Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1936-06-28 / 26. szám

I \ 1 • I 7 v—i I ^ Vi .''JIIC

Igét szorgalmazza, a keresztyén ideál elérésére törekszik. Ha valamelyik nem jár helyes úton, rá kell vezetni a helyes útra. A vezetés sikerét azonban nem a letörő erők alkalmjazása, nem is a lenézés gőgje, hanem a példaadás biztosítja egyedül. Senkinek sem tanácsolom, hogy a megtévedt eket akár megszégyenítse, akár üldözze, mert ezzel legföllebb megmakacsítja őket. Helyesebb Jézus módszerét követni, aki a bűnösök közé leült és az Ur eltévedt juhait gondozó jósággal és türelmes szeretettel terelte vissza az elhagyott nyáj körébe. A fő azonban mindenekben az, hogy legyen az egyház igazán élő egyház, ne szakadjon el a szőlőtőke életadó nedvétől és tisztítsa meg magát és minden kis hajtását az Isten Igéjével. A gazdag és ízes gyümölcsözésiről pedig ne feledkezzék meg, hanem tettekkel és nem szertartásokkal, alkotásokkal és nem zengedezésekkel dicsőítse az Istent. Ilyen módon az élő egyház fölöslegessé teszi és magába szívja fel az úgynevezett f e l e ke z e t eket.

D. Raf fay Sándo r.

Liselotte hercegnő, Rákóczi rokona XIV. Lajos udvarában.

(Folytatás.)

II Liselotte áttérése és elpártolása a felekezetektől

Elgondolhatjuk, hogyan érezte magát Párisban és Versaillesben, ily képmutató és erkölcstelen környezetben a puritán német hercegnő, aki csak a nagyravágyó családi politikának engedve áldozta fel református hitét és hagyta el forrón szeretett hazáját. Ha a hitvallási iratokból jobban megismeri az evangéliumi egyházak lényegét, nem is tudta volna ezt a hűtlenséget elkövetni.

De anyja korán elhalt, apja szabadgondolkodó volt. És a pfalzi németek között a sok felekezeti hitvitával szemben bizonyos közönyösség és latitudina- rismus fejlődött ki. Elhidegültek a konfesszióktól, közvetlenül a Bibliára alapították keresztyén hitüket. Németország déli részeiben a katonák közt már a XVII. században elterjedt egy erre nézve jellemző vers, melynek magyar fordítását is (1709. Torkos

J. imakönyvébe írva) megtaláltam:

A keresztyénségben megkereszteltettem,

De Luther Mártonyban én soha nem hittem. ..

Es soha nem voltam s nem leszek pápista,

így hasonlóképen nem is calvinista,

Hanem csak egyedül hiszek Christusomban,

Ki érettem meghalt, üdvözülök abban.

(Lásd: Freytag G. Bilder aus der deutschen Vergangenheit. IV. köt. Payr S. Magyar pietisták a XVIII. században 30- 1. Révész 1. Hit és élet. 1923. 141.)

E korszakból Calixtus György és a syneretismus hasonló törekvéseit is ismerjük.

A hitvallási és egyházi kapcsok meglazulása könnyebbé tette a fejedelmi családban is az áttéréseket. Az éleseszü és vidámkedélyü Liselotte 19 éves volt, midőn a római egyházba átkényszerítették. De az elébe adott hitformulát csak módosításokkal fogadta el. Maga írja ezt le nagynéniéhez, Zsófia hercegnőhöz intézett levelében, midőn Erzsébet braunschweigvvolfenbütteli hercegnő is a III. Károly

császár és magyar királlyal kötendő házasság kedvéért 1707-ben áttért a r. katolikusokhoz. Hibáztatja, hogy ez Bambergben mindent leolvasott, amit a apók a kezébe adtak, ő bizony a hozzá intézett érdésekre többször ott is nemmel felelt, ahol igent vártak volna tőle. »Mégis megtörtént a dolog, nevetnem kell rajta magamban. Szüleimnek megát- kozása ellen (ami az áttéréseknél volt szokásos) oly hangosan protestáltam, hogy az én esetemben semmit sem mertek erről szólani. Figyelemmel hallattam és egészen a magam esze szerint feleltem, e Erzsébet hercegnő ezt nem tehette, mert neki olvasnia kellett a hitvallást. Szívdobogás nélkül az ilyen látványosság (Spektakel) nem történhetik meg. Krisztina királynő (a szintén áttért hóbortos svéd királynő) arcátlan (frech) volt, azért bohózatnak tekintette.« (Künzel C- i. m. 286- 1.)

Duhr Bernát jezsuita »Hundert Jesuitenfabeln« című híres könyvében kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az áttérőktől szüleik megütközését követelték volna a jezsuiták és kétségbe vonja a »Magyar átokformula« hitelességét. íme itt pedig a Napkirály sógornője Marlyban 1707 május 22-én kelt levelében bizonyítja, hogy áttérésekor, 1671-ben ő hangosan tiltakozott szüleinek megátkozása ellen. Tehát különben tőle is követelték volna. így találunk régi és egykorú levelekben váratlanul bizonyítékot hires és nagytekintélyű könyvek ellen, melyeknek protestánsok is hitelt adnak. A szülőket azért kellett megátkozni, mivel gyermeküket eretnekségben nevelték. S áz átok által akartak közéjük éket verni, hogy vissza ne térjenek szüleik hitére.

Liselotte igazi pápistává soha sem lett, habár el is járt a misékre és egyéb szertartásokra. A király és az udvar titkos hugenottának tartotta, s ezt szemére is lobbantották. Eleinte óvatosabban viselkedett, később nyíltan is bevallotta hitét. »Én soha sem elegyedem olyanba, írja rokonának, ami Rómának a dolga. A pápa és én nem! érintkezünk egymással. Én nem tartom semminek és éppen nem vagyok pápista, nyíltan kijelentettem.« Vallásos szükségletét a Bibliával és német énekeskönyveivel elégítette ki. »Most is minden reggel három fejezetet olvasok a Bibliából« — írja 1701-ben — s vannak r. kath. franciák is, kik Bibliát olvasnak, a pápai csal- hatatlanságban és csodákban nem hisznek, búcsúkra nem járnak és nevetnek, ha a pápa valakit kiátkoz.«

Már 1690-ben írja, hogy ő is, miként az angol Filding Fontainebleauban, sem pápista, sem református, sem lutheránus, hanem megvan a maga külön kis vallása. S később, 1720-ban nyíltan bevallja: »Ha az igazat meg kell vallanom, én úgy vagyok, mint Pál apostol mondja, sem Apollosé, sem Pálé, sem Kephásé nem vagyok; sem református, sem katolikus, sem lutheránus, hanem amennyire lehetséges, igaz keresztyén akarok clenni s ebben akarok élni és meghalni.« Hiányos egyháztörténeti ismerettel és nagy tévedéssel egyik bizalmas levelében még azt is kifogásolta Liselotte, hogy Luther és Kálvin a r. kath- egyházból kilépett; benne maradva és tanítva, úgymond, sokkal több jót tehettek volna, a legbalgább római instrukciók lassanként maguktól is megszűntek volna. (Künzel C- i. m. 136 , 239.,

356., 387-, 431. 1.)

Ezzel a hirdetett felekezetnélküliséggei Liselotte az áttérés bűnét akarta enyhíteni. Tiltakozott a pá- pistaság ellen s a protestáns hitvallások helyett is a keresztyén hit és élet alapjául ő egyedül és közvetlenül a Bibliát fogadta el. Ezt azután buzgón olvasta, minden vallási kérdést ennek alapján ítélt meg, ennek zsinórmértéke szerint akart igaz, jó keresztyén lenni. Fontainebleauból 1701-ben írja Amália pfalzi grófnénak: »Azt hiszed, hogy én a Bibliát többé nem olvasom, mivel itt vagyok? Minden reggel három fejezetet olvasok. Ne gondoljátok, hogy a francia katolikusok oly balgák, mint a németek. Itt mindenki olvassa a Bibliát, aki akarja- Nem vagyunk kénytelenek ízléstelen csodákban hinni, a pápát nem tartjuk csalhatatlannak. Midőn Ró-