Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

lésébe: akkor a többi törvényesen bevett vallásfelekezetek is hasonló arányban kapjanak hasonló célra alapítványokat; 2. hogy mivel a mai kath. klérus már régóta nem szolgálja azokat a célokat, melyeknek fejében kapla a ma is kezében tartott állami javakat és jövedelmeket, a törvényhozás igyekezzék minél elébb törvényileg rendezni azokat az állapotokat, melyek a nép millióinak lelkét foglalkoztatják és az ország állandó békéjének létrejövetelét akadályozzák. Rendezni kell az egyházi állapotokat, amíg nem késő; amíg a nép tudatlanságára és vak szenvedélyére számító papi és világi agitátorok felül nem kerekednek. Rendezni kell az összes állami és egyházi tisztviselőknek fizetését, kezdve a hercegprímástól le az utolsó káplánig, úgy ahogy azt Ferencz császár és magyar király száz évvel előtt tervezte — fix fizetéssel. Rendezni kell az újabb kor szükségletei és igényei szerint a minimum és maximum határai között az összes állami és törvényhatósági tisztviselőknek fizetését is, különös tekintettel a családos emberek szükségleteire. A mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a mai időben semmi sem bír oly izgató hatással a nép tömegeire, mint a főpapi vagyon jogi természetének hamis elmagyarázása és minden komoly állami ellenőrzés nélkül való kezelése. Ha ilyen körülmények között az úgynevezett kath. nagygyűlések szónokai a kath. autonómia függő kérdéseit még továbbra is oly szellemben akarják tárgyalni, mint Dudekék, akkor biztosak lehetnek róla, hogy a már kellően felvilágosított kath. néptömegek is ellenük fognak indulni. Mert a korszellem és a történelem fejlődésének lelke azt követeli, hogy megfelelő munka teljesítése nélkül senki sem húzhasson állami nagy fizetéseket, sem olyan állami javadalmakat, melyek többé nem az ország, hanem csak egyesek érdekeit mozdítják elő. Ma már a szocialista vezérek is a munka szempontjából tanulmányozzák az állami költségvetéseket és nem egészen alaptalanul ütköznek meg azon, hogy midőn a