Zsilinszky Mihály: A római katholikus autonómiáról. Történelmi tanulmány. Budapest 1911.

gyűlés és a kormány megkerülésével, egyenesen Őfelsége által akarta szentesíttetni a hozott határozatokat. De az alkotmányos király ezúttal is a törvény szerint cselekedett, kijelentvén a Simor primás által vezetett deputációnak, hogy a dolgozatot további eljárás végett a minisztériumhoz teszi át. A vagyon kezelésére nézve nagyon eltérő nézetek voltak. A történelmi igazsággal szemben nem lehetett tagadásba venni, hogy 1548 : XII. t.-c. óta számtalan törvény (1550 : 19, 1715 : 74, 1723 : 70, 1791 : 23.) bizonyítja, hogy az alapok és alapítványok feletti rendelkezési jog Őfelségét és az országgyűlést illette. Erre való tekintettel, akadtak most is olyanok, akik a szóban levő alapokat az állami költségvetésbe kívánták foglalni. S ezzel vége lett volna a szenvedélyes vitatkozásnak. Azonban a papság Őfelségének legfőbb kegyúri jogára való hivatkozással, addig csürte-csavarta a dolgot, hogy a halálra kínzott Trefort miniszter (megfeledkezvén az 1848 : III. t.-c. rendelkezéséről, mely szerint mindazon ügyek, melyeknek kezelése eddig a magyar kir. kancelláriához, a helytartó-tanácshoz tartozott, ezentúl a magyar minisztérium által kezelendők) végre valahára beleegyezett abba, hogy az alapok és alapítványok kezelésének ellenőrzésére addig is, míg ezek kezelése iránt a törvényhozás útján végleges intézkedés fogna történni, egy vegyes bizottság küldessék ki! Ez nagy hiba volt; de legalább az autonómia sürgetése szelídebb lett, habár nem szűnt meg egészen. Annyi bizonyos, hogy a szóban levő alapoknak és alapítványoknak a római kath. egyház kezébe való átadása csak törvényhozás utján történhetik meg! De ezzel az 1848: III. és XX. alaptörvények teljesen felforgattatnának és oly állapotok következnének be, melyekért a felelősséget senki sem vállalhatná el. Mi legalább lehetetlenségnek tartjuk azt, hogy állami eredetű vagyon, akár fekvő birtoknak, akár alapítvány-