Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-26 / 17. szám
17 szám EVANGÉLIKUS ÉLET 135. oldal oktatás alatt ugyanis a konfirmandusok az állniuk veti konfirmációi füzetbe mindennap először az Uj, azután az Ószövetség könyveiből, felváltva, egyszer a németből, másszor a magyar fordításból általuk választott kis két-három- soros bibliai Igéi kötelesek írni s azt az óra végén felolvasni. V.Z. MEGHÍVÓ. — Nyíregyháza. A nyíregyházai egyházközség ápr. 18-án D. Geduly Henrik püspök és Paulik János kor- mányfötanácsos, a gyülekezet két lelkészének 70-ik életevük betöltése alkalmából az egyház tanácsterme részére készíttetett arcképét meleg ünneplés keretében leplezte le. Margócsy Emil főigazgató., egyházközségi felügyelő köszöntötte a két lelkészt és fejezte ki négy évtizedes munkájukért az egyház- község háláját. D- Geduly Henrik püspök és Paulik János szívből jövő szavakkal köszönték meg a gyülekezet szeretetét. Az egyháztanácsosi és képviselőtestületi ülés elhatározta 'és kiadta a templomtata- rozási munkálatokat. A Magyarországi Evangélikus Lelkészek Egyesülete Budapesten i93tí május ho 13. napján a Deák-téri leánygimnázium dísztermében tartandó konferenciájára a lelkészi kar minden tagját testvéri szeretettel meghívom. Az Ur áldása legyen tanácskozásainkon! Budapest, 1936 április hó 20. D. Raffay Sándor a MELE. elnöke. A tanácskozás sorrendje: 1. Délelőtt 8-30 órakor áhítat és úrvacsoravétel a Deák-téri templomban. A szent szolgálatot D- Kapi Béla püspök végzi. 2. Délelőtt 9-15 órakor: a) Elnöki megnyitót mond D. Raffay Sándor püspök, a MELE. elnökeit)) A nem középiskolai evang. vallástanííás anyaga. Előadó: Vértesi Zoltán magyarbólyi lelkészei A középiskolai evang. vallástanítás anyaga. Előadó: Dr. Sólyom Jenő, gimnáziumi vallástanár. d) Az egyház és a munkásság. Előadó: Moravcsik Sándor diósgyőri lelkész. e) Hozzászólások. Déli 1 órakor a konferencia tagjai, mint vendégek vesznek részt a közös ebéden. 3. Délután fél 4 órakor: a) Az evang. lelkész társadalmi helyzetének története. Előadó: D- Kovács Sándor püspök. b) A lelkész segítői a gyülekezetben. Előadó: Wolf Lajos ceglédi lelkész. c) Hozzászólások. d) A konferencia tanulságainak összefoglalása. A konferencia résztvevői a nemzetközi vásárral kapcsolatos 50 Oo-os vasúti kedvezményt vehetik igénybe. miért is a részvétel egyszerűen jelentendő Kemény Lajos alelnök címére, VII., Damjanich-u- 28-b. MISERICORDIAS DOMINI VASÁRNAP. János ev. 10:11—16. Az ember életére sokan tartanak igényt. A célért olyanná válnak, anülyennek őket látni kíván- jak: gyereknek gyerekszavuvá, tudósnak böl cselke- dővé, munkásnak érdeskezüvé, keménysziviieknek harcosokká gyengéaeknek simogatóvá, juhoknak jó písz- torrá. Pedig ez mind csak e Sátán emberi, sokféle formája. Nem egyebek béreseknél, akik megfutnak, ha küzdeni is kell az emberért. .4 hívők seregét szavakkal. ígéretekkel pásztorol- ni ne akarja senki sátánfia. Életért életet csak egy adott: az igazi Jó Pásztor. '‘Krisztus. Ezért meg is teszi, amit Ígért: égybegyiijti az ő juha it egységbe a kereszten, és egységbe a dicsőségben. — Zsinatrhirek. A zsinati irományok* 9- füzete, mely a zsinat megnyitását, megalakulását és első ülésszakának lefolyását, a jegyzőkönyveket és a bizottsági munkákat ismerteti, megjelent és ezt a füzetet, mint az Evangélikus Élet ingyenes mellékletét lapunk mai számához csatolva, előfizetőinknek megküldjük. — Békési egyházmegye. Április 18-án iktatta hivatalába a békési egyházmegye közgyűlése új felügyelőjét, Dr. Lányi Márton ny- főispán, ország- gyuiesi képviselőt és Dr. Adamkovics Ágost tótkom- iosi ügyvédet. A bevezető Istentiszteletet Bartos Pál szarvasi lelkész, egyházmegyei főjegyző végezte. A közgyűlést Dr. Haviár Gyula lemondott felügyelő nyitotta meg, majd a választás eredményének kihirdetése után a két felügyelő letette az esküt és Kovács Andor esperes beiktató beszédében a felügyelői jogok és Kötelességekről szólt hozzájuk. Ezután Dr. Lányi Márton tartotta meg beköszöntő beszédét, melyben abból indult ki, hogy Békés megyében az evangélikusoknak domináló szerepet kellene vinniök. A vallástalan ember szégyene a falunak és a városnak egyaránt. Felvetette az évenkénti két munkanap felajánlásának gondolatát, majd szólt a felekezetek közötti békéről és a belső agyházépítésről: saját híveinket kell saját egyházunk javára még jobban visszahódítani. Emelkedetten szólt a hazafiság és hithűség szétválaszthatatlanságáról. Dr. Adamkovics Ágost másodfelügyelő szép beszédében kijelentette, hogy Isten segítségével úgy akar az egyházért dolgozni, hogy ezzel a hazának is szolgáljon, mert aki vallásában gyenge, az válságos időbér, gyenge lesz a hazaszeretetben is. Az üdvözlések hosz- szú sorát D. Raffay Sándor püspök nyitotta meg, aki az egyetemes papság elvéből kiindulva, a szolgálatban való hűség gondolatát fejtette ki. Dr. Pesthy Pál kerületi felügyelő a felügyelők nevében mondott üdvözlést és általában többet kívánt a világiak buz- gcságától és szolgálatától. Dr- Sztranyavszky Sándor. a dunáninneni egyházkerület felügyelője, a kép- viselöház elnöke, mint az orosházai egyházközség felügyelője üdvözölte a két felügyelőt és nagyhatású beszédében a határokon belül és kívül élő evangélikus egyházak és hívek összetartozásáról szólt. Nem nemzetiségi, hanem nemzeti alapon kell egynek lenni. Az egyházi és világi hatóságok és intézmények beszédei után az üdvözlésekre Dr. Lányi Márton felelt. Az egész ünnepség szép hitvallás volt az evangélikus hithüség és egyházszeretet mellett. — Uj evangélikus gimnázium. A bányai egyház- kerület elnöksége Orosházán az egyházközség ás Orosháza vezetőivel folytatott megbeszélésen megállapodott abban, hogy az Orosházán működő gimnáziumi tanfolyamot az egyházkerület felügyelete alatt algimnáziummá szervezi át és a szarvasi gimnázium érdekkörébe vonja. Orosháza község telket ajánlott fel a rajta lévő épületekkel együtt. — Halálozás. Csetneki Gyürky Pál. a rimaszom- bat-tamásfalvi ág. h. evang. egyház 53 éven át volt lelkésze, nyugalmazott gimn. tanár, a kishonti es- peresség volt főesperese, a tiszai egyházkerület volt főjegyzője, a magyarországi ev. egyházegyetem volt tb. főjegyzője és a lelkészi nyugdíjintézet megszervezője és ügyvivője, az eperjesi ev. Collégium volt egyházi elnöke április hó 17-én. életének 87-ik esztendejében, hosszú szenvedés után elhunyt. Köztiszteletben álló és példásan munkás életének emlékét a határokon innen is szeretettel és hálásan őrizzük. — Aszód. Április 19-én iktatták az aszódi egyház- község felügyelői tisztébe Dr. Traeger Ernő miniszteri tanácsost és másodfelügyelövé Dr. Czirbusz Endre gimnáziumi tanárt. Az ünnepségen résztvett