Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-06-14 / 24. szám
190. oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 24 szám szavakra, a gyötrődésekben eltöltött éjszakákra. De nem is kell visszamennünk a 17 évvel ezelőtt történt eseményekhez, most is vergődik egy nép e téveszme karmaiban. A mjeg- gyilkolt milliók vére mondja el, milyen a szovjet államforma. A koldusbotra jutott tömegek beszélhetnének az ottani egyenlőség áldásairól, a minden ideáljuktól megfosztott lelkek fogcsikorgatva átkozhatják elkárhoztatá- suk okozóját. És amikor így magunk elé idéztük a kommunista államnak számunkra elrettentő képé', még jobban elszorul a szívünk a kommunista diákmozgalom miatt. Milyen keservesen hosszú utat kelleti , azoknak a fiatal lclkeknek megtenni, amíg idáig jutottak? Menymi kiábrándulás, mennyi csalódás után kerültek ők azoknak a lelketlen agitátoroknak a kezébe? A fiatalság a bűnös ezért? Ha az édesapa a napi fáradság után egy kis áldozattal ugyan, de érdeklődnék fia elfoglaltsága iránt, ha a becsület útjáról soha sem térne le, ha fia benne láthatná, a legiga- zabb és legférfiasabb férfit, akkor nem juthatott volna a rendőrség őrizetébe. Ha az édesanya minden lélekőrlő robotja mellett sem lenne erélytelen akkor, mikor szükség van szigorú szóra és nem lenne idegesen leintő, amikor a leggyengédebb megértésre van szükség, ha barátnője tudna lenni lányának, akkor nem kerülhetett volna leánya a letartóztatottak közé. Ha a fodrász, kozmetikus, szabó helyett megbeszélné leányával azokat az édes, apró titkokat, amik felejthetetlenek a nő egész életében, ha nem bízná idegenre az Ur legszentebb ajándékát, a gyermeket, akkor nem lenne alkalma leányának sem anyja tudta nélkül titkos társaságok tagjává lenni. Ha a tanár a sok munkája mellett is szakítana magának időt, hogy akár az iskolai időn túl is belenézzen tanítványa leikébe, megismerje magánéletét, nem döbbenhetne tudtára annak, hogy nap-nap után együtt van tanítványaival és fogalma sincs arról, hogy azok lelkét mi foglalkoztatja. Talán ha ő tudott volna több lelkesedést, több szere tetet belevinni tanításába, nem jutott volna eszükbe tanítványainak máshol keresni a vezért. Bűnös a társadalom, mindent megbénító közönye. Bűnös az a társadalom, amely a maga önző érdekeiért eltipor minden útjába kerülő eszmevirágot, mindent, ami áldozatot kérne tőle. Bűnös a társadalom, amely gondolkodás nélkül tör pálcát a kis emberek botlásai fölött. Bűnösek a nagyképű látszatkeresésbe fulladt, egyesületek, amelyekben nincs meg az őszinte lélekmunka. Ez a szomorú eset, amelynek mindnyájunkat gondolkodóba kell ejtenie, keserves tanulság arra, hogy sok mindenen változtatnunk kell. A szülőknek nem szabad elfelejteni soha, hogy a gyermeknevelés a legszentebb feladat a világon, hogy nekik gyermekeik leikéért, számot, kell egykor adni Annak, Aki rájuk bízta teremtményeit. Az apa példájának nemesnek kell lennie, minden cselekedetében az a gondolat vezérelje, hogy a világon a legszigorúbb bíró: saját gyermeke kíséri figyelemmel. Az anya akkor vétkezik a legnagyobbat, amikor ledönti gyermeke szívében a hófehér oltárt, amelyen csak az édesanya áll és amely oltár az élet minden körülményei között vigaszt és bátorítást nyújt. Az anya lelke örök védőpalástként kell, hogy álljon gyermeke fölött, az ő megértő, áldott szavai elkísérik gyermekeit egész életükön át. A tanár próbálja meg az emberfelettit és minden túlfeszített munkája mellett is, ne csak tanára, hanem vezére, barátja is legyen tanítványainak. Ks mi mindnyájan legyünk őrök a társadalom zeg-zúgos őserdejében. Vigyázzunk azokra, akiket az élet szeszélye mellénk helyezett, akik körülöttünk élnek. Életünkkel, példaadásunkkal, munkánkkal, hitünkkel feltétlenül célt érünk. Törődjünk a más bajaival is. Ne legyünk közönyösek. És soha se törjünk pálcát afölött, aki esetleg már-már elvesztette a talajt: a lába alól, hanem akkor fogjuk meg a kezét és vigyük magunkkal, amikor még nem késő. De az ifjúság sem várhat mindent mástól. Az ő számára is tanulságul kell, hogy szolgáljon ez a szomorú példa. Látnia kell, hogy a titkos, tilos útakon való járás sohasem vezethet jóra. Becsületes, komoly munkával teremtheti meg magának a jobb, az új világot. Becsületes munkájához Isten áldását kell kérnie. Amíg a maga kenyerét megkeresheti, addig szülei támogatását kell kiérdemelnie. A sok hangzatos jelszó ne tévessze meg az ifjúságot. Az új életet kezdő fiatalság zászlaján csak ez^ek a szavak lehetnek: Isten, Haza, Becsület, Munka és Szeretet. D r. Veress né U ipie r Ilona. Száz éves a lipcsei misszió. A lipcsei misszió az elmúlt héten ünnepelte fennállásának 100 éves jubileumát. Már hónapokon keresztül készülődtek erre a ritka szép ünnepélyre. Az 1936. esztendő a hála és a visszaemlékezés jelszava alatt folyt, mely ezekben a napokban érte el legünnepélyesebb szakaszát. Mi sem mehetünk el szótlanul e jubileum mellett, mert a magyar evangélikusok éppen a lipcsei misszióval tartanak fenn eleven kapcsolatot. Magyarhoni ev- külmissziói egyesületünk ugyanis önálló munkást eltartani és bennszülött munkát folytatni nemi tud még, azért a lipcsei misszióhoz csatlakozott, azt filléreivel támogatja és onnan segítséget és erősítést kap. Nemcsak azért örülünk, hogy van még ezen a világon intézmény, mely 100 éves jubileumot tud megélni, nem is csak azért, mert voltak emberek, akik minden időben életük feláldozásával engedelmeskedtek Isten missziói parancsának, nem is csak azért, hogy Indiában és Kelet-Afrikában számtalan virágzó keresztyén gyülekezet hirdeti és dicsőíti Isten szent nevét, hanem főleg azért ünnepiünk és örvendezünk, mert Isten Ígéretei váltak valóra. Újra egy bizonyságtétel a viló^j szemében, hogy Isten élő Isteij, hatalmas Isten és ígéretét megtartó Isten. Az élő Istené