Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

nagyobb hatást. Már ott kiváló előmenetelt tett a latin nyelvben, a földrajzban és históriában, mint leglényegesebb tudományokban. Selmec azonban tót és német vegyes lakossággal bíró város volt, Wallaszky pedig szüleinek beleegyezésével oly városba kívánt menni, hol a tót és német nyelv mellett a magyar nyelvet is el lehetne sajátítania. így került 1756-ban Rimaszombatba

; majd a következő évben Pozsonyba. Itt rétornak vették fel. Sztrecsko György két évig tanította a görög és latin litteraturában, Tomka-Szászky János, Benczúr József és Karlovszky János a filozófiában, theológiában, egyetemes históriában és a keleti nyelvekben. Ez volt az ú. n. bölcsészet-theológiai tanfolyam. A nemzetiségi versengés akkor még ismeretlen volt; a nyelvet mindenki csak eszköznek tekintette a társadalmi és tudományos élet köztársaságában, s ennélfogva azt tartották a legjelesebb embernek, aki a két klasszikus nyelven kívül minél több hazai élő nyelvet beszél. Wallaszky már tanuló korában beszélt latinul, magyarul, németül és tótul; értett görögül és zsidóul. Tudományos ismereteinél fogva némi tekintélyre tett szert tanulótársai között. Tanárai pedig az által tüntették ki iránta elismerésüket, hogy 1761-ben — t. i. theologiai tanpályája végén — a felvidéken hazafias gondolkodásáról ismeretes felsőszúdi Sembery-családhoz küldték nevelőnek Losoncra. Itt új alkalma nyílt Wallaszkynak a magyar nyelvben való gyakorlásra és a felső körök gondolkodásmódjának megismerésére. Két évig volt nevelő Semberyéknél, s mint ilyen ment tanítványával, Sembery Andrással Pozsonyba az ev. gimnáziumhoz, hol a tudós tanárok barátsága ismét szélesebb kört nyitott 2*