ha ért a zenéhez. Szaktudásról vagy általános zenei műveltségről itt persze alig lehet szó. Igen helyes intézkedés lenne, ha az égyetemes egyház küldené ki a maga vizsgaelnökeit, akik zenei szakemberek volnának, akik a most három irányban is (mindenesetre nívóval is) dolgozó tanítóképzők munkáját egyesítené és emelné. Az egyházi képzőkben emelni is lehetne a zenei nívót minden munka nélkül. Ma olyan özönlés van a tanítóképzőkbe, hogy bátran lehet a növendékektől a felvételi vizsgán zenei (zongora) előtanulmányokat, (kb. 4—5 évi alapos zongoratudást) megkívánni. Ugyanakkor a középiskolák I—IV. osztályaiban előkészítő zenei tanfolyamokat felállítani. Az evangélikus tanítóképzők létjogosultságát az evangélikus szellemen kívül a kántorképzés adja. Szegénységünkben az állami tanítóképzőkkel, felszereléseivel, épületeivel nemigen tudjuk felvenni a versenyt. De fel tudjuk venni a versenyt az evangélikus tanárok önfeláldozó, öntudatos munkájával, mely azonban csak akkor lesz eredményes, ha a tanítás segédeszközei meg vannak. Zenében jó és elég hangszer (egy jó orgona!) sok gyakorlási alkalom. Gondoskodni kellene pld. jó orgonaiskoláról, nyugodtan állítom, ilyen nincs a magyar tanítóképzés irodalmában. Nincs pld. a tanítóképzőnknek speciálisan evangélikus tanterve sem. A képzőkből kikerült növendékeimet mindenkor elláttam a szükséges egyházzenei tanácsokkal, alaposan átvettük pld. a koráljá- tékot. Alig hagyták el ezek a növendékek az intézetet, még a legjobbak is a falu zenei nívójára süllyedtek, egy-két év alatt felejtve az iskola tanítását. Szükség volna egyházmegyénként, egyházzenei szakfelügyelőkre, ez az egyházmegye legjobb kántora lenne, aki az egyházmegyei tanügyi szakfelügyelő mintájára látogatná a gyülekezet kántorait és tapasztalatait rendelkezésre bocsátaná, segítené a gyengébbet munkájában. Az egyházmegyei szak- felügyelők munkáját a kerületi, ezek munkáját. az egyetemes zenei szakfelügyelő tenné egységessé. Az egyes egyházkerületek gondoskodnának nyári zenei tanfolyamokról, ahol köteleznék a zeneileg gyengébbeket a tanfolyam elvégzésére. (A soproni képző hirdetett tavaly ilyen tanfolyamot, de »csak tizenhat« jelentkező volt és ezért, »sajnos«, nem tudták megtartani!). Ezek a tanfolyamok nemcsak a hiányok pótlására szervezőndők meg, de egyúttal egyházi
