Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-07-26 / 29-30. szám
226. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 29-30 szám zéld az üggyel, mert ha Luther az ellenke,zőjé- ről győződött volna meg, itt is kérlelhetetlenül hirdette volna az igazságot, melynek szolgálatában nem hátrál meg sem a császár, sem a pápa előtt. Ö nem féltette a reformáció ügyét hesseni Fülöp esetleges elfordulásától. Luthert nagy probléma elé állította hesseni Fülöp ügye. Az újraformált egyháznak még nem volt gyakorlata ilyen ügyekben. Még nem volt betűvé formálódott házassági jog. Egy új lelkiismereti kérdéssel kellett foglalkoznia Luthernek abban az időben, amikor számtalan nagy sürgős probléma várt megoldásra, amelyek mellett ez az ügy parányivá zsugorodott össze. Luther halogatta az ügy elintézését, nem mintha a bontó okok döntő érvényéről nem lett volna meggyőződve, hanem mert még benne élt némi,kép a római impérium belénevelt házasságfogalma és gyakorlata. A házasság nem szentség, ezt vallja, de a felbontáshoz mégis tartózkodva nyúl, másrészt viszont azt tartotta, hogy ha vannak lényegében elhibázott házasságok, úgy nem lehet, hogy ezek fenntartása az élet könyörtelen törvényévé váljék. Luthe,r sose adott csa- latkozhatatlan doktorinákat, nem ítélt kötés és bontás felett, ő csak szolga, Krisztus szolgája s ebben a hivatásban minden Krisztust keresőt szolgált. Szolgálattal ragadta meg hesseni Fülöp ügyét is és először arra kérte, hogy nem létező házasságát kísérelje meg létezővé tenni. Időt adott hesseni Fülöpnek a magábaszál- lásra, a komoly önvizsgálatra s ezzel mintegy próbaidőt adott néki, ami a napjainkban gyakorolt jogmenetnek is egyik alkotórésze. Fülöp fejedelem válaszában újra kifejtette házassága tarthatatlanságát és sürgette Lutheri ügye radikális elintézésére. Luther csak hosz- szabb vizsgálódás után, a fennforgó bontóokok súlya alatt egyezik bele a második házasságkötésbe, mely beleegyezésével az első házasságkötést érvénytelennek ismerte el. Ez semmi körülmények között sem hozható érintkezésbe a po- ligámiával. Semmi sem állt távolabb Luthertől, mint a poligámiának csak a lehetőségét is feltételezni. Őt. távolról sem foglalkoztatta Pál apostol meghatározása: »Szükséges, annak- okáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyfeleségü férfiú«, vagy hogy ezen páli szavak alapján lehetségesnek tartaná, hogy a püspökökön kívül a többiek élhetnek többnejü- ségben. Kiskátéjában a VI. parancsolat magyarázatánál is törvényszerűen tűnik ki tiszta látása: »Kiki a maga hitestársát szeresse és becsülje.« Luther formálisan vezetett le egy bontópert, amelynek, sajnos, csak a dióhéja maradt meg számunkra, a hézagokat magunknak kell kitöltenünk. De a hézagpótlás okszerű lényegével jutunk ellentmondásba, ha ezt a munkát nem az Igéből táplálkozó Luther lelkén kerejsztül végezzük, sőt azizial határozottján ellentétbe helyezkedünk. Luther az Ige talajára épít, sziklaszüárdan áll, hesseni Fülöp ügyét is úgy végezte, hogy lelkében ott élt az Ige harmóniája. Az újszerű feladatnál, melyet Fülöp ügye jelentett, lehetett tartózkodó vagy halogató, ami nem az Igével szemben való ingadozása, hanem az összhang keresése az emberi élet és Krisztus között. Ha pedig bizonyos előttünk, hogy Luther nem volt ingadozó jellem, hanem az igazság rettenhetetlien harcosa, aki szinte a végtelenig élezett akarással kereste és szolgálta Krisztus evangéliomát, akkor hesseni Fülöp ügye sem lehet ítélet-vesz - sző Luther felett, amely üglynek teljes egészét ma már részleteiben nem is ismerjük. Itt kétségtelenül nem az ítélkezés a feladat, hanem pontos korismerettel a kutatás mikroszkópja alá venni a kérdést és részletekbe vágó történeti finomsággal új képet adni arról, aminek csak torzképét ismerik ma. Kalavszky Kálmán. Evangélikus arcképek. Szénássy Sándor. A magyar nevelésügy egyik úttörője volt. 1828 április 24-én született Ákoson, (Közép-Szolnok, azaz Szolnok-Doboka megyében), az ősrégi Kabos székely nemzetségből. Középiskolai tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte s már diákkorában élénk bizonyságát adta mgyrahivatottsá- gának. Az akkor mái' egyre ritkuló latinul beszélő diákok egyike volt, tanárainak büszkesége. Tanulmányainak folytatása végett Pesten telepedett le, de alig, félévi tanulás után, a szabadsághaírc kitörése alkalmával honvédtüzér lett. Végigküzdötte a. szabadságharcot, sok nevezetes ütközetben vett részt, mindenkor tanujelét adva hazaszeretetének és bátorságának. A szabadságharc végeztével sok zaklatásban volt része s ez akadályozta meg abban, hogy tanulmányait folytathassa. Nevelői állást vállalt, de amellett nagy szorgalommal taniilf, hogy önképzéssel gazdagítsa ismereteit. Hosszú, küzdelmes évek után 185/ -ben a pesti egyetemen a filológiai tudományok hallgatására iratkozott bíe s nagy felkészültségével csakhamar kitűnt társai közül. 1859-ben már az eperjesi híres kollégium helyettes tanárának hívták meg s rövid félévi működés után rendes tajiái' lett. Egy évig taníthatott csak Eperjesen, mert 1860-ban a pesti evang. főgimnázium választotta meg tanárának. 1869-ben, Greguss Gyula halála után, az intézet igazgatója lett s mint Ilyen halt meg 1872-ben november hó 29-én. Nagyhírű pedagógus volt. Mint az egyetemes és a bányai egyházkerületi tanárvizsgáló bizottság tagja, értékes és mai'adandó becsű munkásságot fejtett ki. 1872-ben, halála évében, a magyar közoktatásügyi miniszter, a pesti egyetemmel karöltve, tanulmányútra küldte Németországba, ahol főképen d gimnáziumok szervezetét tanulmányozta. Gazdag tapasztalatokkal tért vissza, de azok értékesítésében meggátolta a halál. Kiváló klasszikus-filológus volt. Számos tankönyvet írt, melyek évtizedeken keresztül voltak használatban. Latin nyelvtanai és olvasókönyvei generációkat vezettek be a latin nyelv ismeretébe. Külön kötetekben magyarázta Livius és Vergilius munkáit s számos tanulmánnyal gazdagította a szakirodalmat. y>A latin nyelv és dialektusai« című munkáját, mely 1872-ben jelent meg, a Magyar Tudományos Akadémia a Sámuel-díjjal tüntette ki, s öt tagjává választotta. Mint akadémiai tag gyakran szerepelt nagyértékü nyelvészeti tanulmányainak felolvasásával. Korai halála a magyar neveléstudomány és a klasszikus filológia gyászát és nagy veszteségét je-
