Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-23 / 33-34. szám
250. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 33-34. szám mészetes, megtöretlen emberi hiúságnak sokkal jobban megfelel a szektás értelemben felfogott keresztség, amelyen keresztül nem mint szegény koldusnak kell az embernek Isten országába jutnia, hanem mint az önérdem dicsfényétől megkoszorúzott erkölcshös vonulhat be abba boldog halle- lujázással, ami mellett a baptista keresztség meg szokott történni. De az Isten leikétől igazán megérintett és megvilágosított, a Szentírás egész szellemétől áthatott, igazán újjászületett keresztyén értelem előtt minden kétséget kizáró módon világos és bizonyos, hogy csak a keresztségnek általunk való felfogása és értelmezése felel meg egyedül az egész Szentírás ama szellemének és gondolatvilágának, amely szerint az Isten és az ember közötti benső életközösségnek a létrehozásánál nem az ember, hanem az Isten az első, aki akcióba lép. Mikor a gyermekkeresztség elvetői e viszony keletkezésének az előfeltételéül az előzetes megtérést és tudatos hitet állítják oda egyedül, akkor tulajdonképpen lebecsülik az isteni kegyelem üdvözítő munkáját az ember üdvszerző tevékenységének a javára. A keresztség általunk való felfogása mellett részesül nemcsak maga a keresztség, hanem az annak alapját képező, a Jézus Krisztus élete és halála által szerzett isteni kegyelem is egyedül az öt megillető megbecsülésben. Hogy a keresztség külső lefolyását illetőleg helyesebb-e a baptisták és anabaptisták szokása, a vízbemerítés, vagy a mienk, a vízzel való leöntés, errenézve azt mondjuk: Lényegileg mindegy, ha a keresztséget a lutheri értelemben fogjuk fel, amely szerint nem az elemeken fekszfk a főhangsúly s nem az elemektől függ a szentség ható ereje, hanem a cselekvénytől, mely az elemekre való tekintettel történik, s amelyet szentséggé csak az elemekkel ösz- szekötött isteni Ige tesz. így fogva fel a keresztséget, nem játszik szerepet a használt elem meny- nyisége. Ha a szentség ható erejét az elhasználót elemek mennyiségétől tennök függővé, akkor az úrvacsorára nézve ebből igen furcsa következtetést kellene levonnunk. Megmaradhatunk azért nyugodtan Luther felfogása mellett, amely szerint a keresztség hatóereje nem függ a víz mennyiségétől, hanem az azzal összekapcsolt isteni Igétől és kegyelmi Ígérettől, amely szempontból egy csepp víznek ugyanannyi a jelentősége és értéke, mint egy egész folyór víznek. Ezért nyugodtan szolgáltathatjuk ki a keresztséget az évezredes szokásnak megfelelően vízzel való leöntéssel. Befejezésül a következőt jegyezhetjük meg. A keresztségre vonatkozó lutheri evang. felfogást is jellemzi, ami az evang. lutheri felfogásnak általában sajátsága, t. i., hogy az egymással szélsőséges ellentétek között a józan középúton jár s így mindenkor közelebb van az igazsághoz, mint az exclusiv szélsőségek. De ebben a lutheri egyház számára benne rejlik az az állandó veszedelem', hogy az egyik vagy a másik irányban letérjen. Ez a fennforgó veszedelem kell, hogy állandó és éber vigyázásra intse s arra indítsa, hogy újra meg újra visszatérjen a keresztséget illetőleg is a reformáció lutheri alapjaihoz s újra meg újra tudatossá tegye a m/aga számára a lutheri reformáció révén nyert örökséget, ha nem akar sem a katolicizmus egyoldalú objek- tivizmusának, sem a kálvinizmusnak s a kálvini álláspont következetes kifejtéseként keletkező szektának viszont egyoldalú szubjektivizmusa irányában letérni és elhajolni. A fentiek szerint egyedül a lutheri-evang. felfogás szolgáltat igazságot a keresztségnek, mint szentségnek és kegyelmi eszköznek. E felfogás mellett marad meg egyedül a keresztségnek, mint szentségnek és kegyelmi eszköznek a keresztyén új élet és üdvösség szempontjából való azon mély és alapvető jelentősége, mely azt Jézus és az apostolok kijelentései alapján megilleti. Nem válik a Szentlélek közvetlen működése alatt már valósággá lett új életnek a puszta megpecsételésévé vagy csupán valamely történeti keresztyén közösségbe való oere- móniális felvétel dokumentálásává, hanem oly isteni kegyelmi aktus, amely az Istennel való élő, eleven életközösségben megvalósuló új életnek és üdvösségnek veti meg az alapját és lehetőségét minden előzetes emberi hozzájárulás nélkül a Krisztus érdeméért, tisztán kegyelemből. A keresztség lutheri felfogása az Isten kegyelmének, mint a Jézus Krisztus megváltói érdemének egyedül igazi és méltó megbecsülése. A lutheri evangélikus felfogás alapján már a keresztségnél érvényesül mind a három, az Istennel való eleven életközösség szempontjából fontos, részben objektív, részben szubjektív tényező; az objektív isteni kijelentés, a szubjektív hit es a szociális tényező, az egyház. Az objektív isteni kegyelem kinyilatkoztatása hallható és látható módon az Igében és szentség elemében, a szubjektív tényező, az ember hite, mint az isteni kinyilatkoztatásra adott válasz, a keresztségben kinyilatkoztatott isteni kegyelemben való gyermeki bizalom alakjában s a történeti, szociális tényező, mint a keresztyén vallásos élet ápolója és istápolója, amellyel való közösy- ségben és kapcsolatban gondolható el egyedül az egészséges keresztyén vallásos életnek a megvalósulása. A keresztség bekebelezi az embert a háromsá- gos egy Istentől elválaszthatatlan "keresztyén hívő közösségbe, a »communio sanctorum«-ba s a bekebelezés útján reális kapcsolatba hozza az Isten kegyelmével, annak részesévé és tárgyává teszi. Ha a keresztségnek ezt a mély és a keresztyén élet és üdvösség megvalósulása szempontjából tekintve, alapvető jelentőségét felismertük, akkor nyugodtan fogjuk megkeresztelni csecsemőinket is s egy pillanatig sem fogunk aggódni amiatt, hogy értelmetlen és céltalan dolgot cselekednénk, amely semmiféle lelki hasznot és áldást nem jelenthet gyermekeink számára s nem fogunk szektatévelygésbe esni, amely egyoldalú szubjektivizmusa alapján a keresztséget, akár mint gyermekkeresztséget, akár mint felnőttek keresztségét, megfosztja szentségjel- legétől és kegyelmieszköz jelentőségétől s kiöniti annak kegyelmi tartalmát. Számunkra a keresztség akár mint gyermekkeresztség, akár mint felnőttek keresztsége a hívők közösségébe, a keresztyén anya- ézentegyházba és ennek a révén az Isten kegyelmi szövetségébe való felvétel alapvető szentsége marad. Schmidt János, A szuplikálás. Ősi szokásról szólok. Ami a református testvéreknél a légáció, az volt nálunk a szup- likáció. Nem azonos formában, de azonos céllal és haszonnal. A szegény tanulók tanulha- tását könnyítette a gyűjtött pénz, az országjáró tanulók ismereteit bővítette maga a gyalogos kalandozás. És itt ne csak földrajzi, vagy helyrajzi ismeretekre gondoljunk, hanem emberismeretre és önismeretre is. Jól végzett vagy többszörös szuplikálás után a tanuló érettebben került vissza az iskolába, önállóbb lett fellépésében, komolyabb a kötelességek teljesítésében, érettebb a jövőre való készülés munkájában. Idők változása szokásokat is változtat. A szuplikálás szokása is csaknem teljesen elsorvadt. Az ifjak is kényelmesebbek lettek. Az utazgatás vágyát a cserkészet körében jobban és a társas együttlét következtében kellemesebben is elégíthették ki. A szuplikálásnak a pa-
