Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

maga hatalmából; midőn a miniszter eljárását helyesli, egyúttal figyelmezteti az országot, hogy könnyelműen vallási harcot ne idézzen fel; és ha e harcot az egyház vagy bárki más felidézné, azt egyedül a törvény fegyverével vívja meg. Kérdi: hogy ha valamely állam vagy egyes ember háborúba keveredéstől fél, mi annak az első feladata? Az, hogy megnézze arzenálját; megvizsgálja, van-e a háború viselésére elegendő alkalmas fegyvere ? és ha nincs, gondoskodik róla, hogy legyen. Mi az erkölcsi, az intellektuális háborúban a mi fegyverünk'? A törvény! Tehát erről kell gondoskodni. «Az állam és egyház közötti viszonyok egész Európában a legnehezebb kérdések közé tartoznak. Csak a legújabb időben is előttünk áll egy példa: a porosz állam... min kezdi ? Legelsőbb is törvényeket alkot, amelyek alapján e tárgyban biztosan eljárhasson. «Általában, tisztelt ház, nekem az idevonatkozó tárgyakhoz szólanom kissé nehéz, egyszerűen azért, mert nekem az állam és egyház közötti viszonyokat illetőleg nézetem az, ami, mint tapasztaltam, sok emberé nem. (Halljuk.) Én azt tartom, hogy a viszonyokat illetőleg a művelt világon két egymástól nevezetesen eltérő rendszer uralkodik. Az egyik az amerikai, a másik az európai. Az északamerikai államok törvényhozása — nem mindjárt az állam első alakulásakor — azon elvből indult ki, hogy az állam a kultuszok dolgába minél kevesebbet avatkozzék. Körülbelül csekély módosítással úgy tekintette a kultuszokat is a statussal szemben, mint asszociációkat. És valamint minden asszociációra nézve, úgy a kultuszokra nézve is, ha azoknak tanai és eljárása a statusra veszélyesek voltak: az ellen fellépett. Minden más egyebekben pedig szabad kezet engedett nekik. «Ez ott könnyebb volt. Azok az emberek, akiknek ősei hazájokat vallásuk üldözése miatt hagyták el, igenis érezték és tudták, mennyire káros következésű, ha a status sokat avatkozik vallási ügyeikbe.