Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

Láttuk, hogy a régi királyok nem annyira egyházi, mint inkább világi és politikai szolgálatokért kapták óriási vagyonukat és hogy az egyházi vagyon jogi természetét azok a célok és feladatok határozzák meg, melyeknek megvalósítására adattak. De a magas klérus időnként, különösen a könyvnyomtatás feltalálása és használása óta azon törekedett, hogy az állami szolgálatok teljesítését megossza a világi férfiakkal vagy egészen átadja nekik, de azért ezeknek munkájáért járó jutalmat, a vagyont, kizárólag magának tartotta fenn. Ez még nagyobb mértékben történt a török világban és a török kiűzetése után. Ekkor már az volt a legfőbb gondja, hogy a rendes katonaság szervezése után a bandériumok kiállításának és a várak fenntartásának terheitől is szabaduljon; de a javadalmakat ezekért is megtartotta. Ha ehhez még meggondoljuk, hogy a földbirtok értéke, az erdők és bányák kihasználása, a vadvizeknek levezetése és a folyóknak állami szabályozása folytán milyeiT nagy mértékben emelkedett, akkor minden gondolkodó ember beláthatja a papi vagyon emelkedésének nagy előnyeit. Végre a legújabb időben odáig jutottunk, hogy a világi tisztségektől és terhektől megszabadult főpapság még a felekezeti iskolák fenntartásának költségeitől is menekül, sőt a vallásoktatás terhét is lehetőleg az államra hárítja; anélkül azonban, hogy a régi királyoktól ezért kapott s értékben óriásilag megnövekedett javadalmakról önkényt lemondani akarna. Láttuk azt is, hogy a tudatlanság korszakában az egyházi vagyont nem éppen tisztességes módon, hanem okmányok hamisításával is gyarapították és e vagyon nem mindig a főkegyurak által, hanem visszaélésképen pénzért a római pápák által világiaknak is adományoztatott 1 És legvégül meg kellett legalább röviden mutatni, hogy a török világ korszakában az üldözött protestánsok javára hozott vallási szabadságot biztosító törvényeket ellenséges rendeletek által, mily lelketlenül törülték el a