Zsilinszky Mihály: Dr. Székács József evang. püspök 1809–1876. Budapest 1909. (Egyházunk nagyjai IX.)

ki egyenesen bevallja, hogy valamit nem tud, mint azokat, a kik tudatlanságukat tudatlan feleletekkel akarják elpalástolnia. Neked volna okod kinevetni Őket, és nem nekik téged". Mikor a szülék között arról volt a szó, hogy a fiút mesterségre adják, Szigethy magához hivatá az apját s arra kérte, hogy a szép tehetségű gyermeket küldje valamely latin iskolába; azon reményének kifejezése mellett, hogy magasabb tudomány segítségével kitűnő ember válhatik belőle. Az aggódó apa könnyes szemekkel azt válaszolta, hogy nem teheti, mert nincs hozzá való költsége. Az igazi ok azonban nem ez volt. Mert hiszen — becsületes mestersége mellett — módjában lett volna a fiút magasabb nevelésben is részesíteni. De ott voltak háta mögött a kislelkű rokonok, a kik, a helyett, hogy a lelkész jó tanácsának örültek volna, gúnyos megjegyzésekkel sértegették őt, hogy a Jóskából papot akar nevelni! Elkedvetlenedve azt határozta el végre az apja, hogy Gyulára viszi timárinasnak. A szerető anya féltvén a testileg gyenge fiút, otthon szerette volna tartani; de az apa nem tágított. Azt akarta, hogy fiából különb mester legyen nálánál — és a vármegye fővárosát legalkalmasabbnak hitte arra, hogy a timárságot tökéletesen megtanulja. 1820. október havában egy kocsi állott be az udvarba, föltették a kis Jóska holmiát, s érzékeny búcsú után ő maga is felült, hogy elmenjeu rendeltetésének új helyére. A kocsi lassan haladt kifelé a gyulai úton, mikor egy szembejövő kocsiról leugrott a tanyáról hazasiető Szigethy, megállítja őket.