Zsilinszky Mihály: Adalékok a szarvasi ev. egyház legújabb történeteihez. Szarvas 1874.
I. A szarvasi békétlenségről a polgári téren
19 E tárgy aztán 1871. jun. 14-én került újra a megye szőnyegére. E napra a szarvasi megyebizottmányi tagok teljes számmal jelentek meg Gyulán, s a főispánhoz egy kérvényt nyújtottak be, melyben a demagóggá vált szarvasi szolgabírónak elmozdittatását szorgalmazták. De mivel akkor éppen küszöbön volt a megyeszervezés, a főispán, abbeli reményének kijelentésével nyugtatta őket meg, hogy hiszi, miként Békésmegye józan választói ugy is mellőzni fogják ezt az embert, akinek hivatalos működésében valóban ninc áldás. — A gyűlésen keserves napjai voltak Kollár urnák, mert Klenk és társai ellen formaszerinti bűnkereset indíttatott meg, s Szarvasra Foltényi I. orosházi szolgabíró személyében egy teljhatalmú biztos küldetett. Ekkor Tatay István, mint megyebizottmányi tag, egy nagy hatású beszédben figyelmeztette a megyét arra, hogy a lázitó hazug rágalmazások azon módban nyerik támaszukat, amint a személyeskedésbe keveredett szolgabíró az ő közigazgatási és rendészeti tisztét másfél év óta viseli. Továbbá abban a bensőségben, melyben ugyancsak ő a bujtogatókkal állani látszik. Tatay e beszédben, mint i::indenki megvallotta, Kollár személyét kimélte; s előadása a megyei közönségre annál nagyobb hatású vala, mivel nyilvánvaló szavú" nép dicsőítésére szónokolt. — Csodálatos, hogy az Emi. szándékosan mellőzi e dicső napot; sőt az egész históriát Póhl nevénél csak e laconicus szavakkal üti el (11. lap): „Ezen urnák a városnál viszálya volt, a nép bizalmát elvesztette, megyei küldöttség is volt ügyeben kiküldve, s mindig azt hitte, hogy a főszolgabíró élesztette a viszályt s ez okból lett nagy ellenesévé!!" Tehát ez lett neki ellenesévé 11 2*