Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-07-26 / 29-30. szám
222. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 29-30. szám Liselotte hercegnő, Rákóczi rokona XIV. Lajos udvarában. (Folytatás.) A sokat szenvedett német hercegnőt a francia udvarban nemcsak hite miatt üldözték, mint titkos hugenottát (a király ennek tartotta), hanem! német származását és hazájához való ragaszkodását is bűnnek vették. Saját férje is annyira gyűlölte a németeket, hogy lányukat egészen elidegenítette anyjától. Még halála előtt egy évvel is Degenfeld grófnőnek írja: »Semmi sem fájdalmasabb a világon, mint pz embernek hazáját, rokonait, barátait elhagyni, hogy egészen idegen országba költözzék, amelynek a nyelvét sem érti.« Majd a szíve szakadt meg, midőn XIV. Lajos 1688-ban a pfalzi tartomány ellen oly hamis jogcímmel viselt rablóhadjáratot és dúlatta fel Mannheim és Heidelberg városát, hogy mint sógornőjének örökségét ennek akaratából veszi birtokba. Holott Liselottenak minden csepp vére tiltakozott e nagy hazugság és gazság ellen. Kétségbeesett leveleket ír erről nagynénjének és a király bűnét mégis azzal igyekszik enyhíteni, hogy minisztereit és hadvezéreit teszi felelősekké. Rettegve gondolt arra, hogy honfitársai majd őt is átkozzák. (Künzel 118., 167., 439.) Igazi számkivetett, mélyen megalázott, vagyonából kifosztott nő volt Liselotte férje és a Napkirály oldalán. 1701-ben pedig midőn férje meghalt, még rosszabbra fordult a sorsa. Kegyelemkenyér- re szorult s sok szükséget szenvedett. Nem csoda, hogy midőn Rákóczi daliás alakja, a számkivetést is büszkén tűrő fejedelem a francia udvarban megjelent, rokonleiket, sorsának osztályosát látta benne. És tudomásuk volt rokonságukról is. Lajos thüringiai őr- gróf és neje Szent Erzsébet egyenes leszármazottja, Hesseni Móric fejedelem (fl632.) volt a közös törzsfő. Es az egyik ágon Liselotte volt Rákóczi Zsigmond, György és Lórántffy Zsuzsánna fia feleségének, Henriette pfalzi hercegnőnek unokahuga A másik ágon Liselotte II. Rákóczi Ferenc feleségének, Sarolta Amália hessenrheinfelsi hercegnőnek volt a nagynénje. Ezt a rokonságot Márki Sándor ismerteti és Liselottenak két arcképét is közli. Rákóczi Ferenc nejét ez a nagynénje gyenge, beteges nőnek mondta, ki álmában gyakran látott kísérteteket. (Márki S. i. m. I. k. 123—127. Asztalos M. Rákóczi és kora 73 .1.) A száműzött fejedelem 1713-ban kötött ki a francia parton. XIV. Lajos Versaillesban igen nyájasan fogadta. Már ekkor meglátogatta a hercegnőket is. Liselottenak megnézte az érmeit, régi köveit, kámeáit és nagy szakértelemmel szólt róluk Tisztelgett Maintenon asszonynál is, ki ezt elvárta tőle. Volt az udvarban egy másik német rokona is Rákóczinak, Dangeau marquis, a svájci testőrök parancsnoka, aki feleségével együtt itt is megmaradt németnek. Rákóczi többször volt ezeknél is vendég. De egyébként nem igen érdeklődött feleségének német rokonai iránt, önéletrajzában (Vallomások) Liselotte neve nem fordul elő, pedig ő vollt II. Fülöp orleánsi herceg anyja, aki sok jóindulatot tanúsított iránta. Annál sűrűbben emlegeti Liselotte a száműzött fejedelmet, akinek lépteit nagy figyelemmel kíséri és sokszor ír róla német rokonainak. A hercegnő ekkor már özvegy volt, életének hatvanadik évét is átlépte. Rákóczi inkább csak a király és a fiatalabb udvarhölgyek társaságát kereste. Liselotte meghívta és mindenkor szívesen fogadta Rákóczit. Különben pedig a király környezetében a Versailles melletti Marly nevű szép parkban találkozott vele. A király is ekkor már öreg, megtört ember volt. Tolószéken ülve tette meg napi szokott sétáit és kocsin vitette magát a vadászatokra is. A misét és a templombajárást soha egy napon sem mulasztotta el. Rákóczit a vadászatokon többször maga mellé hívta és elbeszélgetett vele. Nemcsak Liselotte, hanem ennek fia, az orleánsi herceg, a későbbi kormányzó is jelen volt ilyenkor a király környezetében. Rákóczi a királyról, akinek hősies és »igazán keresztyéni« halálküzdelmét is látta és megcsodálta, (11715.) mindig a legjobb véleménnyel volt. Ebben teljesen egyetértett Liselotte hercegnővel. Vallomásaiban még azt is kétségbe vonja, hogy kegyencnői vezették és befolyásolták volna. Ezt Liselotte azonban jobban tudta. A hercegnő Rákóczival szabadabban és bizalmasan is elbeszélgetett. Liselotte a fejedelmet a léha társaságból, a francia udvar fertőjéből kiemelkedő, tiszta, nemes lovagnak, képmutatás nélkül való, a vallást sohasem gúnyoló és életével meg nem rcáfoló istenfélő férfiúnak tekintette. Néha a vallási kérdésekre is rákerült a sző. Liselotte valami hitetlen dologról írja egyik levelében: »Erről is el lehet mondani, amit Rákóczi herceg mondott: ez is csak úgy igaz, mint ahogyan a pápa lutheránussá lesz. (Wenn das geschieht, so wird der Papst lutherisch werden). 1716. szeptember havában írt levelében is említi, hogy Rákóczi nála volt: »Da kommen viel Fürsten her; der Fürst Ragotzi ist weg, da kommt Prinz Gorgen etc.« Tudott Liselotte Rákóczi szerelmi dolgairól is. Conti hercegnőről szólva írja 1718-ban: »A szegény Rákóczi fejedelem is jól tudta, hogy a hercegné kellemes hölgy volt, de ő bár jóképű férfiú volt, még sem tetszett neki. Rákóczi nagy, jól megtermett úr, akinek jó ábrázata van, de arca nem csinos, ha nem is csúnya. Nem is öreg, most 42 éves.« (Szekfű Gy. A száműzött R. 24. és 340.1. Menzel, Briefe der Prinzessin Elis. Charlotte 330. Márki S. III. 371.) Ugyanezen levélben dicsérettel szól Rákóczi életmódjáról is. »Nagyon ájtatosan beszél, írja, de amellett jókedvű, szívesen nevet és cseveg. A falun, 5—6 mérföldnyire (Grosboisban) lakik a kamalduli barátoknál, kiknek olyan szigorú a rendjök, mint a karthauziaké. Mikor a barátoknál van, egészen ezeknek módjára él; éjfél után velők együtt felkel és velők együtt imádkozik s emellett gyakran bőjtöl. Nem tudom, hogy midőn, ilyen az élete és ily szerencsétlen a sorsa, miként lehet mégis olyan vidám. Belsejében azonban gyötrődhetik, mert irtózatosan megváltozott, száraz és sovány lett, holott mikor Franciaországba jött, vastag, erős és friss volt.« Látszik ebből, hogy Liselotte megfigyelte Rákóczit és részvéttel volt iránta. A fejedelem egyéb dolgai is érdekelték. Például a játékház Parisban, melyet vele volt ügyvivője, Brenner Domonkos szepesi prépost rendezett be és vezetett. A kártyázás és a roulette nagyon el volt terjedve az udvarbeliek között. Maintenop asszony mondta, hogy a nők még a becsületüket is eladják, csakhogy éjjelenként kártyázhassanak. A prépost nem híven kezelte á kártyaház pénzeit, vagy egyébként volt szerencsétlen. 1716-ban a kár- tyaházban (Hotel de Transsylvania), ahol lakott, ön- gyilkosságot kísérelt meg. Vánkosa alatt meztelen kardot találtak s inasa alig tudta megakadályozni, hogy a Hotel ablakából le ne vesse magát. Már a Bastille foglya volt, midőn 1722 tavaszán az ön- gyilkossága mégis sikerült. Liselotte írta Brenner- röl: »Az az apát, aki Rákóczi ügyeit itt vezette és pénzeit beszedte, elvágta a torkát. Százezer tallér volt a keze alatt, jó volna tudni, honnan jött ez a pénz; a kutatás megérné a fáradságot.« El lehet gondolni, hogy e bizalmas emberének dolgai is menynyire bántották Rákóczit, ő előbb itt egyházi javadalmat is kért Brenner számára és ez a szepesi prépost volt az ö történetírója is. Grosboisban néha együtt dolgoztak közös művükön (Histoire des revolutions de Hongrie. Hága, 1739.). Brenner jegyezte fel Kollonicsnak Rákóczi szájából többször hallott, hírhedt mondását: »Faciam Hungáriám captivam, postea mendicam, deinde catholicam. (Márki S. III. 431. Szekfü Gy. VI. 461., 465- Payr S. Ev.
