Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)
Azt is hozzá tette, hogy a porta két moldva-oláhországi vajdának meghagyta, hogy bizonyos számú katonasággal személyesen siessenek a török haderő segítségére. A fejedelem tart tőle, hogy azok példája szerint ő hozzá is hasonló parancs fog érkezni, a mint az Murát császár idejében is történt, midőn ez Lengyelországba akart törni. Ha ez bekövetkeznék, azon esetben azonnal követet fogna küldeni Ferdinánd királyhoz, hogy kikérje tanácsát a teendőkre nézve. Tőrös ezek után a fejedelem kisebbik fiával megszemlélte a várat és annak felszerelését, miközben örömmel tapasztalta a berezeg jóindulatát a király iránt. Végre vidám, fényes lakoma után búcsút vett a fejedelemtől, annak egész családjától és udvarától. Visszamenet Székelyhidát szemlélte meg, melynek erősségét bevehetetlennek találta. Úgy látszik, hogy a fejedelmi udvar egészben véve jó benyomá.st tett Ferdinánd követére. Ezt bizonyítja azon hang, melyen jelentését tette, és azon tanács, melyet a királynak a diploma megtartására nézve adott, Őszintén elbeszéli azon tapasztalatait, hogy a fejedelem rossz néven veszi az esztergami érseknek és Balassa Ferencznek némely templomok elfoglalása körűi kifejtett buzgóságát. De a mellett bevallja azt is, hogy egész váradi mulatása alatt semmiféle ellenséges mozgalmat nem vett észre. Sem svéd, sem franczia követek nem jártak a fejedelemnél. Azok pedig, akikről előbb ő is tett jelentést a királynak, mérnökök, építészek és más iparosok voltak, részint Kurlandból, részint Sárospatakról. Visszajövet is találkozott Tőrös egy német iparossal, a kiről tévesen mondták, hogy svéd követ. Végre még arról is értesíti a királyt, hogy a vármegyék követei utasításokkal ellátva útra keltek Pozsony felé. Borsod vármegye Zákány Andrást és Aszalay Istvánt küldötte fel követekül, kik a fejedelem különös kegyelméből az ő költségén mentek az országgyűlésre. Ezeknek utasításul adatott: 1. hogy minden módon a vallás ügyét mozdítsák elő; 2. hogy a tőlök úgy régebben, mint az újabb zavargás idején elvett templomok mind visszaadassanak; 3. hogy mindenek ne csak az új diplomák, hanem a bártfai határozatok értelmében is végrehajtassanak; 4. hogy az országgyűlésre küldött összes