Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - V. A reformáció híveinek egyházakká s külön felekezetekké való alakulása
az első időkben! A Szécsényi István által indított politikai reformok kezdetén, de még 1848 tavaszán és derekán is hazánk politikusai közül melyik sejtette, hogy 1849 áprilisáig hova sodortatik ? Azonban, miután egyre szaporodott az oly lelkészek száma, kik a wittenbergi, lipcsei s más német egyetemeken nyerték kiképeztetésüket s odakint már megismerkedtek a határozott alakot öltött protestáns egyházzal, egyházi viszonyokkal; miután az óhajtott egyetemes zsinat összehívásának mindenféle álürügyek alatt való halogatásából mindenki meggyőződhetett, hogy teljesen hiú a császárnak, Ferdinándnak, több más jó katholikus fejedelemnek ós több szabadabb szellemű püspöknek az a reménye, hogy az egyháznak általánosan óhajtott javítása — mint mondák — törvényesen, azaz egyetemes zsinaton eszközöltessék; miután azok a vallási értekezletek, melyeket V. Károly a két egyház közötti ellentót kiegyenlítése céljából 1539, 1540-ben "Wormsba, Regensburgba hívott össze, eredmény nélkül maradtak: hazánkban is elérkezett az ideje a vallási tekintetben határozott színvallásnak, a reformáció hívei szervezkedésének. A vezető szerepet e tekintetben, mint Németországon, úgy nálunk is a majdnem fejedelmi hatalommal s vagyonnal bíró világi főurak és az önkormányzati jogot élvező szabad kir. városok tanácsai vették kezükbe. Tetemesen könnyítette a szervezkedést azon körülmény, hogy a szazad közepe körül úgy Ferdinánd s a vele tartó magyar főurak, mint a volt magyar-török párt fejei s így főként Martinuzzi előtt is legfőbb cél gyanánt a nemzetnek politikai tekintetben egyesítése lebegett. A törökök részéről fenyegetett veszély, s a mindkét politikai párt kebelében azok ellen lángoló gyűlölet lohasztotta a reformáció hívei iránt előbb táplált fanatizmus tüzét. Az egyházaknak testületekké szervezkedése a szászföldön kezdődött meg, ahol a reformáció folyama különben is 1529-től kezdve mély medret vájt magának s határozott irányt vett; s hol már az 1543-iki vásárhelyi ós tordai országgyűlés is Martinuzzi ellenzése dacára, úgyszólván szabad folyást engedett az új tudománynak. A szász egyházak lelkészei Medgyesen gyűltek először össze zsinattá 1545-ben, ahol az ágostai hitvallást ós a szászországi egyházi rendtartást elfogadták, a lelkészek díjazására továbbra is »az isteni és királyi jogon« alapuló tizedet rendelték; a templomokból az oltároknak és képeknek — egynek kivételével — eltávolítását elhatározták, s kimondották, hogy az egyházak élére szuperintendens választandó és ilyenül, bár csak Martinuzzi megöletése után, Wiener Pál nagyszebeni lelkészt meg is választották. De ezt megelőzőleg már Honternek az egyházi szertartásokat szabályozó agendája s egyházszervezeti munkája az egész szász földre nézve kötelezővé tétetett (1550).
