Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-08-23 / 33-34. szám

33-34. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

249. oldal

Melanchton Fiilöp a legnagyobb gondossággal kutatta össze az ókori keresztyén tudósoknak a ke- resztségre vonatkozó nyilatkozatait. S egyetlen egy sem nyilvánította becsúszott visszaélésnek a gyermek ke rész tsé get.

Kézenfekvő, hogy sokkal több érvet tudunk bibliai és egyháztörténeti alapon felhozni a gyermek- keresztség mellett, mint amennyit a baptisták és anabaptisták ellene tudnak felsorakoztatni. De az ilyen józan és logikus érvelést a közvetlen inspirációban részesült s ezért az egyháztörténelem bizonyságtételeit és a józan logikus gondolkodást megvető szektárius fölényesen lemosolyogja.

Kérdés, mit hozhatunk fel a gyermekkeresztség jogosultsága mellett elvi alapon annak elutasítóival szemben?

A Luther által elfogadott csecsemőhitböl nem indulhatunk ki, miután a hit a lelki életnek egyik, legmagasabb ténye, amely elválaszthatatlan a tudattól. Azért nem szólhatunk csecsemöhitről, bármilyen tiszteletreméltónak tartjuk is Luthernek mélyen vallásos gondolatát erről.

Leghelyesebb lesz, ha kiindulunk abból a különbségből, mely a keresztyén szülőktől és pogány szülőktől született gyermek között fennáll. Míg a hitetlen vagy pogány szülőktől született gyermeknek születése révén semmi kapcsolata vagy vonatkozása az anyaszentegyházzal és az abban munkálkodó kegyelemmel nincsen, addig a hívő keresztyén szülőktől született gyermek már születésénél fogva bizonyos vonatkozásban van az anyaszentegyházzal, a hívők közösségével és az abban munkálkodó isteni kegyelemmel. A hívő keresztyén szülő magatartása gyermekével szemben születése pillanatától fogva, sőt már előbb is az isteni kegyelem müve. Az az édes reménység, az a boldog, de mély felelősséget is érző szeretet, ámellyel a hívő, keresztyén szülő várja és fogadja gyermekét, az isteni kegyelem hatása alatt virágzott ki azok szívében s ennek a révén a gyermek már születése előtt is kapcsolatba került az isteni kegyelemmel.

Másrészt a keresztyén szülők gyermeke már születésénél fogva Istennek tulajdona. Istennek a szülök révén igénye és joga van a gyermekre, nemcsak mint teremtményére, hanem mint ővele a leg- bensöbb életközösségben élő s kegyelmével elárasztott gyermekeinek a gyermekére.

Ha már most elfogadjuk a keresztséget, mint az Isten és a keresztyén anyaszentegyház közös1- ségébe való felvétel alapvető szentségét, akkor a keresztség egyrészt annak a szimbolikus dokumentálása, hogy a gyermek, kit az Isten a keresztség- ben néven szólított, Istennek tulajdona, Istennek van szentelve s neki joga és igénye van e gyermekre.

Másrészt a keresztség, mint kegyelmi eszköz azt a viszonyt, amelyben a gyermek születéstől fogva Istennel volt, reálissá teszi, amennyiben bekebelezi az anyaszentegyházba, amely elválaszthatatlan a háromságos egy Istentől s amely nem gondolható el másként, minthogy abban Isten reális módon jelen van kegyelmével és kegyelmének minden ajándékával. A keresztség által az anyaszentegyházba bekebeleztetvén a gyermek, tagja lesz a Jézus Krisztus testének, s ahogy az egész test az Isten bűnbocsátó kegyelmének a tárgya, úgy ö is tárgya lesz a kegyelemnek és pedig minden szubjektív hozzájárulás és önérdem nélkül, tisztán a Jézus Krisztus érdeméért. 1

Csak így felfogva lesz a keresztségnek szentségjellege és kegyelmieszköz jelentősége, amely abban áll, hogy a gyermeket az Isten bűnbocsátó kepeimének a tárpávai, az anyaszentegyházzal hozza összefüggésbe s így életét hozzáfűzi, bekapcsolja az isteni kegyelembe. Az anyaszentegyházba való bekebelezés által a keresztség a gyermeket kapcsolatba hozza a történetileg mepalósult, az isteni kegyelem tárgyát képező hívő közösségben reális módon jelenlévő háromságos egy Istennel és annak kegyelmével. Ezáltal a keresztség bizonyos misztikus

jelleget nyer. De ez elválaszthatatlan a keresztség- től. Enélkül az nem is volna szentség.

Ami az eddigiek szerint a keresztségben történt, az csupán az anyaszentegyháznak, mint a hívők közösségének a ténykedése, melyet végez az Ur Jézus parancsolatára, aki elrendelte a keresztséget.

A keresztség fenti felfogása mellett, a másik Oldalon azután viszont úgy tűnik az fel, mint az isteni kegyelem aktusa. Isten éppen a keresztyén anyaszentegyházba való bekebeleztetése folytán kegyelmébe fogadja a keresztségben a gyermeket s annak minden szubjektív, személyes, tudatos hozzájárulása nélkül jogot biztosít mindahhoz, amit az ő egyszülött fia, a Jézus Krisztus által a bűnös ember számára üdvösségül elkészített, jogot biztosít számára a Jézus Krisztus halálának, eltemettetésének és feltámadásának áldott gyümölcséhez, mint amely- lyel minddel viszonyba és kapcsolatba jutott a gyermek a Jézus Krisztus nevére való megkeresztel- teltetése által. (Róm. 6:3 stb.)

így a keresztség a gyermeket reális viszonyba hozza Istennel és az ő kepéimével s e kepeiem befolyása alá állítja születése órájától fopa. S mindez megtörténhetik a permek személyes hite és tudatos hozzájárulása nélkül, mint ahop az ojtó- gallyacskát hozzájárulása nélkül beleojtjuíc a fa törzsébe s az mégis részesévé lesz a törzs éltető erejének és tápláló nedveinek, miután az egész törzsnek szerves részévé lett.

De amint a fa törzsébe ojtott gallyacska csak akkor él és fejlődik, ha a törzs ereje és nedve tényleg beléjut abba, úp a keresztség által a keresztyén anyaszentepház törzsébe ojtott, a hívők közösségébe kebelezett permek is csak úp lesz annak belső tagja s nem száraz gally annak törzsén, ha az anyaszentegyház gondoskodik arról, hogy a törzsébe mintegy beleojtott gyermek részesévé legyen mindannak, aminek az anyaszentepház maga is a birtokában van s hop a permek azt hitével fokozatosan elsajátítsa.

Ebből világos, hop a gyermekkeresztségnek csak ott van jogosultsága és értelme, ahol a hívők közössége a keresztyén család, gyülekezet és epház révén, mint az isteni kepeiem szent műhelye történetileg valósággá lett s ahol azért a permeknek az isteni kepeiemmel való kapcsolatbantartása a keresztyén nevelés révén biztosítva van. Csak megemlítjük, hop itt rejlik a család, a pülekezet, az epház nap-nagy felelősségének a forrása a megkeresztelt permekkel szemben. Ebből folyik az epház pedagógiai feladata, amelyet a gyermekkeresztség elvetői általában nem ismernek. Itt rejlik jogosultsága, értelme és szükséges volta a keresztszülői tisztnek és az ezzel járó felelősségnek.

lev fogva fel a keresztséget, mint az Isten és anyaszentepház közösségébe való felvétel alapvető szentségét, tulajdonképen nincsen különbség a gyermekkorban és felnőtt korban megkeresztelt között. Mindepik megkereszteltetésének az alapja az isteni megelőző, praeventív kepeiem, ha a felnőtt tudatosan kérte és fogadta is a keresztséget. Mert egészséges vallásos gondolkodás szerint senki megtérése sem gondolható el az Isten praeventiv kepelme nélkül. Tehát a felnőtt keresztsége esetében is Isten az, aki először lépett akcióba, hop a vele való közösséget maga és az ember között lét rehozza.

Megengedjük, hogy a baptisták, anabaptisták és nazarénusok álláspontja jobban megfelel a bűntől megrontott természetes embernek, aki értelmének megrontása folytán nem akar semmit sem elfogadni, amit előbb értelme tudatosan fel nem fogott, akinek nem kell felfuvalkodott önérzetét bántó, megalázó ajándék, hanem csak olyan, amihez — úp gondolhatja — hop joga van. Bizonyos, hop ennek a megtöretlen, természetes óembernek csak megbotránkozás köve lehet a permekkeresztség és a fenti értelemben vett keresztség általában. A tér-