Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - V. A reformáció híveinek egyházakká s külön felekezetekké való alakulása

likus főpapok mint ilyenek is, emellett közülük többen mint kancellárok, udvari tanácsosok, fejedelmi tútorok s egyéb méltóságok viselői az ország kormányzásában, mint nagybirtokok haszonélvezői annak védelmezósóben elsőrendű tényezők voltak. A mai telekkönyvi intézményt helyettesítő közegek — az ú. n. hiteles helyek — a katholikus egyházzal voltak összeforrva. A katholikus papuralmi intézmény szótrobbantásával nem töretnek-e erős rések az ország alkotmányán is ? Nem szakíttatik-e szót a nemzet vallási tekintetben is két ellenséges táborrá ? Pedig ha valaha, most kellett őrködni az alkotmány épsége felett; ha valaha, most volt szükség a nemzet fiainak lehetőleg egyesítésére! Azután meg ne feledjük, hogy nemzetünk bizonyos mértókig erősen konzervatív természetű, a gyökeres újításoktól minden téren — így a vallásin is — idegenkedő; a nagy közönség pedig egyebütt is, nálunk is a külsőségekhez, az évszázados szokásokhoz — kivált vallási téren — makacsul ragaszkodó. Új eszméknek, új tanoknak aránylag könnyű dolog híveket szerezni, — az ész kapacitálható —; de az érzelem, a kedély világ makacs, a régihez, a megszokotthoz tapadó. Szüntessük meg a böjtöt, eresszük szélnek a szerzeteseket, osszuk fel, vagy fordítsuk állami, művelődési, szegényügyi célokra a püspöki jószágokat: erre reávehető a katholikus vallású nagyközönség is. De hogy az oltár helyébe egyszerű asztalt állítsunk; fújjuk el a templomi gyertyákat, hordjuk ki a szobrokat, képeket, meszeljük be a freskó-festményeket: ez szentségtörésnek, istentelenségnek tűnik fel. Ily szempontból tekintve a dolgokat, igazat adhatunk bizonyos mértékig a római egyházhoz hajló némely írók azon állításának, hogy »habár az urak és nemesek legnagyobb része, a városok pedig általában a hitújítás felé hajoltak, mégis 1540-ig inkább csak kivétel, hogy az újítások hívei tisztában lettek volna álláspontjukkal. Ekkor még csak átmeneti állapotban, vajúdásban volt a magyar közszellem, az, amit itt lutherségnek neveztek, inkább bizonyos újító törekvés, reformvágy volt . . . Még a műveltek szélesebb körei is kevéssé voltak tisztában (1540-ig) a hitújítás tartalmával ós jelentőségével*.

1 Persze, hogy kevéssé! Hisz még a lutheri reformáció szülőföldjón is az 1537-ben készített schmalkaldi cikkek sem jelölnek ki határozottabb irányt; a lutheristák és filippisták közötti szenvedélyes harcok pedig csak a század közepe táján indulnak meg. Hát nálunk hogyne lettek volna vajúdásban, forrongásban a reformátori eszmék 1 L. Á magyar nemzet tört. V. 194. Acsáditól.