Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-07-26 / 29-30. szám

29-30. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

223. oldal

Elet 1933. 17.).

Rákóczinak távozásáról is szépen írt Liselotte: »A mi jó, becsületes Rákóczi hercegünk éppenséggel és semmiképpen sem kicsapongó; szorgalmasan, majdnem sokat is imádkozik: s valósággal ajtatosnak mondható. Hogy a törökökhöz megy, nem csoda, mert a császár (III. Károly) rosszul bánik vele, élete ellen tör; a törökök pedig megígérték, hogy nélküle nem kötnek békét s visszasegítik a fejedelemségbe« (Menzer i. m. 152. Márki S. III- 452.)

Nem csak a pápa és Luther dolga került szóba Rákóczi és Liselotte között, hanem bizonyára a jan- zenistáké is. Rákóczi Grosboisban a barátoknál kezdte Augustinus hatása alatt »Vallomások« címe alatt önéletrajzát írni. (Magy. ford. Dómján Elek, Miskolc, 1903.). Az itteni kamalduliak majd mind jan- zenisták voltak. Rákóczi Nicole müveit olvasta, könyvtárában sok volt a janzenista irat. Már a francia jezsuiták meggyanúsították és több kortársa egyenesen janzenistának mondta. Zolnai Béla szegedi egyet, tanár is újabb tanulmányaiban Rákóczit a janzenista mozgalom egyik európai jelentőségű alakjának mondja. Bizonyos tehát, hogy Liselotte és Rákóczi is belevonták beszélgetéseikbe a janzenistá- kat is, de a Napkirálynak ellenük kiadott rendeletéit nem merték nyíltan is kárhoztatni. (Zolnai B. A janzenista Rákóczi. Szeged, 1927. 28. 1.)

Már Liselottenak a számüzöttt Rákóczi iránt tanúsított jóindulata és a köztük volt családi rokonság is megérdemli, hogy a fejedelem életrajzában a pfalzi hercegnőről is megemlékezzünk. Levelei eredeti, egykorú, közeli és hű egyháztörténeti források a francia vallási állapotok, XIV. Lajos és udvara vallásos és erkölcsi életének megismeréséhez. Bangha Béla is a jezsuitákat magasztaló könyvéhez Liselotte leveleiben igen sok érdekes adatot találhatott volna, de elfelejtette őket felhasználni. A pfalzi hercegnő vallásos élete pedig sokatmondó bizonysága annak, hogy az egyházi hitvallások megvetése és a maga egyházfelekezetével való élet- közösségnek elhanyagolása — a Bibliának még oly buzgó olvasása és követése mellett is — mire vezet. Itt a példa, okuljunk belőle. n p „ „ r e ~ „ h „„

Keresztyén hit és

természettudomány

A történelem bőven szolgáltat adatokat arra, hogy milyen éles és gyakran tragikus következményeket előidéző ellentétek merültek fel az Egyház és a természettudományosán gondolkozni kezdő emberi szellem között. Ezeket a jelen alkalommal elmellőzve és a dolog lényegét keresve azt fogjuk látni, hogy bizonyos ellentétek lehetségesek, voltak és vannak is a természettudományos gondolkozás és a külön böző keresztyén vallásfelekezetek tanítása és világfelfogása között. Azonban az a meggyőződésünk és ezt igyekszünk majd megmutatni, hogy ezek az ellentétek nem jelenthetnek komoly akadályt abból a szempontból, hogy mi a természettudományos és vallásos világnézetet, mint egyugyanazon emberi intellektusnak két különböző megnyilvánulását tekintsük.

A mai ember előtt úgy tűnik fel első pillanatra, hogy ez a két fogalom nem is tartozik össze. Manapság ugyanis a tudományok művelése és vallásos lelkiség, ha nem is mindig

ellentétes, de mindenesetre két olyan különálló dolog, melyeket a legtöbb esetben nem könnyű egymással összefüggésbe hozni. Ez nem volt mindig így. Az exakt természettudományok fejlődését Galilei föllépésétől kezdve kell számítanunk s ez a kezdet olyan korba esett, amelyben az egész emberi műveltség alapját a teológiai műveltség képezte és így a vallási kérdések mindig és mindenben helyet találtak a maguk számára. Az az előítélet, hogy mindent teológiai alapon kell tárgyalni, csak későn és lassan tűnt él a természettudomány történetéből. A XVI., XVII. és XVIII. századbeli természettudósok könyveiben a természettudományos és a vallásos kérdéseket egymás mellett, gyakran egymással egészen összekeverve találjuk. Ennek a beállítottságnak igen érdekes következményed voltak.

A következőkben a természettudományokról beszélve a fizikára fogunk támaszkodni, mert a fizika, mint a legfejlettebb és leg- exaktabb természettudomány, a legalkalmasabb arra, hogy a természettudományos gondolkozást rajta mutassuk be. Meggondolásaink folyamán a fizikának 1900 előtti ú. n. »klasszikus« korszakát illetőleg a mechanika, míg az 1900 utáni ú. n. »modem« fizika területéről a relativitáselmélet és a kvantumelmélet néhány főbb — ma már a köztudatba is átment — eredményét kívánjuk figyelembe venni.

A fizikai tudományok közül a mechanika, a mozgások tana volt az első, mely az ex&kt- ságnak a természettudományoktól ma már általában megkívánt fokát elérte és mely a fejlődés folyamán olyan zárt rendszerré formálódott ki, mely lehetővé teszi, hogy a mechanika körébe tartozó összes jelenségeket néhány — igen kevés számú — alapelvből dedukáljuk. Ezeknek az alapelveknek a bevezetése az elm- lített okokból könnyen érthetően teológiai szempontok szerint történt. Az emberek számos természeti jelenség megfigyelése alapján úgy gondolták, hogy a természet mindig a legegyszerűbben jár el. Ezt úgy gondolták, hogy e természetben lejátszódó jelenségek ökonomikusak, a lehető legkisebb energiabefektetéssel, vagy anyagfölhasználással a lehető legjobb eredményt produkálják. A természet berendezkedésében valami célszerűség ós észszerüsqg rejlik, tehát a természet és a világ mögött valamilyen észszerű alkotót kell keresnünk. A Teremtő bölcseségéből, jóságából következik, hogy ismeri, meg akarja és meg is tudja valósítani a természetnek ezt a legcélszerűbb berendezését. Általános lesz az a törekvés, hogy a természettudományok, közelebbről a fizika egyes ágaiban egy-egy legfelsőbb princípiumot ádlítsunk fel, mely kifejezésre juttatja azt, hogy a jelenségek valóságos lefolyásánál egy bizonyos általános tulajdonságnak, vagy fizikai mennyiségnek, minimumnak kell lennie. (Maupertuis-féle elv, Hamilton elve, Fermat-féle elv, stb.) Ezek az elvek, melyeket a Teremtő tökéletességét ki-