Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

nak nevezzük, mai világban bármely egyháznak tulajdonába mehessen át. Lehetetlennek tartjuk, hogy a magyar alkotmányos kormány kiadja kezéből azt a hatalmat, melyet az 1848 : III. t.-cikk adott kezébe; és lehetetlennek tartjuk azt is, hogy az 1848 : XX. t.-cikkben kifejezett vallási jogegyenlőség és viszonosság elvének lábbal tiprásával a római egyház oly kedvezményes jogban részesítessék a többi felekezetek felett, amely őt eddig sem illette. Azok az aggodalmak, melyek 1871 április 3-án, interpelláció alakjában a jó katholikus Ghyczy Kálmán ajkairól elhangzottak, ma is fenforognak; mert tagadhatlan, hogy a kath. kongresszus által hozott határozatok sok tekintetben az ország törvényeibe, alkotmányába, a kormány, az országgyűlés és a király jogaiba ütköznek. Ghyczy a 3. §-ban az apostoli király külképviseleti jogának lealacsonyítását látja abban, ha az mondatik ki, hogy a királynak a kath. egyház érdekei képviseltetésénél az autonóm hatósággal egyetértőleg kell eljárnia. A 4-dik § ellen az a méltó kifogása van, hogy az egyházi javadalmasok, káptalanok, szerzetesek, plebánusok, egyházak és templomok jószágait, — továbbá az alapítványokat és alapokat a magyar kath. egyház tulajdonának jelenti ki! és mindezek birtokaira a kath. egyház tulajdonjogának, s hiibizományszerű élvezetének telekkönyvi bekebelezését rendeli el. Ez a § oly mesterileg lett kidolgozva, és az összes vagyon az egyházra ruházva, hogy az illetők még azt sem vették figyelembe, hogy törvényeink szerint némely egyházi testületek ingatlan javak szerzésére joggal nem is bírnak. Az 5-dik és következő szakaszokban megállapított tanácskozó és határozati joggal felruházott közegeket, melyek az állam főfelügyeleti jogának épségbentartása mellett föladataikat az államigazgatási hatóságoktól függetlenül teljesítendik. Érdekes az is, ami az országos kath. gyűlés pénztáráról mondatik, melybe a vallás és tanulmányi alapok jövedelmei, a magasabb egyházi jövedelmeknek