Zsilinszky Mihály: Még egyszer a kath. autonómiáról és a papi vagyonról. Budapest 1912.

nyesen bevett vallásfelekezetekre nézve kimondta a jogegyenlőségét és a viszonosságot, mint olyan elvet, mely megállapítja a vallásfelekezeteknek viszonyát egymáshoz <és az államhoz. Igaz, hogy ezzel elvileg megszűnt a r. kath. egyháznak minden uralma a többiek felelt; vagyis —jobban mondva — tényleg is meg kellett volna szűnnie! Ezt azonban a római klérus nagyrésze nem képes elviselni. És a jogegyenlőséget hirdető törvénynek végrehajtása ellen minden lehető és lehetetlen módot felhasznál büntetlenül. Amíg a törvény elleni izgatást csak a papság egy része tette, addig nem volt nagy a veszedelem; de újabban az egész világi kath. elemet is bevonja a retrográd irány uralomra emelése céljából. Ezzel reméli megdönteni, vagy legalább kijátszani az 1848 : XX. t.-c. becsületes végrehajtását. Ne ámítsuk a világot; most itt a néptömeg fellazítása és félrevezetése a cél, hogy ennek segítségével megváltoztathassák a helyzetet és megakadályozzák az ország szabad és békés fejlődését és visszaszerezzék a középkori régi előjogokat. Ezt akarja előmozdítani dr. Dudek is, mikor függő kath. kérdésekről ír. Ő is kárhoztatja a liberalizmust és ennek megtörésétől várja a sajátlagos kath. autonómia megteremtését. E végből sürgeti a kath. sajtó erősítését, ezzel a kath. öntudat felébresztését, hogy ennek segítségével megteremthessék a fából való vaskarikát, a kath. autonómiát. Minthogy a világos törvényekkel egyeseknek nem lehet büntetlenül szembeszállaniok, tehát a nép tömegharagjára appellálnak! Úgy beszélnek, mintha a kath. miniszterek akadályoznák a kath. autonómiát. Szidják Wlassicsot, sőt még gr. Apponyit és gr. Zichyt is, «mert nem adják meg» a kath. autonómiát! Mintha a tudós szerző és társai nem tudnák, hogy nem a miniszterek jóakaratán, hanem a törvényen és a római kath. egyház belszervezetén múlik a dolog, mely elvileg sem tűr meg demokratikus egyházszervezetet, sem igazi autonómiát.