Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-14 / 24. szám
24. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 189 oldal D. D.tRaffay Sándor bányakerületi püspök az év június 12-én töltötte be életének 70-ik, lelkészi szolgálatának 45-ik és püspöki szolgálatának 18-ik évét. fordítsunk az elszakított területeken élő evangéli- kusságra. Ajánlatos a helyi egyháztörténetben való tájékoztatás. IV. OSZTÁLY. Marad tárgyául a keresztijénség rendszeres tanítása. Itt nagyon fontos, hogy érvényesüljön az új Luther-tanulmányozás minden eredménye. így például az ú. n- erkölcstant szervesen bele kell illeszteni az ú. n- hittanba, amivel együttjár majd, hogy nem erénytant fogunk tanítani. Ezen a fokon arra kell törekedni, hogy mindent a tanulóra vonatkoztatottan nyújtsunk, tehát pl. a keresztyén életet ne elméleti síkban tanítsuk, hanem a tanuló akkori szükségletének megfelelően. Ebbe az osztályba tartozik a Kis Kátéból az Apostoli Hitvallás, a ke- resztség és az úrvacsora. (Folyt, köv.) Sólyom Jenő dr. Megjegyzés. Az I. közlemény 3. bekezdésének 6. mondata helyesen így hangzik: »Meg kell már végre látnunk, hogy az evangélikus keresz- tyénség nem a kultúra egyik része, stb.« Amikor Istenre gondolunk, a tértől és az időtől el kell tekintenünk, mert a mi Urunk és Teremtőnk kell, hogy magasabbrendű legyen, mint a tér, az idő és a teremtettség. Luther. Ki a bűnös? (Folytatás.) Sehol semmi védelem, semmi biztos menedék. Valami sejtelemszerű hang ugyan igyekszik kivezetni ebből a szörnyű káoszból. Mintegy félálomban hallja a vallástanórákon elhangzottakat,, emlékszik szép cserkészünnepélyekre, de neki soha se n volt elég elhatározó képessége azok közé állni, Es amikor a legeik) nzottabban keres., akkor fogja meg kezét az az ügyes agitátor, aki olyan mesét mond, hogy a fia'al csillogó szemekbe visszatér a rég kialudt lelkesedés lángja,, úgy érzi, megtalálta önmagái, hivatását, céljait. Hiszen most arról beszélnek, hogy • van egy olyan államforma, amelyben mindenki boldog. Ha az megvalósulna,, nem lenne igazságtalanság, szegénység, egyenlőtlenség, nem lenne gazdasági válság, túlhajszolt munka, nem lennének korlátok, szabályok, nem volna könny többé. A szegény lenne az úr, a diák nem félne tanárjától, nem kellene szülői engedély semmihez, olyan lenne akkor az élet, mint a mesékben. Ezt a csodálatos országot hívják kommunista államnak. A gyermek, az ifjú lelke lelkesedni kész, de kritikai érzéke hiányzik. Nem veszi észre, hogy ez az elgondolásaiban megnyerő eszme milyen hamis alapokon nyugszik. Hogy ellenkezik az emberi természettel az abszolút egyenlőség, hogy vannak képességeik által vezérré ütött emberek, hogy az anyagi egvszíntre hozás megöli az ipar fejlődését. A verseny kizárása elpusztítja a haladást, az egyéni érvényesülő- megszüntetése tönkreteszi az egyéni életet é^ az embert, az egyént béklyóba kötve csak gépként szolgálhat az ember a köznek. Ennek az államformának elvei szerint nincs felettünk égi hatalom, nincs isteni Gondviselés. Tehén megfosztja az embert egyik legnagyobb kincsétől, a hitétől. Megfosztja attól, hogy imádkozni tudjon. És mit ad helyette cserébe? Eltörli az országhatárokat, tehát megöli a másik szent.érzést is, a hazaszeretetet. Mert az, kinek az egész világ a hazája, annak nincs hazája. A szülői tekintély lerombolásával a hála érzését szakítja ki a szívekből. Ha összetöri a családi életet, megszűnik az anyai szeretet, a testvéri ragaszkodás, a gyermeki rajongás. Nincs Isten, nincs haza, nincs család. De hát akkor mi van? Gépszerű élet, gyűlölködés, szerepek kicserélődése, oda nem valók vezetőszerephez jutása, felfordult rend, vergődés, a lélek teljes megölése. Ha mi ezt a nevet — kommunizmus — halljuk, a kezünk rémült szorítással kulcsolodik össze. Lelkünk előtt elvonulnak azok a szörnyű hónaj)ok, amikor már élveztük ennek a mesebeli államformának rémtetteit. Borzadva emlékezünk a tanácsköztársaság ítéleteire, a kínzásokra, a nyomorra, a suttogva kiejtett
