Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-26 / 17. szám
134. oldal EVÄNGßLIKUS ÉLET 17 szám vei ezelőtt a Magyar Luther Társaság kiadta magyar fordításban Decopé gyermekbeszédeit, majd később annak második kötetét is, mindkettő azonban teljesen elfogyott és ma már nem kapható. Legújabban Wolf Lajos Lunde János norvég evangélikus püspök gyermekprédikációinak első, majd most második kötetét adta ki szép fordításban. Egészen egyszerű, könnyű mondatok, szép magyarság jellemzi a fordítást. A kötet legjobb beszédei gyanánt megemlítjük »A teljes írás Istentől ihletett« és oEn vagyok az ajtó«, továbbél »Senkinek rosszért •rosszal ne fizessetek« c. beszédeket. Általánosságban meg kell ugyan jegyeznünk azt, hogy a beszédekben sok és néhol aránylag ho-szadal- mas az illusztrációnak használt történet és hogy van közöttük olyan is, amelyik nem alkalmas arra, hogy a mi viszonyaink között használjuk, de olyan kivételes tehetséggel, szeretettel és az apró gyermekek iránti felelősséggel készült igehirdetések, melyek olvasása és tanulmányozása áldásokkal jár mindazokra, akik gyermeki s ten tiszteletek vagy vasárnapi iskolák munkáiban fáradoznak. Hálásnak kell lennünk a fordítónak, hogy a második kötetet is közrebocsátotta. K. L. Gedat G. A.: A Bumeráng visszaröppen. Fordította: hutás Kálmán. A világot járt embereket izgatja a könyvkiadás. Aki túl sokat utazott, megszünteti a szerénység gátlását s azon van, hogy amit nyitott^?) szemmel megláthatott, azl leírja s könyv formában megjelentesse. Ennek a könynek is ezért kellett megszületnie. Szerző társadalmi vagy egyházi állását, rangját nem ismerjük, csak sejtjük, hogy olyan utazó titkár, vagy missziói iskolai szaktekintély, aki speciális egyházi megbízatással járja a világot s ezen az alapon a legjobb körökkel is találkozik, megfigyelheti a távol Kelet s a nekünk mindig közel fekvő Nyugat eseményeit s élményeiről ír. A modern sajtó külföldi tudósítóinak munkáját tartotta szem előtt. Ezért minden értekezése egy riport jelentőségével ér fel azzal a kiegészítéssel, hogy a látottak alapján megírt véleményét evangéliumi kritika alá helyezi. Riportokat kapunk Amerikáról, Japánról, Sanghajról, Ázsiáról, ezenfelül pedig két értekezésfélét kaptunk ezen a címen: »Van-e értelme a missziónak?«, a másik értekezési címe: »Gandhi árnyéka«. Az átlagos olvasó ember ismerős adatokkal találkozik, láz a jámbor német szerző nem múlja leiül, egy átlagos újságíró képességeit. Az ösz- szegyűjtött anyag éppen riportage jellege miatt olyan, hogy ma jóakarattal újnak és érdekesnek nevezhető, ele három hónap múlva már • dőt ávolságba kerül. Riportjai alapján azt várta az olvasó, hogy a megadott értekezésben: »Van-e értelme a missziónak?« kimondja határozottan és bátran azt, hogy a mai világpolitikai helyzet miatt néhány évig szüneteltetni kellene a missziói egyházi tevékenységeket. Amit ő is megír, azt nagyon sokan tudjuk, hogy ma a missziói munka áthághatatlan akadályokra bukkan a felébredt nacionalizmus miatt. Ezt a konzekveficiát nem meri cikkében kifejezésre juttatni, bár minden sorából érezni, hogy ez az őszinte véleménye. Nagy hibája a könyvnek az, hogy minden fejezetben alkalmat talál arra, hogy a német nemzeti szocializmust olyannak állítsa be, mint ami az egyetlen világmegváltó politikai rendszer. A fordítás az első húsz oldalon kisisé nehézkes a merev német szöveg miatt, de azután megtisztul, magasba lendül s olvasásra élvezetes stílust nyújt. A könyvből lapunk már hozott mutatót s érdekessége már abból is megismerhető volt. G. L, Nem hagyhatom szó nélkül. Egyik egyházmegyénk legutóbb hozott jegyzőkönyvi határozatában utasítja a nemzetiségi iskolák tanítóit, hogy nem magyarajkú tanulóikat egyes fontosabb magyar egyházi énekekre is megtanítsák s ezt a körlelkészek is ellenőrizzék. Nagyon helyes és követendő határozat volt ez, mert a legsikeresebb magyarositó eszköz a magyar egyházi ének. Azért nem tudtunk a magyarosítás terén s ezzel együtt a magyar nemzeti egység érdekében nagyobb eredményt felmutatni, mert lelkészeink és tanítóink nem magyarajkú növendékeiket századokon keresztül egyetlenegy magyar egyházi énekre sem tanították meg. Az egyetemes tanügyi bizottság elnöke próbálja meg egyszer és járja be a nemzetiségi iskolákat és személyesen meggyőződhetik ennek szomorú igazságáról. Kivételesen, de csak egy-két helyen ismerek oly tanítót és hitoktatót, kik a legutóbbi időben a nem magyarajkú ifjúságot a fontosabb és szebb magyar egyházi énekekre is megtanították s midőn az egyik magyar istentisztelet alkalmával a tanulók, a némettel egyező magyar énekek mellett, a különleges magyar énekekre is, pl. »Térj magadhoz drága Sion«, »Éti Istenem, én bűnös ember«, »Győzhetetlen én kőszálam«, »Foly az idő a sírhoz1«, stb.) rázendítettek, nagy lelki gyönyörűséggel hallgatták a felnőttek is és ámulva kérdezték: »Hát ilyen szép evangélikus énekeink is vannak? Hiszen ezeket soha nem hallottuk és tanultuk!«... Ismerek egy németajkú gyülekezetben működő Lelkészt, aki konfirmandusait a Biblia magyar fordításával is megismerteti (a német és a magyar Biblia s a Fébé leszakít ós naptára ott van az iskola asztalán s a tanulók rendelkezésére áll); a konfirmációi
