Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után

Szebenig, Brassóig megkisérlette az új világosság eró'szakos elfojtását. Brodarics váci püspök s János király korlátnoka a Duna—Tisza közének felső, Frangepán Ferenc kalocsai érsek pedig annak alsó részén felhasználták a kezükben volt egyházi és világi fegyvereket a reformáció hódításának feltartóztatására, s hogy nem siker nélkül, kivált az utóbbi, mutatják III. Pál pápának hozzá intézett dicsérő sorai.

1 Majd erőszakos eljárását folytatta Frangepán Eger vidékén, egri püspökké neveztetvén ki 1539-ben, hol már elődje, Szalaházi Tamás Dévai Biró Mátyásnak, mint kassai papnak, Antal eperjesi, Bertalan szepességi prédikátoroknak elfogatása által jó póldaadással működött előtte. Várdai, majd Oláh Miklós prímások — mint említettük — főként a bányavárosokkal éreztették hatalmas kezeik súlyát. De az üldözők mellett akadtak olyanok is, akik emberséges érzületet tanúsítottak a protestánsok iránt. Sőt voltak olyanok is, akik a protestáns egyházba nyíltan áttértek. Ilyen volt például: Podmaniczky István, 1505 óta nyitrai püspök, a mohácsi vész után életben maradt egyháznagyoknak hivatalára nézve legidősebbje, s mint ilyen, előbb Szapolyainak, azután Ferdinándnak megkoronázója. A harmincas évek elején a protestáns egyházba tért át, megnősült kétszer is. Thurzó Ferenc, a nyitrai püspöki székben Podmaniczkynak utóda, 1534—1557; ekkor áttért, megnősült. Nejének gyermektelenül elhalása után urává lett, Ferdinánd engedélyével, az árvái és lietavai váraknak és uradalmaknak, mint elhalt neje hozományának. Másodszor a szigetvári hős, Zrínyi Miklós leányát vette nőül; ettől született György fia, ki 1609-ben a nádori székbe emeltetett, s ki az evangélikus egyháznak egyik leghatalmasabb oszlopává lett. Thurzó Ferenc élete utolsó éveiben a királyi főudvarmesteri tisztséget viselte, (f 1576.) Kecheti Márton, Lányi szerint Szalaházy Tamás püspök kicsapongó unokája, ki 1528-tól kezdve 20 éven át mint veszprémi püspök szerepelt, fontos diplomáciai megbízatásokkal többször megfordult Ferdinánd udvarában, Csehországban, Steyerben, Erdélyben. 1548-ban, miután előbb a veszprémi káptalant megzsarolta, püspökségéről lemondott s Pozsonyba vonult, áttért a protestáns egyházba, a dúsgazdag Homonnai Borbálát nőül vette, s mint királyi főudvarmester halt meg 1554 körül. Bebek Imre, kit Szapolyai gyulafehérvári préposttá nevezett ki, de aki — talán Dévai B. buzgólkodása folytán — jó korán csatlakozott a reformációhoz. Dévai a »Szentek aluvásáról« írt s 1535-ben megjelent 1 Tibi ob operám, quam pro sancta fide adversus Lutheranos isthic exhibuisti, paterne sumus adfecti.