Zsilinszky Mihály: Az 1610-ik évi zsolnai evangélikus zsinat háromszázados emlékünnepén. Egyháztörténeti tanulmány. Selmeczbánya 1910.

I. Bevezetés. A reformatio jelentősége. — Középkori reformátorok — az egyházi visszaélések ellen — és nem az egyházi tanok ellen léptek fel. — Hazai állapotok. — Ev. gyülekezetek szervezkedése.

sen a bűnbocsánatnak pénzért való szemérmetlen árulását támadta. A XVI. századbeli reformátoroknak egyike sem ostromolt olyan visszaéléseket, melyeket már elődeik, a középkori reformátorok is nem kárhoztattak volna! Luther és társai csak akkor szakítottak véglegesen Rómával, mikor a pápa egyházi átokkal sújtotta és mikor minden védekezése hiábavalónak bizonyult. A végleges szakadást a tridenti zsinat okozta, mely szintén a visszaélések megszüntetése czéljáből volt összehíva és mely több félbeszakítással 1545—1563. tartatott, s a római egyház tanaitól eltérő nézetű emberekre átkot mondott. Hazánkban is általános volt az erkölcsi sülyedés és az ezzel együttjáró pártoskodás. A reformatio terjedését még azok a szigorú törvények sem voltak képesek megakadályozni, melyek 1523-ban és 1525-ben a lutheránusoknak és ezek pártfogóinak megégetését parancsolták. A földesurak, a kath. lelkészek és a nép körében oly természetesnek találták a kath. egyházban jelentkező reformtörekvéseket, hogy például a Szepességen a kath. vizitátorok kérdéseire a plébánosok meggyőződésszerűen rendesen azt felelték, hogy igenis ők hiven ragaszkodnak az egyedül üdvözítő róm. kath. egyházhoz és annak tanaihoz úgy, amint azok az ágostai hitvallásban vannak kifejezve! Ezt és a szélűben házasodó plébánosok családi életét a kath. vizitátorok elfogadták. A reformált gyülekezetek száma ekként szemlátomást szaporodott. Sem a róm. kath. püspökök fenyegetése., sem a világi hatóság üldözése nem volt képes őket visszatéríteni! Az önfentartás és önvédelem természetes ösztöne és az uj tanokhoz való őszinte ragaszkodás hozta magával, hogy az ily elpártolt gyülekezetek szövetkezni kezdtek egymással, hogy könnyebben és erélyesebben