Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

kezett volna abban az esetben, ha a katholikus egyháznak összes egyházi és iskolai szükségleteit az állam fogja fedezni! Mi lesz akkor a főpapok eddigi javadalmaival? Ki fogja azokat kezelni? és ki fogja élvezni?! Erről társalogtak és tréfálóztak a követ urak rendesen a főpapokkal. De ez utóbbiak, jóllehet elég okuk volt fólteniök szép uradalmaikat, nyilvánosan nem mertek szólani a vallásegyenlőség és viszonosság ellen. És ez könnyen érthető, ha meggondoljuk, hogy alig négy év előtt nagy viták folytak a törvényhozás termeiben arról: elvétessék-e az úgynevezett papi vagyon a Katholikus egyháztól, vagy ne? Tudjuk, hogy Borsod és Csanád vármegyék követei, utasításaikhoz képest, a secularisatióra nézve formulázott indítványt tettek az 1843/4-iki országgyűlésen. Előkelő és mélyen gondolkodó férfiak gazdasági érdekből és a közbéke föntartása szempontjából fejezték ki abbeli óhajaikat, hogy a katholikus egyház uralkodó jellegének megszüntetésével az állam foglalja le a katholikus egyházi javakat.* Nem csoda, hogy a katholikus főpapok most annak lehetőségére gondoltak. Hiszen ez nagyon népszerű dolognak látszott akkor, mikor a nép a szabadságot úgy értelmezte, hogy az uraktól és papoktól el lehet venni és egymás között fölosztani a birtokokat. Az alföldön ilyen okból több helyen megrohanták és el is foglalták az uradalmi majorokat. De ezek egyes elkülönített esetek voltak. Mindazáltal elég okot adtak komoly aggodalomra. A főpapok előtt rém volt az egyházi szükségleteknek állami fedeztetése, mert érezték, hogy ennek előbb-utóbb a papi javak elvétele lesz a következménye. Az alsó rendű papság azonban meg volt. róla győződve, hogy reá csak most fog megvirradni az új korszak napja, mikor az állam* Lásd bővebben Kovács Ferencz országgyűlési képviselőnek ínűvét. Az 1844. évi országgyűlési tárgyalások naplóit a papi javakról. Budapest, 1893.