Zsilinszky Mihály: Áchim Ádám élete. 1830. szept. 1. – 1899. okt. 23. Budapest 1901. (Jótevőink arczképcsarnoka)

tozása, egy-egy családi esemény, születés vagy halálozás, sokszor a lelkiismeret önkénytes fölébredése csodálatos őszinteséget szült és titkokat tárt föl előtte. Áchimnak nem kellett senkit vallatnia, nyilatkozatokra kényszerítenie. Az önkényt megnyilatkozó bizalom beszédesekké és bátrakká tette az egyszerű, romlatlan szivű híveket. Ezáltal oly helyzetbe jutott, hogy mint a jó orvos, biztosan megcsinálhatta a diagnosist, és urává lett a betegségnek. A lelkiek ismerete és vezérlése teszi a lelkészi állást és hivatást igazán magasztossá. Áchimnak a szarvasi zilált viszonyok bő alkalmat adtak, hogy mint hajdan Péter apostol, ő is lelkeket halászszon az Isten országának erősítésére. Es valóban néha váratlanul nagy eredményeket ért el. Egyszer szolgálati soron kívül 1 nagy beteghez hívták. Egy Darabos nevű presbyter feküdt halálos ágyán; egyike azoknak, a kiket a gyűlölet emberei durva eszköznek használtak fel a papválasztási küzdelem idején. A mint Áchim a szobába lépve az ágyhoz közeledett, a betegnek lázas szeme szokatlan fényben fordult feléje. Két könycsepp gördült le halavány orczáján; kiaszott kezét. Achim felé nyújtván, alig hallható hangon monda: — Köszönöm, nagyon köszönöm, nagytiszteletű uram, hogy ide fáradott; nem mertem remélleni, hogy eljön. — Miért ne jöttem volna el, mikor hivatott? — válaszolá Áchim. >— Nagyon, nagyon köszönöm — ismétlé a beteg, s azzal int övéinek, hogy menjenek ki a szobából, mert ő — úgymond — egyedül akar lenni lelkészével. 1 Nagy gyülekezetekben a lelkészek felváltva végzik a functiókat hetenkint.