Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-09-27 / 38. szám
282. oldal. EVANGÉLIKUS ÉLET 1936. szeptember 27. Az 500 leiken aluli egyház- községek bíráskodása. Az új egyházközségi törvénykezési javaslat első ismertetett szakaszával (4. §.) szemben bizonyos aggodalmak fognak el a legalsóbb- fokú, helyesebben az 500 lelket meg nem haladó egyházközség egyházi bíráskodásával kapcsolatban. Azt tervezi ugyanis a javaslat, hogy ezekben a kicsiny egyházközségekben a bíráskodást a presbitérium gyakorolja. Féltem magát a bíráskodást itt; félek, az új törvény rendelkezései miatt itt már gyermekkorban beteggé lesz a bíráskodás s nem lesz képes úgy betölteni feladatát, mint ahogy kellene. Aggodalmam a következőkön alapul: Nem vitás, hogy a közerkölcs világszerte, minden országban, minden társadalmi osztályban lazult, az emberek közfelfogása könnyebben teszi túl magát most olyan dolgokon és jelen« ségeken, amiket valamikor, — a háború előtt — jobban tisztelt, jobban féltett s amiktől jobban is félt. Ez a betegség egyaránt megfertőzte a várost és falut, teljesen egészséges hely és társadalmi osztály nincsen, legfeljebb az egyik hely, vagy egyik osztály nem annyira beteg. Ezért valósággal ki kellene válogatni azokat, akik alkalmasak arra, hogy a többieken bíráskodjanak. Ez a kiválogatás bár nehéz, mégis, legalább a jogi lehetősége meg van az 500 lelket meghaladó egyházközségekben, de nincs meg a lehetősége a kisebbekben, itt, hogy kicsit erősebben fejezzem ki magamat Aömegbíráskodás« lesz, ahol esetleg a világi bíráskodás esküdtszékeinél is nagyobb létszámú csoport, az egész presbitérium, bíráskodik. A világi bíráskodás esküdtszéke csak 12 tagból áll, mégis, amint azt a külföldi példák olvasásánál tapasztalhattuk, néha a hozott határozat a tömeghangulat bélyegét viseli magán. Iviéreződik belőle néha az utca befolyása, az egyéni rokonszenv, néha a pártpolitika behatása. Azt kell vélelmeznünk, hogy az egyes egyének bűnöst szerettek volna mondani, de a közhangulat miatt nem mertek. Pedig itt csak 12 emberről van szó, viszont az új javaslat lehetővé teszi az ennél nagyobb számú bíróságot, mert az E. A. 51.§-al 60-ig engedélyezi a tanácstagok számát s ezekhez jönnek még a hivatalbéli tagok. Itt féltem én a bíráskodást, mert pártok, csoportok mindenütt, még az egyházi életben és gyűléseken is vannak s ezeknek egymás iránti érzése néha le is tér a tárgyilagosság útjáról, néha a saját indítványának vagy saját emberének érdekében, néha meg a törvények, illetve szabályrendeletek nem ismerése avagy elégtelen ismerete miatt. Ez még talán a kisebbik baj volna, de arra is kell gondolni, hogy egyenesen rosszakarók kerülhetnek az ítélkező bíróságba. Nem csak arra gondolok, hogy mindig vannak a vádlottal együttérző, cselekedetét titokban helyeslő tagok is, hanem egyenesen a tervszerű rombolókra gondolok, akik már azzal is befolyásolhatják az ítéletet, hogy gondoskodnak arról, hogy a tagok megjelenése nekik kedvező legyen. És nem szabad elfelednünk azt, hogy a társadalmat bomlasztani akarók egyházi téren is dolgoznak, s szögezzük le azt a tényt, is, hogy vannak olyanok is, akik a világi életben olyan pártok tagjai, vagy vezetői, amely pártok sarkalatos progrannnpontja az is, hogy nincs Isten, nem kell a vallás s a pap teljesen felesleges az életben. Pedig ilyen pártok tagjai közül is lehetnek presbiterek. Nem. tartom megnyugtatónak az olyan bíráskodást, ahol a bírák között olyanok is ülnek, sőt esetleg a leghangosabbak a tárgyalásnál, akiknek vallásfelőli elgondolása egyenesen vallásellenes. Én nem mondom, hogy ez így lesz, de így lehet, mivel a tömegbíráskodás könnyen kicsúszik az elnökség helyes mederben való irányítása alól. Az egyházközségi bíráskodásra azonban mégis szükség van, szükség van azért is, hogy a fentebb elmondott esetleges veszélyek ellen védelmül szolgáljon. Meg kell alakítani s nem látok semmi akadályt a megalakítás olyan formája előtt, mint amilyent a nagyobb egyházközségek alkalmaznak, tehát a tanácsbíráskodás. Az öttagú tanácsban való bíráskodás alkalmazandó itt is, mert alkalmazható. Miért nem volna a presbitériumból itt is 6—8 személy kiválasztható, mi akadálya van ennek? Akik alkalmasak tömegben bíráskodni, azokból ki lehet választani olyanokat, akik alkalmasak a tanácsban is bíráskodni, hiszen ugyanazon ügyről s ugyanazon személyről van szó. Mi az oka annak, hogy a javaslat így tervezi a kis egyházak bíráskodását? A megalakítás módját sem közük a megjelent szakaszok. Megalakulás alatt értem a tanácsi (tervezet szerint a nagyobb egyházak bíráskodási módja) bíróság megalakulását. A laikusok részére megnyugtató volna, ha a megalakulás hasonló volna a magyar büntetőjog esküdtszékének a megalakulásához. Át kellene venni belőle a visszautasítás intézményét, jó az és üdvös, mert még gondolatban sem alkalmazható ellene az a kifogás, hogy »a bírósá.- got pont az ellenségeimből, vagy rosszakaróimból állították össze.« Mert ki és hogy hívja be a tanács tagjait? Itt ennél a kérdésnél merül fel a másik aggályom, ami röviden ebben a mondatban foglalható össze: Féltem az egyházközség elnökségét. Az elnökség lesz a bíróság megala- kítója, ő lesz a vádló, ő lesz a bíró, s ő lesz az ítélet végrehajtója is. Túlnagy a felelősség, mert sok támadásnak lesznek kitéve. Fel kellene menteni legalább a vádló kötelessége alól s a tanács megalakításába a vádlottnak is befolyást kell biztosítani. A kis, 500 lelken aluli egyházközségeknek rendszerint nincs ügyészük, de itt a vádló kötelességét
