Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

ha eljárásából bármi törvényellenes cselekmény fejlődnék, ellenében a törvény egész szigora fog alkalmaztatni. Hogy miért nem idéztette meg az illető püspököt «ad audiendum>, azt azzal indokolta, hogy nem akarta a koronát és az egész minisztériumot akcióba hozni; annál kevésbé, mivel pozitív útbaigazító törvény erre nézve nem létezik. De hogy tájékozva legyen a ház a miniszter és a kormány egyházpolitikai elveire nézve, elmondja, hogy az 1848-iki törvények alapján összhangot akar létrehozni a társadalmi, politikai és egyházi viszonyok között. Ezt úgy véli elérhetni, ha törvény alkot tátik a vallás szabad gyakorlatáról és a felekezetek egyenjogúságáról; ha törvény hozatik a polgári házasságról, mely az egyenjogúságnak korolláriumát képezi; továbbá ha szabályoztatnak a kath. alapok és alapítványok; ha megoldatik a kath. autonómia kérdése; ha a királyi placetum joga a sajtó- és szólásszabadság elveivel összhangzásba hozatik. Mindezen kérdések előkészítésére egy bizottságnak kiküldetését indítványozza, *mely az állam és egyház közötti viszony szabályozására javaslatot dolgozzon ki és e javaslatot a ház elé terjessze*. E felett rendkívül érdekes és tanulságos vita fejlődött ki, melyben Deák Ferenc, helyeselvén a miniszter eljárását, kifejtette nézeteit a fennforgó összes egyházpolitikai kérdésekre nézve. A placetumra nézve elmondá, hogy habár e jog törvényeinkben szabatosan körülírva nincs, mégis fennáll. Én azt — úgymond — nem speciális jognak tartom, hanem olyan jognak, mely nem egyedül egy statust vagy kivételesen Magyarországot, hanem minden statust a világon megillet, hogy a maga fennállásának biztosítására fellépjen oly tanok vagy cselekmények ellen, melyek a status fennállását veszélyeztetik. Ez a status fogalmából eredő jog, mely minden statust egyiránt megillet. Megmagyarázta, hogy a fejedelemnek — birói hatalom közbejötte nélkül — büntető joga nincs. Alkotmányos országban a király kegyelmezhet, de nem büntethet a