Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.
Oresedési időközi jövedelmei, a magasabb javadalmasok által fizetendő évi járulékok és a tanítórendek jövedelmeinek fölöslegei és a kath. hívekre esetleg kivetendő adó folyandanak be. Mindezekből az tűnik ki, mondja Ghyczy, 1. hogy a míg a kath. egyház érdekeit eddig az egyházi hierarchia képviselte, addig ezentúl a képviseletre hivatott új közegek csak akkor ismertetnek el törvényeseknek, ha ezt a hozandó új törvény állapítja meg; 2. hogy a javadalmakat Ő felsége eddig a törvényhozás hozzájárulása nélkül, szabad akarata szerint adományozta, e jogát a tervezett autonómia a kath. országos igazgatótanács részéről elébe terjesztendő három egyénre szorítja, ami a király jogának megszüntetését jelenti. Egyúttal megváltoztatja az 1848. évi alaptörvényeket is, melyek szerint O felsége a végrehajtó hatalmat egyházi ügyekben is felelős minisztériuma által, a javadalomadományozást pedig felelős miniszter ellenjegyzése mellett gyakorolja. De megváltoztatja az egyházi főrendek országgyűlési állását is, amennyiben ezentúl 13 tagból álló kath. igazgatótanács küldöttei lennének. 3. Az autonómiai szervezet a megürült egyházi javadalmak kezelését és időközi jövedelmeit a kath. autonómia számára veszi igénybe, ami szintén ellenkezik az ország törvényeivel, jelesen az I. rész tizedik cikkével. 4. Az ország összes kath. lakosaira e szervezet szerint a kath. köznevelés és az egyházi szolgálat szükségleteinek födözésére adót vethet ki (!), ami ellenkezik az 1868:38. 11. §-ával, mely a hívek anyagi hozzájárulásának igénybevételét csak az eddigi szokás nevében engedi meg; sőt az ország lakosai felének megadóztatása visszahatást gyakorolhatna az állam pénzügyeire is. Hiszen az államot illeti meg a főfelügyelet, hogy úgy a kath., mint nemkath. polgárait az egyházi rend esetleg illetéktelen túlterheléstől megóvja. 5. A kath. hitfelekezetnek is van joga autonómiáját szervezni; de az 1848:XX. t.-c. 2. §-ban említett viszonosságból következtetett ezen jog mellett az autonómia