Evangélikus Élet, 1936 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1936-04-12 / 15. szám
116 . oldal EVANGÉLIKUS ÉLET 15. szám ről szól, tulajdonképen hitről, a Krisztusban való hitről s a hit cselekedeteiről szól, akár említi a hit szót akár nem«. Nem gondolja, hogy ilyen alapon a katolikus vagy a református hittankönyveket is nyugodt lelkiismerettel használhatnánk hittanóráinkon? Viszont komolyan gondolja, hogy az ilyen elvi alapon »sikeresen« megírt, tehát lutheri szempontból színtelen hittankönyvektől lehet mást várni, mint azt, amit ma de facto magunk előtt látunk, nevezetesen, hogy az evangélikusok tekintélyesebb része a keresztyénségről ugyanígy gondolkodik s pl. házasságkötés alkalmával készséggel ad reverzálist a más- vallású fél javára azzal a megokolással,, hogy minden vallás egyforma, »az egyik tizenkilenc, a másik egy híjján húsz«? Remélhetünk így akkora evangélikus öntudatot tanítványainktól, hogy a szórványban, idegen vallási környezetben megállják a helyüket? Pozitive: Nem gondolja Bereczky Sándor, ha betű szerint is többet írna, pl. csak ha úgyis ír (.valahol, könyvei előszavaképen) a hit lutheri jelentőségéről, ahogyan ö ezt az Evangélikus Életben kifejtette, akkor könyveinek határozottabb lutheri színezete, karaktere lenne? 2. Azt írja Bereczky, hogy könyveiben, ha nem is betű szerint, de lényegileg mindenütt megvan a Krisztus-hit páratlan jelentőségének a kifejezése. Ha nem betű szerint, akkor hogyan? —, kérdem mindenekelőtt. Hiszen azért írunk betűket, hogy a betű szellemi tartalmakat juttasson kifejezésre. Viszont. ha a betű nem juttat valamit világosan kifejezésre, akkor félreértésnek vagyunk kitéve! Az ilyen érvelésnek csakis ott van értelme, ahol ki- fejezhetetlen, szóbafoglalhatatlan tárgyról van szó. Így írhat a szimbolista költő, de nem' a tankönyvíró. 3. Nem lehet szinonimákkal sem operálni olyan értelemben, mint arra Bereczky hoz fel példákat. A hitet és a Lelket azért említettem együtt, mivel a hit felkeltője és táplálója a Lélek. (»Hiszem, hogy saját értelmemmel vagy erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek...«) Semmiesetre se engedném meg magamnak azt, hogy a jó embert azonosítsam a hívő emberrel, amint ezt Bereczky törekszik Noéval kapcsolatban tenni. 4. Azt írja Bereczky, hogy a hit által való megigazulás elve a maga helyén mindenütt megtalálható. Nekem az a benyomásom, hogy amikor itt-ott meg is található, akkor sem a pedagógiailag indokolt helyén. A polgári és középiskolák III. osztálya számára írt könyvéből felsorolja azokat a helyeket, ahol szerinte szó van a hitről, továbbá a hit által való megigazulásról. Az első hely az, ahol a könyv az ősegyházi hitvallási iratokat ismerteti. Szószerint idézem az idevágó részt: »Athanasius hitvallása szerint: Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt igaz keresztyén hittel kell bírnia... Igaz keresztyén hit pedig az, hogy egy Istent három személyben és három Istent egy személyben tiszteljünk«. Kérdezem, micsoda fogalma lehet ezek alapján tanítványunknak az igaz keresztyén hitről! Nem mondom, hogy Athanasius formuláját ne ismerjék tanítványaink, de viszont ettől, különösen az idézett résztől nem lehet elvárni azt, hogy tanítványaink erősödjenek és mélyüljenek a hitben., Vájjon nem sokkal megfelelőbb lenne-e múltkori cikkemnek megfelelően az első keresztyének életén vagy pi. István vértanú történetén szemléltetni a hit mivoltát, mint így egy késői irracionális dogmára mutatni reá? A másik hely az lenne, ahol Luthert »egy öreg szerzetes a Hiszekegy e szavaira figyelmeztette: hiszem a bűnök bocsánatát«. Luther egész terjedelmes életrajzában több helyet Bereczky se talált. Kérdem, vájjon csak annyi szerepet játszott a hit által való megigazulás tana Luther életében és reformátori működésében hogy az egész kérdést elintézhetnénk azzal, miként tanította Luthert »egy öreg szerzetes« a hitre, őt, Luthert, a hitnek Pál apostol után a legnagyobb tanítómesterét?! A harmadik hely, mely a legkomolyabbnak látszik az, ahol Bereczky »a reformáció fő hitelveit« ismerteti. Szól pedig ez a hely a következőképen: »Az egyházjavításnak isteni gondviselés eszköze, Luther Márton szerzett diadalt Németországban. Vele együtt munkálkodtak az egyház megjavításán Svájcban Zwingli Ulrik és Kálvin János. E nagy reformátorok azt hirdették, hogy egyedül Krisztus az egyház feje, sem neki helyettesre, sem az egyháznak látható főre szüksége nincs. Egyértelmüleg tanították továbbá, hogy egyedül hit által igazulunk meg a saját érdemünk nélkül . • .« Itt két jellemző hiba van. Az egyik az, hogy Bereczky Luther Mártont egy kalap alá veszi a többi reformátorral s nem emeli ki Luthernek a hit páratlan szerepének a megállapítására vonatkozó elsőrendű jelentőségét. Tehát megint felekezeti színtelenség a mi rovásunkra! A másik hiba az, hogy ez a rész a reformáció történetének az összefoglalásában található. Nem lett volna-e helyénvaló erre Luther részletes életrajzában kitérni s hite értelmére és erejére rámutatni pl. ott, ahol Luther Márton wormsi útjáról van szó? Azután, nem gondolja-e Bereczky, hogy az összefoglalásban olyasmiről szokás írni, ami az előzőleg tárgyalt anyagban kifejezetten benne van (ami itt nem áll) s hogy éppen ezért a korszakösszefoglalásokat a tanárok legföljebb elolvastatják, de gyakrabban teljesen elhagyják? En. aki a középiskolában majdnem mindig Bereczky könyveiből tanultam, ezt így láttam s valószínű, hogy másutt is előfordul. (Folytatjuk.) Dr- Vető Lajos. A reverzálisok statisztikája. Nagy örömmel olvastam az »Evangélikus Élet« legutóbbi, 12-ik számában Bakos László gondosan írott cikkét a reverzálisok statisztikájáról, melyet szemléltető táblázatok tesznek különösen értékessé. A statisztika (magyarul számhasonlítás) a jelenkor egyik legjelentősebb tudománya, melynek hasznát különösen akkor vesszük, ha kellő megértéssel vonjuk le belőle a tanulságot. A számhasonlítás tudománya tehát nem tisztán elméleti, hanem gyakorlati is. Bakos László cikkéből is sok tanulságot meríthetünk s én jelen esetben csupán a reverzálisok révén történő ama veszteségeinkről akarok szólni, melyeket házasságra lépő ifjúságunk férfitagjai részéről szenvedünk. Nagyon fontos, feltétlenül nagy figyelmet és munkaáldozatot igénylő kérdés ez, melynek súlyát nem könnyíti az sem, hogy minden felekezet hasonló értelmű statisztikájában fellelhető. Meglepő, hogy férfi-ifjúságunk házasságra lépéskor milyen könnyelműen, milyen egykedvű lemondással kezeli hite kérdését éis egyháza érdekeit. Pedig sem udvariasság, lse lovagiasság, se szerelem nem terjedhet odáig, hogy érte megtagadhassuk hitünket és számításon kívül hagyjuk egyházunk érdekeit. Arra kell törekednünk tehát, hogy ennek a kérdésnek minden belső és külső jelenségét s legtöbbször káros következményeit megért- tessük ifjainkkal. Minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy ifjúságunk leikéből kiirtsuk a hitével és egyházával szembeni közöny minden csíráját. Lelkészeinknek különösen gondot kell fordítaniuk arra, hogy az egyházukban működő* ifjúsági egyesületek minél hatásosabb, erőteljesebb hitépítő munkásságot fejt■
