Zsilinszky Mihály: Az 1646-ki tokaji tanácskozmány. Budapest 1886. (Értekezések a történelmi tudományok köréből XII. kötet. IX.)

Ebből a királyi követek meggyőződtek arról, bogy ezzel szem­ben hiába fognak harczolni; hiába fogják akarni Illésházyt és Lisztyt Wesselényivel kibékíteni, mivel ezek személyes gyűlöl­ködés következtében egyezségről még csak hallani sem akarnak. A követek nem látnak abban semmi veszélyt, ha Murány vára átadatik a követelőknek; mert minthogy Wesse­lényi örökös főkapitánya e helynek, kétségen kívül őrséget fog ott tartani, a mely a várat ő felsége hűségében fogja meg­tarthatni. Mindezeknél fogva kérik ő felségét, hogy a nevezett Illésházy és Liszty ügye a közjó tekintetéből, és a haza fel­maradásáért elintéztessék; Wesselényi, Nádasdy, Csáky és Balassa pedig komolyan és hathatósan megintessenek és uta­síttassanak, hogy a békekötések és királyi diploma tartalmához alkalmazkodván, a visszaadandókat valóban vissza is adják. Nádasdy ügyére, vagyis a dunántúli templomok ügyére vonatkozólag, azt javasolják, hogy mivel az ügy bonyolódott, legjobb lenne a templomok visszaadását az országgyűlésig el­halasztani ; mert máskülönben az átadás eszközlésére három vagy négy hónap is szükséges leend. Azért, hogy a fentebb sürgetett intézkedések minél előbb megtörténhessenek, kérik ő felségét, hogy erről rendeletet kibocsátani szíveskedjék. A mi a titkos utasítást illeti, azt most nem tartják szükséges­nek, mivel a fejedelem részéről semmi olyas veszedelmes moz­gást, vagy készülődést nem vesznek észre, mint a minőről Eperjesről irtak a királynak. Csak azt tudják, hogy a fejede­lem a linczi megállapodáshoz képest ő felségének menedék­levelével Dániel Jánost követségbe küldötte Torstensonhoz, a tartozás megfizetése tárgyában, úgy azonban, hogy az illető követ előlegesen ő felségénél Bécsben vagy Linczben jelent­kezzék, és annak beleegyezésével folytathassa útját. A mi már a békesség ügyének előhaladását illeti, arra nézve ápril 20-ki jelentésökben azt írják, hogy ápril 19-kén összeülvén, a fejedelem követeit arra akarták birni, hogy ki­vánataikra irásilag válaszoljanak, és a végrehajtást előre esz­közöljék. De azok ragaszkodván saját propositiójokhoz, állíták, hogy erre nem lehet őket kötelezni, mivel az ő urok fejedelmök a békekötés értelmében már mindent megtett, a mivel tartó-

Next

/
Thumbnails
Contents