Zsilinszky Mihály: Wallaszky Pál evang. lelkész élete 1742–1824. Budapest 1910. (Egyházunk nagyjai XI.)

Kazinczy Ferenc, a magyar nemzeti irodalomnak ezen újjáteremtője, mikor 1817-ben Wallaszkynak, már mint neves irónak arcképét kiadta, a „nemzeti becsület szerencsés védője" címével tisztelte őt meg. Kölcsey Ferenc, a híres szatmári követ, az egyiránt kitűnő szónok és költő, hasonlóképen úgy említi őt, mint honának és századának egyik kitűnő tudósát. Horvát István történetíró pedig magasztaló életrajzot írt róla, melyben a magyar nemzet tiszteletre és hálára méltó fiának és tudósának festi, „ki szerény és magát soha nem fitogtató, de ősz korában is fáradhatatlan férfiú volt", kit fényes pályafutása után is csak kevesen ismertek s még kevesebben méltányoltak. Óh a hálátlanság bűnének vádját oly sokszor és fájdalom, méltán vetették már szemére a magyar népnek és az ev. egyháznak, mely jeleseit jeltelen sírba hagyá eltemetni. Ám hárítsuk el magunkról e vádat, s emlékezzünk meg hálával és elismeréssel Wallaszkyról, a jeles magyar íróról és egyházunk több gyülekezetében áldásosán működött kitűnő leikészünkről. Lássuk röviden pályafutását és azon küzdelmeket, melyeken keresztül kellett mennie. Wallaszky Pál született 1742 január 29-én Hont vármegyének Bagyán nevű falujában, egyszerű földmíves szüléktől. Atyja Wallaszky Jakab és anyja Tomischovicz Mária nagy figyelmet fordítottak kiváló szellemi tehetséget és ellenállhatatlan tudvágyat mutató gyermekük nevelésére. A szülőhelyén befejezett elemi tanulás után tizenegy éves korában, azaz 1753-ban a közel fekvő Selmecbányára vitték őt a gimnáziumi kurzusra. Marcsek András és Severini János tanárok oktatása tett reá leg-