Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-05-31 / 22. szám
22. szám EVANGÉLIKUS ÉLET 171. oldal Jól van, benne van, én is magaméivá teszem azt, amit Augustinus az utóbbi hellyel kapcsolatban mond: »S i b i non perit, qui Deo non perit«; de kérem, a megértés érdekében nyomatékosan kérem, vegyük csak észre azt, hogy amit a Szent írás mond az élő Istennel való hitbeli közösségünk fclbonthatatlanságáról, az örök életről, a feltámadásról, sőt még Márk ev. 9:44 titokzatos kijelentése is a féregről, mely meg nem hal és a tűzről, mely meg nem oltatik, mindez egészen és gyökeresen más valami, mint a lélek halhatatlanságáról való racionális filozófiai tanítás és mindez mint a kinyilatkoztatásnak és hitnek igazsága, megáll magában anélkül, hogy az utóbbihoz kellene fordulnunk támogatásért, melyet amúgy sem tud nyújtani, miivel az egyik filozófiai állásponttal szemben áll a másik. Vegyük csak észre azt, hogy a mi gondolataink teljességgel eltérő feltételekből indulnak ki és egészen más síkban mozognak egyfelől akkor, ha a léleknek önmagában való tulajdonságairól morc philosophico okoskodunk, másfelől akkor, ha a hitnek az engedelmességével hallgatunk a kinyilatkoztatás igéjére és ennek irányítását követjük. Ehhez pedig lényegesen hozzátartozik az az alázatosság is, melynél fogva a gyarló emberi elménk felfogó képességét meghaladó dolgokra nézve nem akarunk többet tudni, mint amit a kinyilatkoztatás Istenének jóvoltából tudnunk, azaz hinnünk adatott. Ez pedig sokkal, sokkal több, jobb és üdvössé- gesebb minden emberi bölcseségnél, mellyel ez vagy az a filozófia kínálgatja az embereket. A kinyilatkoztatás igéjére hallgató hit és a hívő gondolkodás sajátosságának ez a felismerése és átérzése tette Luther Mártont idegenkedővé a lélek halhatatlanságáról való pusztán filozófiai okoskodás és minden »autonom« filozofálás iránt. A Keresztyén Igazság húsvéti cikkét is csak az hibáztathatja, akinek ez iránt az idegenkedés iránt, újra mondom: a kinyilatkoztatás igéjére hallgató hit es az ennek megfelelő hívő gondolkodás sajátossága iránt nincs kellő érzéke. Mindezzel még azt sem akarom mondani, hogy a filozófiai Studium hiábavaló; nem, sőt. nagyon is szükséges a teológusnak azért, hogy végre is minden puszta filozófiából alaposan kiábrándulva* annál többre becsülje az Evangéliumot, D. Dr. P r ő h 1 e K á r o y. *) Emanuel Geibrl mélyértelmü versikéjére gonclolok: »Studiere nur und raste nie. Du kommst nicht weit mit deinen Schlüssen. Das ist das Ende der Philosophie, Zu wissen, dass wir glauben müssen.« Hadd dühöngjenek ellenségeink. Az, Aki a tengerek határait kimérte, megengedi ugyan, hogy a hullámok tajtékozzanak, de nem engedi őket a parton túl. Luther A lelkész segítői a gyülekezetben. (Folytatás.) Hogy a lelkész munkatársakat kereső útján bizonyos rendet tarthassunk be, kezdjük el a gyermekeknél. Hogy a gyermek is lehet segítőtárs, azt Jézus régen megmondotta. Mi egy kissé későn vettük észre tanításának igazságát. Ma azonban mindjobban látjuk és használjuk. Gyermekmisz- sziók alakulnak sok gyülekezetben, melyekről többször egy-egy egészen beszédes képet kapunk egyházi lapjaink hasábjairól. Budapestről olvastuk nemrégen, hogy evangélikus gyermekserege nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint egy templom megépítését. Ha megvalósítják, örömünk lesz benne és csak még jobban megerősít minket abban a meggyőződésünkben, hogy a gyermekekkel való foglalkozás nemcsak munkateret jelent a lelkésznek, hanem a segítőtársak megtalálását is jelenti. Gyülekezetemben az iratterjesztésben segítenek, időnként megjelenő kis gyülekezeti lapunk szét- hordásával költséget takarítanak meg, gyűjtésre sokszor szoktuk fölhasználni az önként jelentkezőket. Országos gyámintézetünk is régebben észrevette már, hogy a gyermeket milyen hasznosan állíthatja be munkájába. !Éis ez jól is van így. Hadd ébredjen föl benlnük a felelősség már gyermekkorukban a szétszórt evangélikusok iránt. Mindkétnemű ifjúságunk egyházi szolgálatba állítása is áttörte már az idegenkedés falát. Vannak ifjúsági egyesületeink, vannak leányegyesületeink, vannak cserkészcsapataink, melyekben az Ige hatalmával nemcsak megoltalmazni törekszünk ifjúságunkat a korszellem sok káros csábításától, hanem amelyekben mindmegannyi egyházi segítőtársat képezhetünk ki. Hallottunk ifjúsági egyesületekről, melyeknek tagjai maguk vertek vályogot és maguk építettek föl gyülekezeti házakat, maguk is bútorozták be azokat. Leányegyesületeink tagjai az Ur hajlékát ékesítgetik és a gyülekezet szociális munkájában nélkülözhetetlen tényezőkké lettek. Fiatalabb jainkból lehet összeállítani egy- egy kis lelkes, misszióban segédkező csapatot. Egynéhány vállalkozó is elég ahhoz, hogy egyházi szép énekeinket megtanulják és a lelkésszel együtt kiszállva a szórványokba, ott élő, elidegenedett hittestvéreinkkel megismertessük, megszerettessük és megtanítsuk drága evangélikus énekeinket. És ami ennél még nagyobb jelentőségű, szórványhíveink észreveszik, hogy nemcsak a lelkész törődik velük kötelességsze- rüen, hanem a fiatalok serege is velük együtt érez. A fiatalokban pedig föltétlenül fölébred a felelősség a szórványevangélikusok iránt. Alig van ma már gyülekezet, melyben ne volna bibliaolvasó összejövetel, vagy misszió-
