Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

jesztést tehetett a protestáns egyházak közös tanácskozmányáról és annak eredményéről. Ennek alapján kijelentette, hogy szükségesnek látná, hogy az egyetemes gyűlés mindenek előtt a kérdést tárgyalná: mennyit kívánunk az államsegélyből egyházi szükségeink fedezésére? Az egyetemes gyűlés a kiosztandó segély arányát azon teher szerint vélte megállapíthatónak, mely az evangélikusokra esik a követendő összegből; de azt még most sem lehet tudni. Azért egyedül biztos mértéknek tartja a lelkek számát. Ennek következtében az egyetemes közgyűlés fölkérte a minisztert, hogy az államsegélyből a lelkek száma szerint az evangélikusokra esendő részt az egyetemes gyűlésnek adja ki, föntartván magának a gyűlés ez összegnek kiosztását és akkénti fölhasználását, a mint azt ők magok jónak fogják látni. A többi protestáns felekezetek is hasonló szellemben nyilatkozván, a testvérfelekezeteknek közvetlen érintkezése és a fődolgokban való egyetértése igen jótékony hatással volt a protestáns öntudat ébresztésére; de ezt az öntudatot csakhamar lehűtötte az a keserű tapasztalás, hogy az igért segítségből a fönforgó zavarok miatt semmi sem lett. * A törvénynek az a rendelkezése, mely szerint ezentúl a bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteit és költségeit az állam fogja fedezni, sokaknál, különösen a köznépnél azt a nézetet érlelte meg, hogy az úrbéri szolgálmányoktól megszabadulván, egyúttal a tanító- és papfizetés terhétől is megszabadult. E nézetekkel szemben nehéz volt minden értelmesebb embernek azt állítani, hogy ezután is csak a protestáns nép terhe lesz a pap és tanító fizetése és ezek földjének a szántása. Az egyház vezető emberei, a mint láttuk, az autonómia sértetlen föntartásában keresték azt az