Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

seggel hirdették, «hogy a nőtlenség az emberiség közt becsülettel meg nem honosítható növény.» Amazok az idéző jegyek közé foglalt kifejezést «irtóztatónak*) és íróit a «vulcanikus természetű uraknak» mondták, míg emezek a «kialudt vulcanok» tehetetlenségét emlegették. Amazok a katholikus autonómiának minden olyan szervezését, mely a világi elemnek befolyást enged az egyházi ügyek vezetésében, mint a protestantismus felé hajló irányt, elitélték: emezek pedig Szent Jeromosra való hivatkozással, ezt pártolták és javasolták. De különben is, mondja Sörös, ha Szent Jeromos mellettem nem állna is, a kérdéses ügyben oly téren állok, melyen egyetlen, hitét alaposan értő katholikustól sem fogok protestáns szellemről vádoltatni. Mert hogy a presbyteriumnak a kormányba befolyással kell birnia, azt minden katholikus tudja, erről tehát kérdés nem lehet. A dogma nem határozza el, hogy milyennek kell e befolyásnak lennie a püspök irányában. Ez olyan kérdés melyről a dogma sértése nélkül lehet vitatkozni. Az ósdi emberek akkor se tudtak megbarátkozni e parlamentális eljárás azon igazságával, mely szerint a többség határoz. Szent borzalommal emlegették azt a lehetőséget, ha a katholikus autonom gyűlésen a püspök leszavaztatnék! Az nem lehet. Hiszen akkor a püspök, mondja Danielik, a zsinatokon nem volna több, mint a protestáns presbyterek gyűlésén az elnökséget viselő superintendens. Ez pedig borzasztó lenne! Hogy a protestánsok autonómiájára való hivatkozással milyen szédelgést támasztottak már 1848-ban, azt legvilágosabban tanúsítja a Der Katholische Christ szerkesztőségének negyvennégy pesti polgár részéről beküldött nyilatkozata, melyben az illetők bevezetésképen ünnepélyesen tiltakoznak katholikus vallásuk és egyházuk igazaiba vágó minden csorbítások ellen, jőjenek azok akárhonnan! Kinyilatkoztatják ugyan, hogy mint a szabadságnak és egyenlőségnek