Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-07-26 / 29-30. szám
224. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 29-30. szám fejező tulajdonságaiból kiindulva kaptak meg és vezettek be a fizika egyes ágaiba, a Idasz- szikus fizikának ma is biztos alapjait képezik, azonban az a teológiai háttér, mely létrejöttüknél olyan lényeges szerepet játszott, az idők folyamán feleslegesnek, sőt hibásnak bizonyult. A mechanika is a teológiai fogalmazás helyett áttért a tételeknek matematikai megfogalmazására. így fejlődött ki az analytikus mechanika, mely tételeit differenciál-egyenletek alakjába öltöztette és ez a tény nagyban elősegítette annak a felfogásnak érvény rejutását, hogy egy fizikai jelenség, ha annak jellemzőit egy időpillanatban pontosan ismerjük, egy tetszőlegesen kiválasztott későbbi időpillanatban tetszőleges pontossággal kiszámítható. Ez az ú. n. mechanikai determinizmus elve, mely végső eredményben az egész emberi gondolkozást regulázó kauzalitási principiumnak egyik folyománya. Ennek az elvnek nagy sikerét látjuk az asztronómiában, ahol is az égitestek járásának évezredekrle előre és éveziledékkel 'visszafelé való kiszámítása valóban bámulatba ejtheti a laikus közönséget és bámulatba ejtette néhány száz évvel ezelőtt a tudós világot. Az elmélet egyre fokozódó kiépítése merész általánosításokra adott alkalmat: a francia enciklopédis- ták pl. mindent mechanisztikusán akartak magyarázni. Laplace azt mondotta, hogy ha volna egy végtelen intelligenciájú szellem — az ú. n. Laplace-féle démon —, amely ismerné a világegyetemet alkotó összes parányi korpusz- kuláknak (molekulák, atomok, elektronok, stb.) egy időpillanatban a sebességét és; helyzetét és ismerné azonkívül az összes erőhatásokat, az a szellem fel tudná írni és meg tudná oldani az egész világmindenség mozgását leíró differenciálegyenlet-rendszert, vagyis előre meg tudná határozni a legnagyobb pontossággal a világmindenség állapotát egy tetszőleges későbbi de másrészt, visszamenőleg meg tudná határozni egy tetszőleges előző időpillanatbaln. Hogy ez mit jelent, annak illusztrálására néhány rövid példát említsünk meg. Ez a szellem előre meg tudta volna mondani, hogy ez a cikk mikor, hol fog megjelenni, pontosan, hogy hány szóból, sőt hány betűből áll, azok hogyan lesznek az egyes oldalakon elhelyezve, milyen papirosra és milyen típusú betűkkel lesz kinyomtatva, hányán és pontosan kik fogják elolvasni, azok mindegyike hány kilót nyom, milyen ruhában van, stb. Pontosan meg tudná mondani, hogy melyik európai államban mikor milyenek lesznek a viszonyok1, ki lesz a miniszterelnök és milyen beszédeket fog tartani a képviselőházban. Ha ezt a gondolatsort végig követjük, akkor azt látjuk, hogy ez a világkép, melyhez a mechanikai determinizmus elve vezet, meglehetősen sí vár. Ebből a világból száműztük a szellemet. Nagyon furcsán fest annak az embernek a szabad, gondolkozása és iszablad akarata, akinek cselekvései minden időre a legnagyobb pontossággal előre meg vannak határozva. És Isten mindenhatósága is eszerint a legjobb esetben is csak addig tartott volna, míg ezt a világot megteremti és nem volna módja azon változtatni többé. Ebben a világban nem volna semmi új, semmi megkapó, semmi fejlődés, ez egy egyszer felhúzott és most szép lasisan lejáró óramű volna. Már az eddigiekből is látható, hogy az emberi szellem a természet titkainak kutatása közben, illetve végén eljut az Isten fogalmához is, azonban azt kell mondanunk, hogy azon az Isten-isme rétén kívül, amelyre a tudományos spekuláció jut el, oly módon is közvetlen Isten-élményben részesülhetünk, hogy átengedjük magunkat annak a többé-kevésbé öntudatos Isten-vágynak, mely minden korszak minden fajta emberének lelkében bizonyos fokig megvolt és megvan. Ez a másik az előbbivel szemben nem-öntudatosnak nevezhető út a vallás útja, melynek meggyőződése' és léte a vágyból és szere tét bői fakadó Isten-hitre van alapozva. Lelki életünknek pedig a hit kétségen kívül erősebb komponense, mint a megismerés; ilyenformán a vallásos hit sokkal közvetlenebbül veszet Isten felismerésére, mint a tudományos kutatás. Az emberben benne él kezdettől fogva egy folytonosan felfelé törekvő vágy, mely szellemünk mindenoldalú kifejlesztésére ösztönöz éis a fent vázolt két út mindegyikének kiépítését vállalja. Lelkiéletünk egységessége folytán pedig mindkettő arra van hivatva, hogy egymást kölcsönösen kiegészítsék, megerősítsék és támogassák. El kell ismernünk az emberi iszcl- lemnek azt a jogát és kötelességét, hogy a természet és az élet összes jelenségeit racionálisan igyekszik megérteni és megmagyarázni, de ha a vallásos és természettudományos világfelfogás között ellentétek merültek fel a múltban, vagy ellentétek állanak fenn a jelenben, úgy azt annak kell tulajdonítanunk, hogy a tudományos megismeréstől mégittalsult emberi elme merész állításokra hajlamos és tudományos igazságainak érvényességi területét elhagyva, azokból oly messzemenő következtetéseket von le, amelyekre a tudományos megismerés egyáltalán nem jogosít. (Determinizmus.) A természettudomány és a vallás között elsősorban is ott merültek fel ellentétek, ahol valamely tudományos felfedezés egy már régen megcsontosodott vallásos; tanítást látszott mtegdönteni (pl. heliocentrikus világkép), de még inkább ott, ahol a vallás tanításai általánosan elismert és érvényesnek elfogadott tudományos igazságokkal ellentétben álló történésekről adnak számot. Ebből következik, hogy a természettudomány és vallás viszonyát vizsgálva középponti jelentőséget nyer a csoda problémája, mely bennünket annál inkább is kell, hogy érdekeljen, mert a csoda-hit, mely a keresztyén világnézetnek egyik leglényegesebb alkotó eleme, éppen a mechanisztikus természet- és világfölfogás részéről volt és van
