Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-09 / 31-32. szám
31-3?. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 239. oldal íalánosabb érvényű, de már nem olyan exakt valószínűségi törvényeknek. Az a felfogás, hogy a természetben csak olyan jelenségek mehetnek végbe, melyek az általunk ismert természeti törvényeknek megfelelnek, elveszíti talaját. Csak annyit mondhatunk, hogy igen kicsi a valószínűsége annak, hogy valamely jelenség a természeti törvényektől eltérő módon játszódjék le, vagyis, hogy ilyen eltérések csak nagyon ritkán következhetnek be. A statisztika szerint lehetséges volna, hogy egy test molekuláinak mikromozgásai egy irányba rendeződjenek és így a test eltávozzék a Föld felszínéről. A természettudomány tehát nem zárkózik el a »csoda« létezése elől, az eddigiek szerint mindössze annyiban jelentene megkötést Isten cselekedetei számára, hogy csodák csak igen ritkán történhetnének. Másrészről azonban az ú. n. ergodhipotézis szerint, a világmindenség, fia Közben elég hosszú idő telik el, visszatér egyszer már elfoglalt helyzetébe, illetve állapotába. Eszerint tehát az idők végtelenségéig a világtörténelem még végtelen sokszor le fog játszódni ugyanúgy, mint ahogyan egyszer már lejátszódott, a bibliai idők is végtelen sokszor visszatérnek, Krisztus még végtelen sokszor eljön hozzánk, itt jár és tanít közöttünk, meg- feszíttetik, meghal és eltemettetik, harmadnapon halottaiból feltámad és még végtelen sokszor felmegy a mennyekbe. Azt látjuk ebből, hogy a fizika újabb fejlődése pillanatnyiflíag feloldani látszott azt a megkötöttséget, melyet a klasszikus fizika determinizmusa jelentett, mely a csodák lehetőségét teljesen kizárta, de most sem vagyunk lényegesen jobb helyzetben, mert mostani ismereteink szigorú alkalmazása mellett azt kell látnunk, hogy az Isten tehet ugyan csodákat, de csak nagyon ritkán és ha egyszer egy csodát tett, akkor azt még végtelen sokszor meg kell ismételnie az idők végezetéig. 1 Vegyük most tekintetbe a világ végének kérdését. Ez a kérdés, minthogy Jézus Krisztus újból való eljövetelével kapcsolatos, minden ember számára és mindig aktuális ési ez is azon kérdések közé tartozik, melyekre vallásos és természettudományos úton is kereshetjük a feleletet. Közismert hely az Ember tragédiájából, hogy a tudós a Föld életkorát 4000 évre becsüli. Akkor az volt a felfogás, h >gy .1 Napban található anyagok elegneK es az oxidációs hőből nyeri a Nap azt a roppant energiát, melyet a világmindenségbe állandóan kisugároz. Ma már tudjuk, hogy a dolog nem így van. A relativitáselmélet egyik legfőbb eredménye, hogy az anyagnak energiát tuiai- doníthatunk és fordítva. Ez a két mennyiség eszerint egymással ekvivalens. A fizikában ma már ismerünk olyan jelenségeket (materiali- záció és dematerializáció), melyeknél az energiaanyaggá, illetve az anyag energiává alakul. A denialerializációnál roppant nagy energiákat kaphatunk (kiszámítható az Einsteini-féle formulával E=m.c2). Hogy példát említsünk, ha egy gramm anyag ily módon energiává alakul, 25 millió kilowattóra szabadul fel, Csonkamagyarország egész évi encrgiaszükség- séglete 30 g. anyag át alaki tilsával fedezhető volna. A Nap belsejében ilyen dematerializációs fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le, a Nap a tömegének megfelelő energiamennyiséggel rendelkezik. A jelenlegi sugárzási uszonyokat figyelembe véve a Nap élettartamát kiszámíthatjuk és így már jóval nagyobb, évmilliókban kifejezhető időt kapunk. Elképzelhető azonban más magyarázat is, biztos eredményt a tudomány ma még nem tud szolgá- t at ni. •A természettudomány ma már tudatában van annak, hogy tételeinek érvényessége bizonyos határok közé van szorítva, azért a természettudomány nem lép fel azzal az igénnyel, mintha egy teljesen kész világnézetet tudna adni, olyat, amely az ember tudományos és vallásos ismereteit egyaránt egyetlen szerves egységbe foglalja. A természettudomány nem kérdez az után, ami az exakt kutatás számára nem hozzáférhető. De ha a tudomány olyan területeket is meghódít az emberi tudás számára, melyek ma még rnesz- sze kívül feküsznek a tudás határain, bizonyára egyetlen egészséges lelki struktúrájú ember sem fog késlekedni, hogy mostani véleményét, sejtését vagy hitét a biztos tudással felcserélje. A tudomány egyre tágítja azokat a határokat, melyek az ő területét a hit birodalmától elválasztják, még sem kell attól félnünk, hogy tudásunk növekedtével hitünk csökkenne. Minél szélesebb az emberi tudás, annál több ponton jut el a kutató emberi elme ahhoz a határhoz, melyen túl már nem lehet követni az okok láncolatát és amelyen túl nincs más, csak a hatalmas Isten. Kis tudás eltávolít Istentől, nagy tudás visszavezet Hozzá. Legutóbb felvetett kérdésünk, a világ végének és Krisztus újból való eljövetelének kérdése is bennünket elsősorban vallásos szempontból érdekel. Láttuk, hogy a tudomány is keresi rá a feleletet, de eddig még nem találta meg. De ha megtalálta volna is, érezzük, hogy az a felelet nem elégítene ki bennünket. Nekünk nem szimbolikus, hanem belső, igazi ismeretre van szükségünk. Ne is keressük azért telteit kérdésünkre a feleletet természettudományos úton, hanem ragadjuk meg azt a hitnek erejével és feleljünk meg rá Jézus Krisztus szavaival: »Az Isten orszáiga nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: imc itt, vagy: imé amott van; mert imé az Isten országa tibenneitek van. < (Lukács 17:20—21.) D r. Bukovszky Feren c. Nagy jót tesz vetünk Isten azzal, hog a new ad weg mindent, amit magunknak kirónánk. hippen ezzel adna okot arra. hogy szomorúak legyünk. Luther.
