Zsilinszky Mihály: Áchim Ádám élete. 1830. szept. 1. – 1899. okt. 23. Budapest 1901. (Jótevőink arczképcsarnoka)
Szarvason is Isten seregének tüköré marad", az ő munkájáért szeretni és becsülni fogják. A püspök reménye néhány év múlva teljesült. Mert jóllehet a fellázított nép vezérei még egy pár évig erősen hangoztatták, hogy az új papot nem ismerik el, sőt fanatizmusukban még megöletését is tervbe vették: Áchim, a ki a pártoskodóknak se szóval, se tettel soha nem vétett, a kinek egyedüli vétke az volt, hogy a választást elfogadta az ő szelid, apostoli lelkével, kifogástalan papi jellemével, emberismeretével, tapintatával, az igehirdetés és a krisztusi szeretet hatalmával meggyőzte ellenségeit, a kikről valóban el lehetett mondani, hogy „nem tudják, mit cselekesznek". Az a nép, mely félrevezetve teli torokkal kiáltotta a „feszítsd meg!"-et: néhány év múlva szelid báránynyá változott. Becsülni, szeretni és bámulni tanulta papját, a ki bosszúállás nélkül, bámulatos nyugalommal végezte kötelességét. Áchim ugyanis azt a lelkipásztori művészetet, melylyel az albertfalvi hívek erkölcseit átalakította, Szarvason is gyakorolni kezdte. Érezve és tudva azt, hogy ő a gyűlölködésre okot nem szolgáltatott, látogatni kezdte híveit családi köreikben, tekintet nélkül arra, melyik párthoz tartoznak. Természetes, hogy olyanokhoz is beszólott, a kik oktalanul és öntudatlanul ellene törtek. De ő egyetlen szóval sem vonatkozott az ellenségeskedésre, csupán a családi és gazdasági viszonyokról kérdezősködött. Sokszor elég volt egy látogatás, hogy kellőleg tájékozva legyen a helyzetről; de a keményebb szívűek, kiket részint az adott szó, részint az ál szégyen, részint a tudatlanság tartott távol a templomtól, csak későbben léptek a tisztesség útjára. A körülmények vál-