Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

Az, hogy a gyengébb királyok idejében a római pápák is osztogattak magyar birtokokat idegeneknek, csak egyházi visszaélés volt, melyre jogot alapítani nem lehet. Kun László korában maga a papság zsinatilag mondta ki, hogy az egyházi javak nem tárgyai a forgalomnak; azokat sem eladni, sem elzálogosítani nem lehet. Ez a tény is megcáfolja Dudekéknek azon állítását, hogy az egyházi vagyon az egyháznak oly tulajdona, mint az egyes világi birtokosoké. Sohasem volt olyan; nem is lehet, mert azt sem a törvények, sem a főkegyúr nem engedhették meg. Hogy az egyes kolostorok, mint hiteles helyek, és egyes hamis szerzetesek és főpapok miként gyarapították vagyonaikat, arról itt nem kívánok részletesen szólani. De figyelmeztetésül azok számára, akik a középkor boldogságának dicsőítésével vannak eltelve, meg kell súgnunk, hogy ne ragaszkodjanak oly görcsösen az egyházi vagyon tulajdonjogához, mert azt bizony az írástadó szerzetesek hamis úton is szerették gyarapítani. Nem csoda; hiszen a hivatalos okmányokat kizárólag a papok kezelték, írták és másolták. És mikor észrevették, hogy az írástudatlan királyok minden okmányt vakon alájegyeztek, hát bizony igen sokan okmány hamisítástól sem rettentek vissza, ha vagyonról volt a szó. A hamis okmányok gyártói is csupa papok és így gyarló emberek voltak, akik azzal nyugtatták meg lelkiismeretüket, hogy az egyházi vagyonnak ilyen gyarapítása nem bűn, sőt istennek tetsző dolog. Azt hitték, hogy a szent királyok nevében a kegyes csalás méltánylandó eljárás. Innét van, hogy legtöbb hamisítvány a pápák és a magyar szent királyok — István és László — nevében történt. Csak dr. Karácsonyi János által összeírt hamisított és koholt oklevelek száma megüti a 200-at. Hamis keltezésű oklevelek száma 269; a keltezés nélkülieké 302-t. A hamisítások többnyire birtokadományozásokra, átírásokra és megerősítésekre, vagy más kiváltságokra vonatkoztak.