Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)

komolyan veszi a dolgot, s kivánja, hogy minden záradékok és kikötések teljesíttessenek. Hogy szavuknak nagyobb nyomatéka legyen, közölték a fejedelemnek azon levelét, melyben irja, hogy ha a császár ré­széről a békekötés előtt és után elfoglalt összes javak és temp­lomok előbbeni birtokosaiknak vissza nem adatnak, akkor a fejedelem a maga részéről tett ígéreteit sem fogja végrehaj­tani. Mert hiteles forrásból tudja, hogy ő felsége alattvalói nem hajtják végre a végrehajtandókat, sőt a vallás szabad gyakorlata körűi is új nehézségeket tesznek, a mennyiben némely kath. földesurak zaklatják protestáns jobbágyaikat. Ezeket hallván a császár követei, igyekeztek czáfoló érveikkel odahatni, hogy minden nehézségek írásba foglaltas­sanak, és a legközelebbi ülésen kölcsönösen közöltessenek egy­mással. Addig is jelentést tettek ő felségének az eddigi tár­gyalások eredményéről, és várták az új utasítást. Ferdinánd még ápril 17-kén utasította őket, hogy a békét fentartani és megszilárdítani igyekezzenek. E czélból felhatalmazza őket, hogy a murányi vár ügyében és Illésházy követelésében engedhetnek. Egyebekben azonban ragaszkod­janak előbbeni utasításaikhoz. Ha pedig a fejedelem részéről új nehézségek támasztatnának, azon esetben új utasítást kér­jenek. De arra különösen figyelmezteti őket, hogy az alkudo­zásokat az ő . tudta és beleegyezése nélkül még az ország­gyűlés határidejének megérkezésekor se szakítsák félbe; ellen­ben, ha a fejedelem részéről katonai mozgósítás indíttatnék, arról ő felségét azonnal értesíteni el ne mulaszszák. l ) A király ez utasítása alig érkezett a követek kezébe, midőn ezek a magok részéről újabb jelentést tettek a fej edeimi követek részéről tett követelésekről. Elmondják, hogy a feje­lem kijelentette, hogy ha a békekötés értelme szerint a Nádasdy Ferencz által elfoglalt templomok, és a Wesselényi Ferencz, Balassa Ferencz és Csáky István s mások által el­foglalt javak az ő előbbi igazi birtokosaiknak vissza nem adat­nak, akkor a maga részéről tett ígéreteket sem fogja semmi­képen végrehajtani. Ily értelemben utasította követeit is. ') Ferdinánd levele ápril 17-kéről. Orsz. levéltár.

Next

/
Thumbnails
Contents