Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XXI. A vallásegyenlőség. Ostromállapot, provizórium és a pátens

útján már megküldetett hozzájuk avégből, hogy két egymásután következő vasárnapon kihirdessék.

1 A rendeletnek ellentálló lelkészeket a politikai hatóságok mindenféleképen zaklatták. Nem egy helyen, p. o. Török-SzentMiklóson maga a szolgabiró végezte el a rendelet kihirdetését.

2 A pozsonymegyei esperessógben, melynek gyűlése 1864. márc. 4-ón egyhangúlag a pátens ellen nyilatkozott, a helytartósági elnök egy új gyűlést erőszakolt ki, amelynek eredménye az lett, hogy az egyházmegye a politikai hatóságok közreműködésével a pátenst elfogadta.

3 A barsi egyházmegyének márc. 16 ra Szodóra összehívott gyűlését, melyet Nagy János esperes nem akart visszahívni, erőszakkal akadályozták meg.

4 A gyűlés napján Szodóra igyekező tagokat zsandárok ós katonaság térítette vissza útjából. Az előző nap megjelent kevés tagot a megkezdett gyűlóstartásban háborgatták. Az esperest, ki ismételt felszólításra sem jelentette ki feloszlottnak a gyűlést, elfogták és zsandárok kisérték be Aranyos-Marótra, a megye székhelyére. Bár a kultusminiszter febr. 5-iki kibocsátványában nagy hanggal hirdette, hogy a superintendentiáknak alárendelt községek és egyházmegyék többsége a pátenst »szüksegeik és óhajtásaiknak megfelelőül hálásan elismerte«: az eredménnyel még sem volt megelégedve. Amint a gyülekezetek szervezkedésének határideje lejárt, a fiasco annál gyászosabb lett a kormányra nézve, mivel egyes egyházközségek és megyék, bár a mult évben a pátens mellett nyilatkoztak, most előbbi határozataiktól visszaléptek. A liptói esperesség, mely előbb a pátens mellett volt, most feliratot intézett az ellen. Ezért Szentiványi Márton esperességi felügyelő, kinek ez a változás köszönhető, hat hónapi fogságra ítéltetett. A zólyomi esperesség Chalupka János administrátor befolyására egy szótöbbséggel elfogadta ugyan a pátenst, de azután igen sok gyülekezet megtagadta a végrehajtását. így maga Chalupka, saját egyházközségében, Breznóbányán sem tudta azt keresztülvinni. Tehát az a 226 gyülekezet, melyet a miniszter felmutatbatott, oly elenyésző csekélység volt a harmadfélezer gyülekezethez, hogy csak a vak nem láthatta a pátenst erőszakoló kormányférfiak vereségót. A kormány pedig — úgy látszik — maga sem tudta, hogy hova jutott. A sikertelenség feletti szenvedély elvakította. Az erőszak, az üldözés munkája újra elkezdődött azok ellen, kiket a balsikerért okolhatott. A házkutatások, törvény elé idézések, pörök egymást érik. 1 Die Protestantenfrage II. 19. lap. fl U. o. 32. lap. 8 U. o. 79. lap. * U. o. 82. lap.