Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

Öl szerint, még az új országgyűlés összejövetele előtt kellett összehivatnia, mert «a politikai láthatáron még mindig fenyegetőleg borongó fellegek» mutatkoznak. Az egyház, a fölhivás szavai szerint, nem egyes pártok üdvének eszközlésére, hanem az egész emberi nem boldogítására lőn megalapítva. Az egyház élete, valamint az emberi nem kifejlődésének legbiztosabb alapja volt eddig, úgy kell, hogy irányadója is legyen. A nyolczszázados magyar alkotmány most nagy forradalmon ment keresztül, és ez a forradalom az egyház és státus közötti viszonyokat is megváltoztatta. A középkori állam szövetkezett az egyházi hatalommal. Most ezeknek közös találkozási pontja megsemmisült. Az ujabb kor eszméi nem tűrnek többé status vallást, nem tűrnek uralkodó religiót. A vallásfelekezetek egyenlőkké és valamennyi jogok és szabadságok részeseivé lettek. A katholikus egyház ez által a jogtalan függésnek sok nemeit érzi magára és intézeteire nehezülni, melyek ellen a katholikus főpapok és némely világiak a mult országgyűlésen az ismeretes mellőzött petitióban fel is szólaltak. Hogy a katholikus közönség mellőzött petitióját nem hagyhatja, és hagyni nem fogja, az a dolog természetéből és a mindenfelől nyilvánuló katholikus közvéleményből világos. Es hogy ez a közérzés méltó kifejezést nyerhessen, arra szükséges megyei és nemzeti zsinatok tartása, melyeken a világi és papi katholikusok együtt tanácskozzanak a korszerű teendőkről. Határozni kell, e fölhivás szerint, mind azon módosításokról, melyeket a megváltozott közigazgatási rendszer hoz magával. Tehát a főpásztorok és másrangú lelkészek ellátásáról és czélszerűbb szervezetéről; az egyházi javaknak arányosabb fölhasználásáról, a katholikus iskoláknak a protestánsokéihoz hasonló biztosításáról, a petitió 4-ik pontjának megvalósításáról, mely nélkül a katholikus egyháznak engedett szabadsága egyenlőség ós viszonosság üres szó és keserű gúny lenne. Ez alatt a katho-