Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest 1908.

minden erő a haza megmentésére volna fordítandó, s ily körülmények között előterjesztett kivánataink teljesítését meg nem engednék: azokkal a béke helyreállításáig várakozni készen leszünk. Minthogy azonban a papi tized megszüntetése és az 1848: XX. törvényczikk 3. §-ában foglalt kifejlesztés következtében sok papi és tanítói egyén fizetése teljesen megszűnt, sok helyütt pedig a termesztményekben való adózást és szolgálatot kezdik a hívek a lelkészeknek és és tanítóknak megtagadni: kérik a miniszter urat, hogy az innét könnyen támadható zavarok eltávoztatása, s papi és tanítói egyének anyagi állásának biztosítása végett e fizetések teljes pótlásáról azonnal gondoskodni kegyeskedjék. A mi az egyháznak az államhoz való viszonyát illeti, erre nézve kijelentik, hogy a három evangélikus egyház saját függetlenségéhez, mint legnagyobb kincséhez, szorosan ragaszkodik, következőleg egyházi és iskolai ügyeit a kormány felügyelete alatt az 1608., 1647. és 1791-iki törvények alapján ezentúl is önállólag akarja rendezni s kormányozni)). Erre báró Eötvös miniszter röviden válaszolván, megígérte, hogy a mennyiben a protestánsoknak kivánatai más hitfelekezetek jogaival ellentétben nincsenek, azokat az országgyűléshez terjesztendő törvényjavaslattal fogja teljesíteni. Teljes kárpótlásról azonban a jelen viszonyok között szó sem lehet. Most e czélra egy millió forintnál többet nem Ígérhet. Ennélfogva czólszerűnek tartaná, ha az evangélikus hitfelekezetek, tekintetbe vévén más hitfelekezetek szükségeit is, hozzávetőleg megmondanák, mennyit kívánnak e pénzösszegből egy-egy superintendentia részére igénybe venni? Erre a küldöttség tagjai kijelentették, hogy e kérdésre azonnal nem válaszolhatnak; szükségesnek tartják, hogy erre nézve magok között megállapodhassanak. A küldöttség elnöke báró Prónay Albert, a szeptember 4-ikén tartott evangélikus egyetemes gyűlésen már előtér-